2020. ápr 21.

A halott emberek támadása

írta: beatj
A halott emberek támadása

Az Osowieci erőd ostroma 1915-ben

Az első világháború vagy, ahogy eleinte hívták a „nagy háború” 1914 és 1918 között az első globális háborúnak bizonyult, ami lángba borított több kontinenst is. Az, hogy lelőttek egy trónörököst Szarajevóban, mindössze az ürügy volt a mélyben már jó ideje izzó parazsak lángra lobbantására. Elég volt bő két hónap, és 1914. augusztus végére a Németország vezette Központi Hatalmak szövetsége harcban állt az Antant hármasával szemben. Ekkor még mindenki arra gondolt, hogy ez is csak egyike lesz a korábbi évszázadokban lezajlott európai háborús konfliktusoknak. Mindenki győzni akart, de az érte adandó ár tekintetében nagyon el voltak tájolva Európa nagyhatalmai. Az uralkodók, a politikusok, a hadseregek vezetői számára a térképen tologatott bábuk kevésbé voltak fontosak, az emberi életeket tízezrekben mérték ezekben az években. A háború poklában harcolók számára a politikai hadászati célok semmit se jelentettek. Ők mentek, mert menni kellett, harcoltak, mert a túlélés érdekében erre volt szükség, és meghaltak, ha azt kívánta a hazájuk, vagy a becsület. Az Osowieci erőd története is erről szól.

scale_1200.jpg

Osowieci egy a 15. század óta létező, alig 600 lelket számláló kis falu Lengyelországban. A 19. század elejéig még városi ranggal is rendelkező település fontos közlekedési csomóponttá vált a vasút megjelenésével, amihez jött még az a tény, hogy alig 50 km-re volt az akkori német-orosz határtól. Ezért is kezdtek itt az oroszok komoly erődítési munkálatokba, amely eredményeképpen 1882-1892 között egy erődöt építettek fel itt a  Białystok –Königsberg vasútvonal védelmében. A Biebrza-folyó mocsaras partja csak plusz védelmet adott a négy nagyobb erődből és egy központi erődből álló védelmi rendszernek. Az erődítés a maga idejében igen korszerűnek és modernek számított, a IV. számú erőd volt az első orosz erőd, amely betonból készült.

00_1.jpg

Az Osowieci erőd a világháborút kitörését követő első harcok kereszttüzébe került. Az orosz mozgósítás gyorsasága meglepte a német hadvezetést, ezért is tudott sikereket felmutatni az 1. orosz hadsereg. Az észbe kapott németek nyugatról erőket csoportosítottak át keletre, amivel szeptember 9-én a Mazuri-tavak vidékénél ellentámadásba mentek át. Az Osowieci erődöt szeptember vége felé a német 8. hadsereg erői támadták meg. A támadók jelentős számbeli előnnyel rendelkeztek az orosz védelemmel szemben, ami csak fokozódott, amikor szeptember 21-én a német tüzérség hatósugarába került az erőd.  Szeptember 26-án beüzemelésre került 60 darab 203 mm-es német ágyú, amelyek gyilkos tüzet zúdítottak az erődítésre. Két nap múlva a németek frontális támadással próbálkoztak, ami az orosz tüzérség ellencsapása következtében összeomlott. A németek jobbnak látták, ha visszavonulnak, így a gyalogság mellett a tüzérségüket is hátrébb vonták, így Osowiec kikerült az ágyúk hatótávjából. Pár hónapos szünetet követően 1915. február 3-án a németek újabb támadást indítottak. Az ismét túlerőben lévő támadóknak öt napjába került az oroszok első védelmi vonalának a felszámolása. Február 9-én a védők a második védelmi vonalba húzódtak vissza, ahol a megerősített géppuskaállásoknak köszönhetően újabb két napig kitartottak. Február 13-án a német tüzérség vette kezelésbe az erődöt. A nehéz ostromágyúk kalibere a 100 mm-től egészen 420 mm-ig terjedt. A legnagyobb tüzérségi eszköz az ún. Big Bertha volt, a maga 420 mm-es űrméretével. Ez az ágyú volt a német nehéztüzérség „csúcsa”, amit direkt megerősített célpontok, erődök ellen terveztek. Változatai függvényében 9-14 km hatósugárral rendelkezett, és egy-egy lövedéke akár 6-12 méter átmérőjű krátert is képes volt kivájni, ha földbe hatolt be. Föld, kő, vagy beton erődítmények esetében képes volt jelentős károkat okozni, még a két méter vastag beton sem áttörése sem kottyant meg a „nagy bertáknak”, de volt egy gyenge pontjuk viszont, a vasbeton erődökkel szemben nem sokat értek.  

