2020. jún 27.

Székely Mózes

írta: beatj
Székely Mózes

Erdély székely fejedelme

Személyében oly vitéz ember volt, hogy az Nagy Sándor hadában

is az válogatott vitézeknek számok közzé lehetett volna.”

(Bethlen Gábor erdélyi fejedelem Székely Mózesről)

 

Erdély történelme a 16-17. század fordulóján maga volt az anarchia, és ebben az igen vérzivataros időszakban élt Székely Mózes, aki nagyon rövid ideig erdélyi fejedelem is lett. A törökök hűbére és a Habsburgok fennhatósága alatt vergődő fejedelemség jövőjéért aggódó Székely Mózes mindössze néhány hónap erejéig irányította ugyan Erdélyt, de ettől függetlenül az egész pályafutása során az országa jövője érdekében próbált tenni. Céljai érdekében a saját életét is képes volt feláldozni, hasonlóan sok más magyar hőshöz hasonlóan.

maxresdefault.jpg

Erdély védelmében

Székely Mózes 1553 körül született, és a nevéhez hasonlóan egy székely család szülötteként látta meg a napvilágot. A családja a székelységen belül a lófő ranggal rendelkezett, ami a főszékelyek után következett a hierarchiában, és a nemesség egy igen szerénynek mondható rétegét jelentette, ami gyakorlatilag a köznemességgel egy szintet jelentett. Az édesapja egészen a sófalvi sóbánya kamaraispáni beosztásáig vitte, ami János Zsigmond idejében egy igen szerény beosztásnak felelt meg Erdélyben. A fiatal Székely Mózesről nem sokat tudni, annyit vehetünk biztosra, hogy sókereskedéssel is foglalkozott. Élete 1571-ben nyert gyökeres fordulatot, aminek oka az Erdélyben történt politikai változások bizonyultak. 1571 tavaszán meghalt János Zsigmond fejedelem, amit követően a korábbi 1570-es speyeri egyezmény értelmében Habsburg Miksának kellett volna megkapni Erdélyt, ami viszont sem a törököknek sem az erdélyi nemességnek nem volt az ínyére. Az erdélyi rendek inkább tettek az egyezményre, és Báthory Istvánt (1571-1586) választották meg fejedelemnek, amivel egy humanista műveltségű, igen kemény katona és diplomata, egy több nyelvet beszélő katolikus főúr került a fejedelmi székbe.

A Habsburg-kormányzat számára ez természetesen nem tetszett ezért politikai játszmába kezdtek, aminek középpontjába Bekes Gábor révén egy minden tekintetben Habsburg hűséges főnemes került. Bekes is fejedelem akart lenni, és nem fogadta el az erdélyi rendek döntését, de ami a legfontosabbnak bizonyult, maga mögött tudta Bécs támogatását is. Habsburg Miksa támogatását maga mögött tudva 1575 nyarán egy kisebb haderővel betört Erdélybe. Az erdélyi rendek és a székelyek két tűz közé kerültek, aminek eredményeképpen polgárháborús helyzet alakult ki, amelyben a fejedelemség lakóinak pártot kellett választani. A 20-as évei elején járó Székely Mózes Báthory seregében kelt útra és jutott el Radna környékére, ahol a két sereg egymással farkasszemet nézett. Székely Mózes a kardját a fogai közé szorítva a lovával átúszott a Maroson és egy viadal során egy ellenséges katonát is levágott. Ezt követően 1575. július 8-án a radnai csatában igen vitézül harcolt, amit mi sem bizonyít jobban, mint, hogy a fejedelem székely testőrségének a parancsnokává nevezték ki, ami egyben egy székely dandár irányítását jelentette. Július 10-én Keresztelőszentpál közelében újra megütközött a két sereg, amiben már az új testőrparancsnok volt az, aki a támadást megkezdte Bekes Gábor serege ellen.

Az ádáz küzdelem közel 10 órán át tartott, magyar harcolt magyar ellen, és estére mire lement a nap Báthory István fejedelem győzelmet aratott. Az ütközet után a fejedelem hat főnemest akasztottak fel büntetésként, amit az országgyűlés még megtoldott kilenccel. Bekes Gáspár Lengyelországba menekült, mert Miksa császár számára egy vesztes trónkövetelő már csak egy olyan koloncot jelentett, amire semmi szükség nem volt. Az ütközet új korszakot indított Erdély történelmében, és biztosította az Erdélyi Fejedelemség függetlenségét.

Lengyelországi évek

Az 1570-es évek közepén Lengyelországban igen zavaros állapotok uralkodtak. 1572-ben  II. Zsigmond Ágost halálával kihalt a Jagelló-ház, így a lengyeleknek új király után kellett nézni. A lengyel korona viszont igen kapósnak bizonyult, mert kapásból kopogtattak az ajtón a Habsburgok, az oroszok, a svédek, és még a franciák is. A győztes 1573-ban Valois Henrik lett, a francia király öccse, aki nem feltétlenül a legjobb választásnak bizonyult. Csak franciákkal vette körül magát, esze ágában sem volt a lengyel ügyekkel foglalkozni. Alig egy éve volt király, amikor váratlanul meghalt a testvére, amivel az ölébe hullott a francia trón. A két ország között nem volt olyan nehéz a választás, így az egyik éjjel Henrik a franciáival egyetembe hazaszökött a hazájába, cserbenhagyva ezzel a lengyeleket. Varsóban újfent összeültek a nemesek, hogy új királyt válasszanak. Lehet az előző választás tapasztalatai nyomán, de ezúttal a nemesek úgy érkeztek meg, mintha csatába indultak volna, szinte mindegyik teljes harci díszben jelent meg. Közel fél tucat jelölt is akadt a trónra, és kétszer annyi olyan támogató, akik hajlandónak mutatkoztak hatalmas összegeket fizetni egyik-egyik jelölt támogatásáért cserébe. A jelöltek hasonlóak voltak a pár évvel korábbi választáshoz hasonlóan, így a svédek, a ferrarai herceg, Rettenetes Iván orosz cár, két Habsburg herceg, és hatodikként szóba került Báthory István erdélyi fejedelem is. Báthoryt egy lengyel nemesi csoport kérte fel, és dobta be a nevét a jelöltek közé, amivel a Habsburgok nyerését akarták mindenáron megakadályozni. A Varsóban folyó viták viszont nemcsak az egyedüli bajt jelentették. Danzig fellázadt a lengyelek ellen, az oroszok a keleti tartományokat kezdték lehasítani, a tatárok pedig 1575 végén az addigi legnagyobb erővel, mintegy 100 ezer fős hordával rontottak rá az országra. Mire pár héttel később a tatárok hazatértek, ugyanannyi rabszolgát vittek magukkal, mint ahányan elindultak. Ilyen válságos körülmények között a nemesek jelentős része Báthory mellett szavazott azzal a feltétellel, hogy feleségül kell vennie Jagelló Annát. Báthory kijelentette, hogy még akkor is a fejére teszi a lengyel koronát, ha csak három napig fog tartani a „csoda”. Így a 42 éves fejedelem számára az 53 éves vénkisasszony Anna elvétele csak egy eszköz volt a cél érdekében.

Báthory 1576 tavaszán a török szultán támogatását is maga mögött tudva elindult Erdélyből, és természetesen Székely Mózes is vele tartott, mint a testőrség vezetője. Március 23-án Krakkóba érkezett Báthory 500 erdélyi nemes díszes kíséretében, amihez jött még ezer harcedzett hajdú is. 1576. május 1-én megtörtént a házassági ceremónia, amit követően felkenték lengyel királynak. Egyik első legsürgetőbb feladat Danzig kérdése volt, ugyanis a város a Habsburgok mellett tette le a voksát, és felrúgott jó pár korábbi egyezséget. Első körben kereskedelmi zár alá helyezték a várost, ami nem hozta meg a kívánt eredményt. Ezért a királyi haderő ment rendet tenni, ami részben sikerült. Danzig haderejét elpáholták ugyan, és Székely Mózes is vitézül harcolt, de a város kitartott, amit követően inkább egy békeszerződéssel zárták le a vitát. Amíg a lengyel belső harcok és viták dúltak, addig a nevető harmadik IV. Iván orosz cár keleten indított háborút a lengyel-litván területek ellen. Ennek az lett többek között a hatása, hogy Báthory a lengyel királynak égető szüksége lett megbízható, hűséges és tapasztalt katonákra. Így Erdélyből közel 5.000 katonát, és köztük igen sok székelyt hívtak Lengyelországba, akik a lengyel lovasság mellett a gyalogság legütőképesebb részét képezték a jövőben. 1578-ban sikerült a kozákok egy jelentős részét is megnyerni, akik engedelmességet fogadtak Báthorynak, aki a hűségért cserébe a lengyel huszárokkal megegyező zsoldot kaptak, és azt az ígéretet, hogy az oroszok ellen fognak menni. A kozákok maga mellé állítása és az otthoni utánpótlás révén elegendő emberanyag állt rendelkezésre, amihez a költségvetés rendbe tételével elegendő pénzügyi fedezetet is sikerült teremteni. A litván hetman ellentámadásba lendült az oroszok ellen, aminek ez egyik legfényesebb eredménye Wenden elfoglalása volt, amit a lengyelek egy éjszakai lovasrohammal szereztek meg. A korábbi nagy ellenség Bekes Gáspár is megtért, békét kötött Báthoryval, ami eredményeképpen Bekes lett a lengyel lovasság parancsnoka.

1579-ben Báthory úgy döntött, hogy az oroszok területére helyezi át a háború színterét. A közel 50 ezer fős hadsereg elég vegyes képet mutatott, a lengyelek, litvánok, kozákok mellett magyarok és székelyek is szép számmal harcoltak benne. Ez a haderő 1579 augusztusában Polock falai alá érkezett, aminek hatalmas fa erődjét egy 6 ezer fős helyőrség védte. A támadók és a védők között egy több hétig tartó tűzérségi adok-kapok vette kezdetét, ami során még Székely Mózes is megsérült, de hamar felépült és a székely testőrséggel derekasan harcolt az ostrom során. Az erdélyi székely gyalogság vakmerő támadása pecsételte meg az erőd sorsát, ugyanis sikerült felgyújtani az erőd gerendafalait, amit követően a védők 1579. augusztus 30-án megadták magukat. Székely Mózes, mint a székely gyalogság egyik vezetője kulcsszerepet játszott az erőd elestében, ezért Báthory megjutalmazta a sófalvai sóbánya kamaraispáni címével, ami mellé még birtokokat is kapott. Báthory 1580. június 16-án megindította az oroszok elleni második támadását.  A hadsereg, melyben ott volt Székely Mózes is, elsőnek Veliki Luki várát támadta meg.  A hadsereg három hétig küzdött az utak nélküli vadonban, mire az erődhöz ért. A magyar mérnökök ezt követően egészen vissza Polockig szilárd utat építettek. A védők, tanulva Polock esetéből, vastag földtakaróval fedték be az erőd fagerendákból álló részét. Báthory katonái nem rettentek vissza az erőd megostromlásától, hanem egymással versenyezve hordák el az erőd mellé hordott földtöltést. A várvédők látva, hogy nem tudják megvédeni az erődöt, feladták az ellenállást, de ezt követően Báthory kimondott tiltása ellenére lekaszabolták a védőket. 1581-ben a hadjárat fő színtere átkerült északra. A lengyel szejm két évre több mint 2 millió zlotyt szavazott meg, de azzal a feltétellel, hogy a háborút be kell fejezni azon idő alatt. Báthorynak harcedzett katonákból álló zsoldossereget fogadott fel. Több német és skót ezredet toborzott, és itáliai, francia és spanyol parancsnokok is szolgáltak a seregében. Iván cár sérelmezte is, hogy „egész Itália” ellene támadt. A fő célpont Pszkov város lett, amelyet 17 km hosszú fal, és 7 ezres lovasság plusz 50 ezres gyalogság védett. A város ostroma augusztusban kezdődött, amivel egyidőben a lengyel lovasok egészen a Ladoga-tóig portyáztak, és még Iván cár rezidenciáját is majdnem felégették. Az oroszok igen nehéz helyzetbe kerültek, mert a svédek is beszálltak és Narva környékén lendültek támadásba. 1581. december elején Iván inkább békét kért, de a háború még mindig tartott, és megkezdődött Pszkov ostroma. Báthory serege ekkor már 100 ezer főnél is nagyobb volt, és mivel a télbe csúszott a támadás, a támadók egy szabályos kis várost építettek fel a falakon kívül. Hiába sikerült az ostrom elején egyszer áttörni a várfalat, a támadókat visszaverték.

A városfalon belül egy helyi ágyúöntőt meglátogatott álmában Szűz Mária, és megmutatta neki, hova helyezzék az ágyúkat, majd megígérte, hogy a város nem fog elesni. Ebben igaza is lett, mert 1582. január 15-én aláírták a lengyel-orosz békét. A Pszkovot ostromlók viszont még mindig maradtak a helyükön, mert a békében a lengyelek számára odaadott várak átadását még meg akarták várni. Ez viszont azzal járt, hogy az igen kemény télben kellett a katonáknak várakozni, ami azt is eredményezte, hogy egyes lovasok a saját hátasuk nyergében fagytak halálra. A háború végeztével a lengyel egy dicső győzelmet mondhattak a magukénak, amit Báthorynak és részben a mellett harcoló magyar székely katonáknak is köszönhettek.

Báthory Székely Mózest a lengyel és litván szabadságért folytatott kiemelkedő vitézségéért szentelt vitézzé avatta, ami azért is volt különleges, mert a szentelt vitézek a katolikus hit védelméért kapták az elismerést, míg Székely Mózesról unitárius vallású volt. Székely Mózes még 1582 folyamán nézeteltérésbe keveredik két magyar nemessel, aminek párviadal lett vége. Külön-külön mind a kettőt legyőzte, de az egyiknek a harc közben levágta az egyik fülét.  Báthory miután leszámolt Moszkvával, kontinentális méretű nagykoalíciókról kezdett elmélkedni. 1583-ban megpróbálta megnyerni a cárt, hogy közösen indítsanak keresztes hadjáratot a Krím félsziget ellen. 1584-ben egy törökellenes hadjárat tervét fontolgatta, majd Iván halála után Lengyelország, Litvánia, Magyarország és a Moszkvai Nagyfejedelemség föderációjának az ötletével állt elő. Az elképzelés azonban nem nyerte el a lengyelek tetszését, ami miatt a király depresszióba zuhant. 1585-ben elbocsátotta feleségét és az udvart, végrendelkezett, s a hálátlan lengyeleket ostorozva minden vagyonát szülőföldjére, Erdélyre hagyta. Még több mint egy évig ilyen hangulatban élt, majd 1586. december 12-én Grodnóban oly hirtelen halt meg, hogy az utolsó kenetet sem tudta felvenni. Többen attól tartottak, hogy megmérgezték. Mivel nem volt gyermeke, a felesége svéd unokaöccse lett az új lengyel király. A lengyelek számára ma is az egyik legnagyobb királyként maradt meg az emlékezetben, míg a magyarok és az erdélyiek az egyik legsikeresebb államférfiként tekintettek rá, aki megmutatta, hogy igenis lehet egy kis állam vezetőjeként is beleszólni és irányítani a környező nagyhatalmak politikáját.

Erdély és a 15 éves háború

Lengyelországból visszatérve Székely Mózes az Erdélyi Fejedelemség magas rangú, és a legnagyobb befolyással rendelkezők szűk körébe is bekerült a katonai múltja és a Báthory fejedelemtől kapott címek és birtokok következtében. Még a lengyel-orosz háború idején 1584-ben megnősült, de a nevét sem tudni az első feleségének, aki pár hónappal később meg is halt. A második feleségét valamikor az 1580-as évek vége felé vette el feleségül, méghozzá Kornis Farkasnak, a kor egyik híres székely vitézének a lányát, Annát vette el, és ebből a házasságból születtek meg gyermekei, István és Mózes.

Báthory István halála után a fiatal unokaöccse Báthory Zsigmond örökölte a fejedelmi címet. Az 1572-ben születette Zsigmond kiskorúsága miatt gyámok kormányoztak helyette egészen 1588-ig, amikor is nagykorúvá lett nyilvánítva. A pár éves nyugalom 1593-ig tartott, amikor is a nemzetközi politika változásai egy olyan pusztító háborút eredményeztek, ami az egész Kárpát-medence későbbi sorsára is nagy hatással bizonyult. III. Murád szultán ebben az évben jutott végérvényesen arra a döntésre, hogy háborút indít a Habsburgok ellen, ami eredményeképpen a kezdetét vette az ún. 15 éves háború, amely egészen 1606-ig kitartott. A háború kezdetekor Erdély két tűz közé került. Egyik oldalról ott volt a magához térő és megerősödő Török Birodalom, ami a meglévő kapcsolatok okán joggal várta el, hogy a tőle függő fejedelemség segítséget nyújt a háborúban a Habsburgok ellenében. A másik oldalról nézve viszont, a magyar nemzet másik fele ellen kellett volna háborúzni, amihez igen sok erdélyi főúrnak nem volt semmi kedve. A legszívesebben kimaradtak volna az egészből, erre viszont a két nagyhatalom árnyékában gyakorlatilag esélyük sem volt. Két rossz közül kellett dönteni, ami közül egyáltalán nem nézett ki olyan nagyon szívderítőnek, ha a török kezébe kerül az egész Kárpát-medence, de egy esetleges Habsburg győzelem esetén sem látták biztosítva a magyarok igazi önállóságát, amiben teljes mértékben igazuk is volt. Ilyen légkörben érkezett meg 1593-ban Gyulafehérvárra a törökök utasítása, miszerint az erdélyiek készüljenek a Bécs elleni háborúra.

Báthory Zsigmond országgyűlést hívott össze az üzenet megtárgyalására, de a főurak nem tudták egységesen eldönteni, hogy mitévők legyenek, és ez a bizonytalanság a fejedelemre is átragadt, aki alapvetően is egy elég határozatlan jellemű egyéniség volt. Mivel a fejedelem inkább a török ellenes harcot támogatta volna, az erdélyi rendek pedig nem álltak ki egyértelműen mellette, inkább lemondott 1594 nyarán az unokatestvére Báthory Boldizsár javára a fejedelmi címről. Báthory Zsigmond Kővár várába vonult vissza, ahol aztán alig pár nap múlva meggondolta magát, és augusztus 8-án visszavette a fejedelemségét. Sikerült az erdélyi országgyűlésben is elegendő hívet szereznie, így megtörtént a törökökkel való szakítás kinyilvánítása.  Az Erdélyi Fejedelemség az őszön Havasalfölddel és Moldvával együtt csatlakozott a pápa által szervezett török ellenes szövetséghez a Szent Ligához, így belépett a háborúba.

a-tizen-t-ves-h-bor-els-szakasza-l.jpg

Az erdélyi csapatok ezután nem is tétlenkedtek, Székely Mózes vezetésével megtámadták Facsád várát, aminek az ostroma során meg is sérült, és a jobb térde olyan mértékben roncsolódott, hogy élete végéig csak sántítva tudott már csak közlekedni. 1595 elején aláírták a Habsburgok és az Erdélyi Fejedelemség közötti hivatalos szövetségi szerződést, ami egy házasság is megpecsételt, Báthory Zsigmond fejedelem még ezen év nyarán feleségül vette Mária Krisztierna Habsburg főhercegnőt.  

Mihály Havasalföldi vajda (1593–1600) Nikápoly környékén Ferhád vezír seregét meg tudta állítani, amire válaszul a törökök egy nagyobb, közel 40 ezres sereget küldtek Szinán nagyvezír vezetésével, két hónappal később. Ekkor viszont megérkezett az erdélyi sereg is, amiben ott volt Székely Mózes is. 1595. augusztus 12-én Gyurgyevónál az egyesült havasalföldi, magyar, székely csapatok egy egész napig tartó öldöklő csatában igen nagy veszteséget okoztak a törököknek, de teljesen szétverni nem sikerült a támadókat. Ez oda vezetett, hogy bő egy héttel később Szinán pasa elfoglalta Bukarestet is, majd Havasalföld nagy részét is. Székely Mózes az erdélyi csapatok nyugati hadjáratában is részt vette, és sikerült Gyurgyevó után az előző évben még sikertelenül ostromlott Facsádot bevenni. Ezt követően Lippa és Jenő várát is sikerült a törököktől megszerezni, amivel nem volt megállás. A pár évtizeddel korábban elesett magyar várak és falvak tekintélyes száma került újra magyar kézbe a Székely Mózes és Borbély György vezette csapataok révén. Arad, Világos, Pankota, Csanád újra magyar lett. Úgy tűnt, hogy a törökök szénája egyáltalán nem áll jól, ezért is sikerült több várat gyakorlatilag vér nélkül megszerezni, a védők meg sem várták az erdélyi sereget, inkább előtte kereket oldottak. A hadjárat nyomán a törökök kezén maradt két legjelentősebb vár, Gyula és Temesvár összeköttetése igen nehézkessé vált, ami egy oldalról nézve kedvező volt az erdélyiek számára, de ugyanakkor az elfoglalt várak egyike sem volt komoly erősség, a várak helyőrséggel való ellátása gyengítette a fejedelemség hadi erejét, továbbá az újonnan megszerzett területek hatékony védelme csakis egy erős fejedelmi felmentő sereg ellentámadásával volt hosszú távon elképzelhető.

13_00n.jpg

Miközben zajlottak a hadműveletek a Temesközben, az erdélyi fejedelem tekintettel a törökök havasalföldi térnyerésére összehívta Erdély teljes hadi erejét. Első körben alig 15-16 ezer ember gyűlt össze, aminek a láttán Báthory a régi magyar hagyományokat felelevenítve egy véres kardot hordoztatott végig az országon, ami a hadba hívás jele volt. Ennek a hatására sikerült a székelyek mozgósítása, amiben azért valljuk be a véres kardnál sokkal fontosabbnak bizonyult a fejedelem ígérete arra nézve, hogy szavatolni fogja a székelyek ősi szabadságjogait. Amikor az erdélyi fősereg szeptemberben tábort bontva elindult Havasalföld felszabadítására, már közel 50-55 ezer főt számolt, amihez Mihály vajda is csatlakozott 8 ezer megmaradt fegyveresével. Az egyesült, és már majdnem 70 ezer főt számláló sereg október 17-én elérkezett Tirgoviste várához, ami ebben az időben Havasalföld fővárosának számított, és másnap egyetlen véres rohammal sikerült elfoglalni. Október 28-án a székely katonák Gyurgyevó várát vették ostrom alá, miközben a török fősereg a vár mellett a Dunán egy pontonhídon át igyekezett déli irányba elmenekülni. A szövetséges sereg csak akkor merte már megindítani a támadást a törökök ellen, amikor azok nagyobb része már átkelt a Dunán. A székelyek hatalmas lendülettel, nekiindultak a vár bevételének. Megmászták Gyurgyevó falait, és véres kézitusában megtörték a törökök védekezését és olyan sok törököt levágtak, hogy szinte szárazon lehetett bemenni a várba, ugyanis a víz tele volt a törökök holttesteivel.  A törökellenes hadjárat 1595. október 30-án azzal ért véget, hogy a havasalföldi felszabadult a török uralom alól, az erdélyi hadsereg pedig megkezdte a hazavonulását. Még haza se ért az erdélyi fejedelem, amikor útközben a főnemesség egyes tagjai arról kezdtek pusmogni a fiatal Báthory Zsigmond fülébe, hogy a székelyek számára biztosított szabadságjogokat vonja vissza. Az 1595. december 13-ra összehívott országgyűlésen a fejedelem nem merte meglépni a székelyekkel szembeni fellépését, ezért egy főnemesekből álló bizottság elé terjesztették a székelyek szabadságának az ügyét. Mondani se kell, hogy mi lett a komoly bizottsági munka eredménye, visszavonta a fejedelem a szabadságlevelet, amivel önmaga ellen fordította a fejedelemség egyik legősibb rétegét, a hadsereg, és így az ország védelmi erejének a kulcsát jelentő székelységet.

1596 tavaszán a harci események újra fellángoltak a Temes vidékén. Ezúttal a törökök lendültek ellentámadásba, megpróbálták Lippa várát visszafoglalni, de az erdélyiek kiverték elzavarták a török sereget. Báthory fejedelem az előző év katonai sikerei nyomán júniusban Temesvár ostromához fogott hozzá. Ezzel csak annyi volt a baj, hogy a székelyekkel szembeni „árulás” miatt ez a sereg jóval kisebb volt, a magját alkotó réteget pár hónappal korábban az ún. „véres farsangnak” nevezett esemény kapcsán tették helyre azok a főnemesek, akik számára fontosabb volt a saját hatalmuk, mint a fejedelemség érdeke. Mindezeknek meg is lett a következménye. A tatár felmentő sereg hírére a fejedelem visszavonta erőit Temesvár falai alól. Pedig ha itt lettek volna a székelyek, lehet másképpen alakul Temesvár, vagy akár az egész háború sorsa is. A temesvári kudarc után Báthory a seregével inkább észak felé indult, hogy csatlakozzon a szövetségese Habsburg Miksa vezette csapataihoz. Miksa nem az események irányítója volt viszont, hanem csak azokkal sodródott. A tekintélyes sereg élén semmit se tett Eger érdekében, amelyet a sokkal energikusabb III. Mehmed szultán által irányított török sereg októberben elfoglalt. Még ezzel sem volt semmi veszve, mert a vár elestének a híre végre mozgásba hozta a szövetségesek hadseregét. Az 1596. október 23-26 között lezajlott mezőkeresztesi csatában 30-35 ezer nyugati zsoldosból és magyar katonákból álló királyi sereg Báthory Zsigmond 8-10 ezer főnyi seregével egyesülve szállt szembe a szultáni sereggel.

banlaky-big_hadtortpic_1415c.jpg

A katasztrofális sereg egyik oka az lett, hogy a nyugati zsoldosok, amikor megtámadták a törökök táborát, a törökök színlelt megfutamodását látva, ahelyett, hogy az ellenséget üldözték volna, elkezdtek rabolni, a törökök által hátrahagyott málhákat, csomagokat összeszedni. Megint csak ismételni tudom önmagam. Ha itt van még pár ezer székely katona, megint csak más lehetett volna az ütközet vége. A rövidlátó politika ide vezetett. A Székely Mózes vezette székely testőrség szinte teljes egészében odaveszett, kétezer bátor ember adta az életét a hazájáért, harcolt szinte az utolsó emberig.

Báthory Zsigmondon a csata után egyre jobban eluralkodott az idegbaj, félelmei voltak, rémeket látott, egyik nap le akart mondani Erdély trónjáról, másik nap meggondolta magát. Báthory 1598. március 23-ra összehívta az országgyűlést, ahol ismertette a három nemzet rendjeivel, hogy lemond Erdélyről és átadja az országot II. Rudolfnak, aki Miksa hercegre bízta a kormányzást és ezt követően Erdélyt a kormányzó fogja vezetni.  Rudolf 1598. május 1-jén kinevezte Habsburg Miksa főherceget Erdély kormányzójának, segítségül adva Giorgio Basta tábornokot, aki ekkor kassai főkapitány volt. Az erdélyi nemesség egyes képviselői ezért Bocskai István vezetésével titkos tanácskozásokba fogott, amelyekre Székely Mózest is meghívták. Ezeken a gyűléseken a jövő volt a fő téma, és arra nézve próbáltak egyezségre jutni, hogy mi lenne Erdélynek a legjobb. Ismerték Báthory Zsigmond hibáit, de a Habsburgokról is tudtak elég sok mindent, és tisztában voltak vele, hogy bennük sem lehet megbízni teljes mértékben. Aztán jött egy olyan hír, ami eldöntött mindent. Báthory Zsigmond, aki a lemondása után Oppelnben került elhelyezésre, vagy inkább fogságba, pár híve segítségével megszökött és hazaindult Erdélybe. A tanácskozó főurak ezen hír hallatán segítette a szökés utáni minél gyorsabb Erdélybe jutást, ahol a szászsebesi országgyűlésen az erdélyi rendek 1598. augusztus 22-én visszafogadták Báthoryt fejedelmüknek. Vészterhes időszak volt ez a fejedelemség életében. A török seregek szeptemberben elfoglalták Csanádot, Nagylakot, Aradot és szeptember végén a Partium legerősebb pontja, Várad ostromába fogtak bele. Erdély szerencséjére az időjárás hamar elromlott, a védők pedig kitartottak, így a török inkább hazavonult. A következő hónapokban az éppen csak hazatért, és újból fejedelemé választott Báthory Zsigmond újfent elbizonytalanodott, és erre akkor döbbentek rá az erdélyiek igazán, amikor 1599. március 21-én a medgyesi országgyűlésen a fejedelem bejelentette, hogy lemond a trónról Báthory András javára, és ő Lengyelországba költözik a sógorához. Az erdélyi rendek, mást nem is tehetve, 1599. március 29-én Báthory Andrást megválasztották fejedelemnek. Báthory András szeretett volna mindkét nagyhatalommal jó viszonyt kialakítani, de a Habsburgok szóba sem akartak állni vele, így más választása nem lévén, a törökhöz fordult. A szultán viszont partnernek bizonyult, hiszen ezzel a Habsburgokat tudta gyengíteni, amivel a háború eldöntésének az esélye is nagyobb lett a törökök részéről. A török Porta 1599. augusztus 20-án kiállította Báthory András nevére a fejedelmi szerződéslevelet. Ennek a hatására Havasalföld és Moldova is elismerte az új fejedelmet, amivel csak annyi volt a baj, hogy Mihály havasalföldi vajda ebből azt szűrte le, hogy tulajdonképpen lassan már bárkiből lehet fejedelem.

Báthory András, mint aki jól végezte dolgát elment pisztrángra horgászni a hegyekbe, miközben Mihály vajda pénzzel és ígéretekkel kezdett egyre több hívet gyűjteni önmaga köré Erdélyben. 1599 októberében Mihály vajda mintegy 25 ezer fegyveres élén megjelent Erdélyben. Mire Báthory András észbe kapott és lerakta a horgászbotot, addigra már fél Erdély a vajda kezébe került. A fejedelem ezzel szemben csak annyira volt képes, hogy Székely Mózest 500 lovassal Mihály ellen küldte, hogy próbálják meg zaklatni, lassítani a hadmozdulatait. Futárok érkeztek a székelyekhez is, arra kérve őket, hogy csatlakozzanak a fejedelemhez. Arra bezzeg senki nem gondolt, hogy három évvel korábban a székelyektől visszavették a szabadságjogaikat, és amikor azt szóvá tették a „véres farsang” keretében tették helyre őket. Ezzel szemben Mihály vajda a Habsburgok által kibocsájtott pecsétes oklevelet lobogtatott, amiben az állt, hogy a székelyek visszakapják a jogaikat. Mondani se kell, hogy a székelyek a múltbeli tapasztalataik nyomán, inkább Mihály vajda oldalára álltak, vagy egyszerűen csak otthon maradtak. Az erdélyi fejedelmi sereg így kb. 9 ezer főt tett ki, amivel majdnem háromszor kisebbnek bizonyult a vajda seregéhez képest. Székely Mózes tárgyalt Mihály vajdával, ami során arról próbálta meggyőzni, hogy hagyja abba a hadjáratot, a korábban szövetségesnek számító két országnak a török ellen kellene harcolni, nem egymás ellen. 1599. október 28-án a szász település Schellenberg határában csapott össze a két sereg. Báthory András seregének fő ütőerejét, az erdélyi és a lengyel lovasságot Székely Mózes vezette a csatába. Az alig 9 ezres fejedelmi sereg legalább 36 ezres fegyveressel nézett farkasszemet. Mihály vajda seregében 10 ezernél is több székely is ott harcolt, akik így a sereg majd egyharmadát adták. A vajda serege lendült először támadásba, de a szerb lovasok támadását az erdélyiek visszaverték. Ezt követően a vajda a székely-magyar lovasságát küldte Székely Mózes lovassága ellen. Katona-katona ellen, magyar-magyar ellen harcolt. A fejedelmi sereg minden tartalékát harcba küldte, amivel sikerült megtámasztani az arcvonalat, amire válaszul Mihály vajda indult személyesen támadásra a lovasságával. A fejedelmi sereg fővezére Kornis Gáspár is fogságba került, de még ekkor sem dőlt el minden. Székely Mózes és Huszár Pál rohama majdnem megfordította a csata kimenetelét, de a Mihály vajda oldalán harcoló lengyelek megállították a rohamot. Ezt követően viszont a Báthory oldalán harcoló lengyelek átálltak a havasalföldi táborban lévő testvéreik oldalára, amitől a fejedelem annyira megijedt, hogy inkább elmenekült a csatatérről. Székely Mózes több másik főúrral együtt Görgény várába húzódtak vissza, míg a fejedelem maroknyi megmaradt hívével Moldva felé menekült. De soha nem érte el, mert a Székelyföldön, Csíkszentdomokos határában vagy 800 székely bekerítette és lemészárolta a csapatot a fejedelemmel együtt. Mihály havasalföldi vajda 1599. november 1-jén csapatai élén bevonult Erdély fővárosába, Gyulafehérvárra, ahol Rudolf császár megbízásából helytartóként megkezdte az ország irányítását.

Mihály vajda vs. Basta generális

A román történetírás a román kocsmárosnő törvénytelen fiát egyenesen a mai Románia megalapítójának tekintik. Mihály vajda tény, hogy egyesítette Havasalföldet, Moldvát és Erdélyt egy rövid időre, de attól nem lehet egy román államnak tekinteni. Erdélyben ebben az időszakban még egyáltalán nem létezett román többség, a népesség nagyobbik részét még a magyar-székely-szász réteg adta. Arról nem is beszélve, hogy elméletben a Habsburgok számára szerezte meg az országot Mihály, aki helytartó lett, nem pedig fejedelem, mint ahogy a román történetírás tartja. Abban legalább egyenes volt, hogy a székelyek számára adott ígéreteit betartotta, több szabadságlevelet is kiadott, de igyekezett a többi nemzettel is jó viszonyt kialakítani. A politika motiválta a vajda azon lépését is, amivel Székely Mózesnek békejobbot nyújtott, amit az elfogadott, így generális kapitányi  kinevezést kapott. Azért tegyük hozzá, hogy Székely Mózes is igen óvatos volt, nem bízott teljesen meg Mihály vajdában, ezért eleinte a családját is biztos helyre küldte egy időre.

Mihály vajda Erdély megszerzése után igen komoly politikai lépésekbe kezdett az uralma megszilárdítása érdekében. Egyik első lépése az volt, hogy követett küldött Prágába Rudolf császárhoz, aki a győzelmi hír mellé egy üres pénztárcát vitt, mert a Habsburgok 10 ezer aranyat ígértek erre az esetre. Egy másik követ egyenesen a pápához ment, ahol pedig a havasalföldi lakosok katolikus hitre térítését ajánlotta fel némi pénz fejében. A harmadik követ a portára ment a törökökhöz, ahol pedig az erdélyi fejedelmi címet kérte a vajda részére. 1600 májusában Székely Mózes a vajda parancsára Moldvába hatolt be a sereggel, ahol legyőzte a moldvai vajda seregét, és ezzel megvalósult a három fejedelemség egy kézbe való kerülése.

Alig pár hónap alatt viszont megváltozott a helyzet, Mihály vajda népszerűsége elégé csökkenni kezdett, és egyre több nemes számára kezdett tisztulni a kép arról, hogy ők tulajdonképpen rossz lóra tettek. Székely Mózes titokban felkereste Báthory Zsigmondot és tárgyalásokat folytatott az erdélyi állapotokról, és megállapodtak abban, hogy Székely Mózes segítséget fog nyújtani a fejedelem hazatérésében. Erről a tárgyalásról viszont tudomást szerzett Mihály vajda, aki a fejedelmi udvarba rendelte Székely Mózest, aki más lehetőség híján Lengyelországba menekült Báthory Zsigmondhoz. Ebben az időszakban Giorgio Basta generális zsoldos csapatai élén megjelent Rudolf császár nevében Erdélyben. Az eredeti terv az volt, hogy Mihály vajda csapataival egyesülve a török ellen indítanak hadjáratot, de Basta látva az Erdélyben végbemenő eseményeket inkább Mihály vajda ellen indult a csapataival. A generális alig 6 ezer zsoldos élén érkezett Erdélybe, de a vajdával elégedetlenekkel egyesülve sikerült megdupláznia a serege méretét. 1600. szeptember 18-án Miriszló határában Mihály vajda mintegy 25 ezer fegyveresével vereséget szenvedett Basta generális fele akkora csapatától. A vajda ezt követően Gyulafehérváron mérgében kivégezteti Kornis Farkast, Székely Mózes apósát, majd lóhalálában elmenekült Moldva irányába. Basta bevonult a fejedelemség fővárosába, míg Székely Mózes vagy 7 ezer lengyel-magyar-székely katonával Tordára vonult, hogy előkészítse Báthory Zsigmond visszatértét.

1601 januárjában országgyűlést tartottak, ahol a fő téma Báthory Zsigmond sorsa volt. Az országgyűlés egyre viharosabbá vált és egyre nagyobb vita kezdett kikerekedni a pártok között, olyannyira, hogy Székely Mózes a schellembergi csata árulóját egyik árulóját elfogatta, testét ló farkához kötve Kolozsvár utcáin végigvonszoltatta majd kivégeztette. Kolozsvár összes kapuját bezáratták és a Habsburg-párti főurakat pedig „karanténba” helyezték, nehogy még több követőre találjanak. 1601. február 3-án az országgyűlés, a Habsburg-párti főurak hiányában így megszavazta Báthory Zsigmondot újból Erdély fejedelmének. A választás után Székely Mózes és Csáky István ez erdélyi rendek nevében felkeresték Basta generálist, akivel közölték a választás tényét. Felajánlották azt a lehetőséget, hogy ha elismeri az erdélyi állam önállóságát és annak megválasztott vezetőjét, akkor abban az esetben akár ő is maradhat Erdélyben, sőt ha marad, megkaphatja Déva várát és 1.000 arany jutalmat, amire az nemet mondott. Székely Mózes 1601. március elején Kolozsvárról a moldvai határhoz közel lévő Besztercére ment, hogy Báthory Zsigmond fogadását készítse elő. Báthory Zsigmondot Besztercén nagy örömrivalgással és díszlövések közepette fogadták, majd Székely Mózes fegyvereseivel együtt négy nap múlva bevonultak Kolozsvárra, ahol március végén immár sokadszor fejedelem lett Báthoryt.

Báthory Zsigmond beiktatása után igyekezett gyorsan rendbe tenni Erdély ügyeit, követeket küldött Rudolf császárhoz és a török szultánhoz. Míg Rudolf átkozódások közepette kitiltotta az erdélyi követeket Prágából, a török szultán fogadta azokat. Tudvalevő volt, hogy a Habsburgok nem fognak beletörődni Erdély elvesztésébe, ezért Báthory a kolozsvári országgyűlésen elrendelte az általános hadfelkelést. Elméletben a fejedelem számíthatott a törökök segítségére is, de ezzel csak annyi volt a baj, hogy az összes magyarországi török vezető kapott egy levelet és mellé egy ajándékot, a levelek tartalma pedig azonos volt mindenkinek. Arról szólt, hogy Erdélyben minden rendben, Báthory ura a helyzetnek, így nincs szüksége török segítségre. Báthory nem volt egy észlény, de ennyire „hülye” ő se lett volna, és nem is volt. A leveleket a Moldvában tanyázó Mihály vajda intézte, egytől egyig hamis volt, és ezzel csak az akarta elintézni, hogy az erdélyiek egymagukban nézzenek szembe a Habsburgok haragjával.

Basta generális vagy 20 ezer emberrel tért vissza 1601 nyarán, amivel szemben egy jóval kisebb fejedelmi haderő szállt szembe Székely Mózes és Csáky István vezetésével. 1601. augusztus 3-án Goroszlónál találkozott a két sereg, amivel a kezdetét vette az erdélyi történelem egyik sorsdöntő csatája. Az ütközet egy szinte egész napos tüzérségi párbajjal indult, a katonák egész nap állva vártak a tűző napon arra, hogy valamelyik fél támadásra induljon. Az erdélyi tüzérséget Székely Mózes irányította, és 200 tüzérével egy magaslatról folyamatosan tűz alatt tartotta Basta állásait, aki ugyanezt tette egy másik dombról a saját tüzérségével. Igazán lényeges kárt egyik fél sem tett a másikban, ezért is könnyebbültek meg az erdélyiek amikor délután négy óra felé azt látták, hogy Basta leszállt a lováról és bement a sátrába. Azt gondolták, hogy a generális mára befejezte a hadakozást, de a biztonság kedvéért azért még vártak egy órát, ami után Báthory fejedelem parancsba adta, hogy mindenki térjen vissza a táborba, itt ma már nem lesz semmiféle csata. Székely Mózes is elkezdte az ágyúkat hátrafelé vontatni, amikor Basta kijött a sátrából és támadási parancsot adott ki. Mihály havasalföldi vajda indult először támadásra az embereivel, míg Basta vértes lovassága a második hullámot jelentette. Igen Mihály vajdát újra Erdélyben találjuk. Történt ugyanis, hogy Moldvából egyenesen Prágába Habsburg Rudolf császár fényes csizmáig meg sem állt, ahol kikönyörögte magának a kegyelmet, és újból visszafogadta a kegyébe az uralkodó. Az erdélyiek a tüzérséggel és a gyalogsággal együtt visszafoglalták azt a halmot ahonnan korábban lőtték Basta csapatait. Székely Mózes és a katonái keményen és bátran ellenállottak a zsoldosok támadásainak, de amint Basta újabb és újabb csapatokat vetett be, az erdélyiek lassan leszorultak a halomról. Halált megvető bátorsággal küzdöttek a túlerővel szemben, ami közben még Basta mellvértjét is átfúrta egy golyó, de a hadvezérben semmi kárt nem tett. A túlerő lassan eldöntötte a csata sorsát, mire lement a nap mintegy kétezer magyar-székely maradt holtan a csatatéren és Báthory serege elveszítette a tejes tábori felszerelését és 45 ágyúját is. A fejedelem a vesztes csata után Dés felé menekült, ahol Székely Mózessel, és másokkal tanácskozást tartottak arról, hogy mit tegyenek. Végül abban állapodtak meg, hogy Báthory Zsigmond  Moldvába megy, hogy segítséget kérjen a moldvai vajdától és török Portától, illetve a tatároktól, Székely Mózes pedig ezalatt az idő alatt szedje össze a széthullott erdélyi sereget és szervezze újra. Székely Mózes Kolozsvárra majd Gyulafehérvárra vonult vissza, míg Báthory Zsigmond ez alatt az idő alatt elfogatta Mihály vajda feleségét és fiát Besztercén, ami nem volt éppen lovagias tett a részéről. Báthory 1601. augusztus 9-én tudatta a székelyekkel, hogy amíg él, vissza fogja adni a székelyek ősi szabadságjogait.  Báthory követei Isztambulban már 1601. augusztus 11-én megszerezték a török szultán jóindulatát, aki szultáni szerződéslevelet állított ki Isztambulban. Basta és Mihály vajda zsoldosainak együttműködése viszont nem tartott sokáig. Basta nem értett egyet azzal, hogy Mihály vajda továbbra is Erdélyben hatalmon maradjon, ezért úgy döntött, hogy a vajdának meg kell halnia.  Basta a hóhéri munkát egy zsoldos kapitányra bízta, aki 300 vallon zsoldos kíséretében 1601. augusztus 19-én reggel a Torda mellett Mihály vajda sátorához ment. A vallon zsoldosok betörtek a sátrába és megtámadták az éppen öltözködő vajdát, aki megpróbált védekezni, de végezek vele.

1601 október vége felé Báthory Zsigmond fejedelem a magyarokon és székelyeken kívül törökökkel, tatárokkal, lengyelekkel, kozákkal, moldvaiakkal, havasalföldiekkel megerősített fegyvereseinek létszáma már elérte a 30.000 főt. Székely Mózes csapatai 1601 novemberében bevették Besztercét, ami után csatlakozott Báthory Zsigmond fejedelem táborához, mely Kolozsvár városát akarta bevenni, ahová Basta zsoldosai befészkelték magukat. A fejedelem Székely Mózest 1601. november 28-án fogságba vetette, aminek az okát már nem tudjuk annyi idő távlatából. Annyi bizonyos, hogy szerepe lehetett benne, hogy egyre nagyobb népszerűségnek kezdett örvendeni az erdélyiek körében, ami miatt Báthory fejedelem féltékeny lett rá. A fogva tartásának idején – 1601. november 29-től 1602. április 1-ig viszont a helyzet nem lett jobb, sőt ellenkezőleg. Az ingadozó kapkodó fejedelem egyszerűen leállította a harcok folytatását és fegyverszünetet kötött Basta generálissal. A fegyverszünet alatt viszont Basta zsoldosai elfoglalták Bethlen várát ugyanakkor szabad elvonulást ígértek a mintegy 200 várvédő székelynek, akiket aztán mind egy szálig meggyilkolták. Hasonlóképpen jártak Gyalu és Beszterec védői is. Báthory Zsigmond 1601. december 31-én visszaadta a székelyeknek a rég óhajtott szabadságjogaikat, és oklevélben biztosította ősi szabadságjogaikat. Basta ideiglenesen elfoglalta Erdély egyes várait, de végül nem bírt az erdélyi hadakkal és kivonult Erdélyből Szatmárra. Báthory Zsigmond azonban továbbra is folyamatosan alkudozott követei útján Rudolf császár követeivel, mert újból elhatalmasodott rajta az idegbaj, és le akart újból mondani Rudolf császár javára az erdélyi trónról. Báthory Zsigmond az alkudozások alatt Gyulafehérvárra tanácskozást hívott össze, és elbocsátotta fogságából a fogarasi várban raboskodó Székely Mózest. Báthory ugyan megbízta Székely Mózest az erdélyi hadak vezetésével, valamint Gyulafehérvár védelmével, de a háttértérben már újból azon ügyködött, hogy Erdélyt átadja Rudolf császárnak. Székely Mózes, amikor megtudta Báthory Zsigmond legutóbbi pálfordulását, hogy megint csak át akarja adni Erdélyt Rudolf császárnak, felháborodott és Toldy Istvánnal közösen elhatározták, hogy ebből bizony elegük lett.

Székely Mózes megpróbált elegendő haderőt gyűjteni Erdély megvédésére Basta ellenében, de alig 3-4 ezer fegyverest sikerült összegyűjtenie, ami semmi komoly katonai lépésre sem volt elegendő. Basta a jóval nagyobb haderő ellenére igyekezett „békés” megoldást találni, így levélben arra kérte Székely Mózest, hogy álljon át a Habsburg párt oldalára, amiért cserébe sértetlenséget, és a vagyona megtartását ígérte a generális. Az erdélyi katonáknak háromhavi zsoldot ígért, amivel annyi bibi volt, hogy a saját zsoldosait se nagyon tudta fizetni. Székely Mózes gondolkodási időt kért, hogy azzal is időt nyerjen, de Basta erre nem állt rá, így 1602. július 2-án Tövis mellett kénytelen voltak az erdélyiek csatát vállalni a túlerővel szemben. A csata előtt Székely Mózes egy rövid, de nagyon meggyőző és lelkesítő beszédet tartott, majd ezt követően egy fergeteges rohamot indított Basta zsoldosai ellen, ami nem kis meglepetésre sikeres lett, sikerült azokat visszaszorítani. Basta generális minden tartalékját igénybe véve, részben biztatva, részben fenyegetve zsoldosait, ellentámadásra indult. Székely Mózes tartalék serege azonban nem mozdult, valószínű, hogy vezetőit megvesztegették, ezért ezek nélkül kellett folytatni a csatát. Székely Mózes személyes vitézsége azonban nem volt elég, az erdélyieknél nagyobb és jobban felfegyverzett zsoldossereg legyőzésére. Ezzel az ütközet eldőlt, a csata elvesztésével együtt elveszett egyelőre a független, önálló Erdély megmaradásának lehetősége. Székely Mózes megmaradt híveivel együtt a Maroson átúsztatva menekültek meg, és Solymos várában keresett menedéket, ahonnan később Temesvárra mentek, ugyanis ezt sokkal biztonságosabbnak találta.  Báthory Zsigmond fejedelmet a tövisi vesztes csata után a császárpárti zsoldosok Basta táborába kísérték, ahol Báthory véglegesen lemondott az Erdélyi Fejedelemség trónjáról Rudolf császár javára. 1602. július 26-án végleg távozott Erdélyből, hogy ezt követően Rudolf császár kegyelemkenyerén tengődjön Libokovicz várában.

Székely Mózes a fejedelem

A Temesvárra menekülő erdélyiek Székely Mózeshez fordultak, akinek ekkor nagy döntést kellett hoznia. Báthory Zsigmond távoztával a fejedelemhez, és a Báthory családhoz fűződő hűség megszűnt, és maradt a saját családja és az Erdélyhez való ragaszkodás. Nem a saját személyes hatalmi ambíciói, hanem az országa iránti aggódás volt az ami arra sarkalta, hogy kérje a török támogatását az erdélyi fejedelmi címhez. 1602. augusztus 20-án Hasszán nagyvezírtől meg is kapta a szultáni kinevező iratot és a szükséges jelvényeket, hogy Erdély fejedelme lehessen. Szeptemberben elindult híveivel Erdély felé Székely Mózes, azzal a céllal, hogy az erdélyi országgyűlésben is fejedelemmé válasszák, de ehhez először Basta generálist is ki kellett verni az országból. Hasszán nagyvezír is elindult a török csapatokkal, hogy segítsen, de már útközben utolérte az a hír, hogy a Habsburg-párt ostrom alá vette Esztergom várát. Ennek ellenére a több tízezres török sereg folytatta az útját, és egészen Szarvasig jutott, amikor újabb hír érkezett, miszerint Habsburg Rudolf csapatai Pestet elfoglalták. Ez mindent megfordított. A török sereg 20 ezres lovassága azonnal visszafordult Pest felé, és a gyalogság is követte. Székely Mózes is visszafordult, alig 500-1.000 fegyveressel semmi esélye nem volt Basta ellen. Így maradt a diplomácia, követek mentek minden környező állam vezetőihez, hogy segítséget kérjenek Basta ellenében. Erdélyben közben Giorgio Basta a terror módszereivel teljesen átvette a hatalmat, megfélemlítve az erdélyi országgyűlés rendjeit, majd elrendelte a hadköteles székelyek székenként és falvanként való összeírását is.

Székely Mózes csapatvezérei székely és magyar fegyveresek élén, kiegészülve török és tatár fegyveresekkel 1603 márciusában elindultak Karánsebes várának elfoglalására, amelyet a védők pá nap után átadtak. Basta amint meghallotta, hogy Székely Mózes csapatai bejöttek Erdélybe, 1603. március 8-án zsoldos csapatainak egy részével kivonult Gyulafehérvárról – hátrahagyva 4 századnyi német zsoldost, és Magyarország felé menekült, habár szinte minden erdélyi város tele volt német zsoldosokkal. Bethlen Gábor ez alatt az idő alatt, mint Székely Mózes csapatai elővédjének egyik vezére, erdélyi magyarokból, törökökből és rácokból álló, 2.000 fegyverest számláló csapatával 1603. március hónapban a Hunyad megyei Vaskapun keresztül benyomult Erdélybe. Ezalatt az idő alatt maga Székely Mózes is elindult csapatai élén Erdély belső területei felé és 1603. április 15-én átlépte Erdély határát, ahol kiáltványt bocsát ki a zsarnokság igájában senyvedő erdélyiek számára.  A dél-erdélyi katonai táborban a nagy számban megjelenő főemberek és a függetlenségért harcolni is kész katonák az 1603. április 15–26. közötti táborozáson Székely Mózest Erdély fejedelmének kiáltották ki.  A Bethlen Gábor vezette csapatok 1603. április 27-én megkezdték Gyulafehérvár ostromát, és ez alatt érkeztek meg a Székely Mózes vezette csapatok is, így egyesült erővel igyekeztek felszabadítani a fővárost. Az ostrom második napján a német katonák kirontottak a várból és felgyújtottak Gyulafehérvár alsóvárosának nevezett részét, ami szinte porig égett. Kigyulladt a fejedelmi palota kapuja, majd sorra gyúltak ki a laktanyák is, sőt még a Szent István idejében alapított székesegyház nagyobbik tornya is lángot fogott. Ezt követően felgyúlt a székesegyház kisebbik tornya, a benne lévő puskaporral, amit hamarosan hatalmas robbanás követett. A német zsoldosok nem oltották a tüzet, hanem össze-vissza futkostak és fejvesztve igyekeztek elbújni. A gyulafehérvári magyar városlakók felháborodva a németek tettein, megtámadták a várat, kinyitották a Mihály kaput, fellázítva a környék lakóit és heves ostromot intéztek a németek ellen. A német zsoldosok azonban, felocsúdva az első meglepetésükből, gyorsan felvonták a felvonóhidat, így ezzel egyelőre elmaradt Gyulafehérvár gyors bevétele.

Faltörő ágyúk hiányában létrákat vettek elő, rohamot roham után intéztek, azonban a vár bevétele így is nehéznek sikerült, ugyanis a jól felfegyverzett német zsoldosok golyózáport zúdítottak az ostromlókra. Habár Székely Mózes és Bethlen Gábor is több alkalommal személyen vezették az ostromot, az élre állva ők maguk is többször megmászták a falakat, a heves roham egyelőre nem vezetett eredményre. Az ostrom több napon keresztül folyt, az egyik katona ki is tűzte az egyik bástya falára az erdélyi magyarok zászlóját, de a német zsoldosok sűrű puskatűzzel újra és újra visszaverték az ostromlók támadását. Székely Mózest tábori köpenyét három puskagolyó is átszakította. Spinoza várkapitány végül úgy döntött, hogy ha garantálja Székely Mózes, hogy a német zsoldosok kézi fegyvereikkel együtt szabadon elvonulhatnak, saját személyes holmijaikkal együtt, akkor átadja a várat. A német zsoldosok tizenkét szekeret kaptak saját vagyontárgyaik és sebesültjeik elszállítására, majd kibontott zászlókkal, dobpergés közepette, teljes hadifelszerelésben kivonultak Gyulafehérvár várából. Ilyen körülmények között sikerült 1603. május 9-én az Erdélyi Fejedelemség fővárosát felszabadítani, mellyel egy időben Székely Mózes felvette Erdély fejedelmi címét.

Székely Mózes csapatai élén elindult Kolozsvár irányába, amit bekerített. A segédcsapatai közül azonban a tatárok és a rácok egy újabb alkalmat láttak a fosztogatásra és a kegyetlenkedésre, ugyanis a külvárosból a lakosság bemenekült Kolozsvár várába, de a részeg rác hajdúk és a tatárok felgyújtották a külváros házait. A Székely Mózes fejedelem vezette sereg ezt követően inkább Dés felé vonult, hogy szabadítsa fel a sóbányászatáról híres erdélyi várost. Szamosújvárt sikerült felszabadítani, de magát a várat azonban egyelőre nem. Magának a várnak a felszabadítása sem tartott sokáig, a várba rekedt németpárti seregeket –tönkreverték. Székely Mózes 1603. június 9-én bevonult Kolozsvárra, mert a német zsoldosok elhagyták a várost. Ezzel gyakorlatilag Erdély nagyobbik részét sikerült megtisztítani a Habsburgok zsoldosaitól, és meg is lett a hatása arra nézve, hogy Rudolf császár egy békejavaslattal állt elő követek útján. Ebben elismerte volna Székely Mózes fejedelemségét, de csak úgy, hogy kb. a fejedelemség területének egyharmadát kérte volna cserébe, olyan jelentős várakkal egyetembe, mint Várad, Kővár, vagy Huszt. Egyértelmű volt, hogy ilyen feltételekkel szó se lehetett semmiféle békéről, az olyan mértékben csonkította volna meg az erdélyi fejedelemséget, hogy az szinte védhetetlenné vált volna egy külső támadás esetében. Nem is beszélve arról, hogy a török sem nézte volna jó szemmel a Habsburgok ilyen mértékű területi erősödését.

1603 júliusában Basta generális egy tekintélyes sereg élén újra megjelent Erdély határánál, ugyanakkor az új havasalföldi vajda Radu pedig kelet felől indított támadást, amivel ez erdélyi fejedelemség harapófogóba került. Erdélyt, ahogyan Magyarországot sem tudta volna az idegen soha meghódítani, ha nem veszi meg a lakosok egy részét. Mivel Székely Mózes teljes Erdélyt felszabadította, II. Rudolf Habsburg császár több szekér aranyat, mai értéken több milliárdot fizetett Radu vajdának, aki magyarokat, csíki és háromszéki székelyeket, valamint idegen zsoldosokat fizetett le a pénzből, akik így mellé álltak. Székely Mózesnek kb. 10.000 harcosa volt, és a brassóiaktól kapott ágyúkkal a táborát jól megerősítette, egy szekérsánccal vette körbe. Ebbe a szekérvárba várta a fejedelem azokat a magyarokat és székelyeket, akik készek voltak harcolni a független és szabad Erdélyi Fejedelemség fennmaradásáért. A barcasági Rozsnyó irányából Brassó felé vonuló Radu vajda serege mintegy 17.000 főnyi fegyverest tett ki. A jelentős túlerőben lévő Habsburg-párti sereg 1603. július 17- én megtámadták Székely Mózes Brassó melletti szekérvárát. A Brassó melletti csatát sokan emlegetik ma is úgy, mint Erdély „Mohácsa”, ahol közel négyezer magyar-székely katona adta az életét a hazájáért. Székely Mózes a szekértáborból sűrű ágyútűzzel lövette az ellenséges katonák lovas rohamát, de Radu vajda lovas katonái az ágyúzásra válaszul leszálltak lovaikról és gyalogosan folytatták az ostromot a szekérvárban harcoló erdélyiek ellen. A fejedelem maga lelkes beszédében harcra tüzelte katonáit és mintegy 25 ágyújával keményen lövette az ellenséget. Bektas pasa inkább cserbenhagyta Mózest, akitől a szerencse már amúgy is elpártolt. Elmenekülése előtt megüzente Mózesnak, hogy inkább saját életének megmentésére gondoljon, ne a reménytelen csatára, és amíg lehet, próbáljon menekülni vele együtt. Mózes és az ekkor még alig 20 év körüli későbbi fejedelem, Bethlen Gábor is átugratott a szekérváron, de a fejedelem a menekülés helyett Brassó felé vágtatott. Rácz György a csapatával eredt utána, és utol is érte, majd fenyegetések közepette, magabiztos hangon felszólította, hogy adja meg magát. Mózes azt felelte, hogy bátor férfi módjára csakis az életét adja. Megragadta vasbuzogányát, amelyet mindig magával hordozott, és azzal akarta éppen kivédeni ellenfele vágását, amikor egy Pana nevű görög, egy puskagolyóval a háta közepén eltalálta. Mihelyt lezuhant lováról, Rácz György azon nyomban odarohant, és kardjával mindjárt úgy, fektében levágta a fejét. A levágott fejet Brassóba vitték, ahol trófeaként mutogatták egy darabig, ami után a brassói bíró adta meg a végtisztességet Erdély egyetlen székely fejedelmének, Székely Mózesnek. A rövid ideig tartó fejedelmi cím ellenére is fontos személyiségnek lehet tartani Székely Mózest, akinek az élete, tettei nagy hatással voltak Erdély sorsára. Az ő példamutatása is kellett ahhoz, hogy halála után egy bizonyos Bocskai István felmerjen lázadni a Habsburgok ellen, amivel a fejedelemséget egy rövid időre még a megmaradt Magyar Királysággal is sikerült egyesíteni. De az már egy másik történet…

 

Felhasznált irodalom:

Ágoston Gábor-Oborni Teréz (2000): A tizenhetedik század története, Pannonica Kiadó, Budapest

Balás Gábor (1984): A székelyek nyomában, Panoráma Kiadó, Budapest

Jerzy Topolski (1989): Lengyelország története. Gondolat, Budapest

Mihály János (2007): Székely Mózes, Örökségünk folyóirat, I. évf / 2. szám

Pálffy Géza (2000): A tizenhatodik század története, Pannonica Kiadó, Budapest

Papp Sándor (2014): Török szövetség – Habsburg kiegyezés – A Bocskai felkelés történetéhez, L’Harmatan kiadó, Budapest

Szádeczky Kardoss Lajos (1927): A Székely Nemzet története és alkotmánya, Budapest

Szekeres Lukács Sándor (2007): Székely Mózes Erdély székely fejedelme, Székelyudvarhely

Szólj hozzá