A következő hetekben iszonyú tüzet zúdítottak az Osowieci erőd védőire. A tüzérség hetente 250 ezer nehézlövedéket és 1 millió kisebb kaliberű lövedéket használt el. 1919. február 14-16 és február 25. - március 5. között volt a legerősebb a tüzérségi csapás, amely láttán az orosz főparancsnokság arra számított, hogy az erőd elesése csak órák kérdése. Ezért mindössze annyit kértek a védőktől, hogy legalább 48 óráig tartsanak ki, amíg a környék polgári lakosságát evakuálják. Ehhez képest a két napból 6 hónap lett a védők kitartásának köszönhetően.

Pár hónapos viszonylagos csend állt be a harcokba, ami a védők elszántságának is köszönhető volt. A németeknek idő kellett, hogy felkészüljenek a mindent eldönteni hivatott végső támadásra. 1915 júliusára a támadásra sorakozó német erők 14 gyalogos zászlóaljból, majdnem háromtucatnyi nehéz ostromágyúból és 30 darab mérges gázzal megtöltött hatalmas palackból állt. A németek alig pár hónappal korábban a belgiumi Ypernnél vetették be először 6 km szélességben a klórgázt harci céllal. 1915. április 22-én egy 600-900 méter sugarú és sárgászöld színű halálos felhő indult el a francia állások irányába. A gyilkos gáz percek alatt elsöpörte a francia védelmet, ami meglepte a támadókat, nem hitték a németek, hogy ennyire pusztító hatású lesz. A következő hónapokban megtapasztalták a klórtámadást az angolok és az oroszok is, amivel a hadviselés egy új pusztító eszköze mutatkozott be.

A német támadó erők, mintegy 7-8.000 katona egészen augusztus 6-ig várt az előnyös széljárásra. Ezen a napon, hajnali 4 órakor érkezett el a számukra kedvező alkalom. Az erődöt védő 226. gyalogos ezred katonáiból ekkora alig 500 ember maradt, akiknek a vezetője Vladimir Karpovich Kotlinsky hadnagy volt. Azért csak egy hadnagy, mert az összes többi magasabb rangú tiszt ekkora már halott volt. A védelmet erősítette meg vagy 400 milicista is, akik viszont nem rendelkeztek sok harci értékkel. A németek által az Osowieci erődnél bevetni kívánt harci gáz klór hatóanyagú méreg volt, amely a tüdőbe bejutva az ott lévő nedvesség hatására sósavvá alakul át. Innen kiindulva a gáz gyakorlatilag belülről kifelé égette szét az emberi szöveteket. Elegendő mérges gáz belélegzése esetén a sokáig tartó gyötrő fájdalmak helyett pár perc alatt fájdalmas halál várt az áldozatokra. Az erődnél támadásra sorakozó többszörös túlerőben lévő német erők tudták, hogy a védelem nem rendelkezik egyetlen gázmaszkkal sem, így biztosak lehettek a sikerben.

A hajnali fények megjelenésével együtt a németek kiengedték az összes mérges gázt, ami miatt a fű feketévé vált, a levelek pedig sárgává, és ahogy haladt előre a gázfelhő, úgy végzett minden élőlénnyel. Amikor a mérges gáz elérte az erődöt a katonák rohantak menedéket keresni a halálos veszedelem elől. Mivel nem rendelkeztek gázálarcokkal, így azt használtak, amit csak tudtak. Először vízzel átitatott kendőkkel, rongyokkal tekerték körbe az arcukat, így próbálva védekezve. Az erődben viszont alig volt víz is már ekkora, így a minimális készlet is gyorsan elfogyott. Egyes források szerint ekkor egyes katonák a saját vizeletükkel átitatott ruhadarabokkal próbálkozott túlélni. A majdnem ezer védő perceken belül a legszörnyűbb halálos kínokkal küszködő élő-halottá változott. Többségük igen hamar meghalt, a maradék pedig alig tudott lábra állni, belső vérzéssel küszködtek, alig kaptak levegőt, és véres váladékot köhögtek fel. Ekkor jött az orosz parancsnokság morbid parancsa, hogy amíg csak tudnak, tartsanak ki a védők. Kotlinsky hadnagy összehívta a még életben lévő és jóformán haldokló embereit, ami mintegy 60-100 főt jelentett már csak. Vázolta a helyzetüket, azt, hogy mit kértek, mit várnak tőlük. A hadnagy és emberei úgy döntöttek, hogy nem várják meg a közelgő német rohamot, hanem ők indítanak egy öngyilkos ellentámadást.

01_4.jpg

El lehet képzelni, amint vagy 7.000 német katona a legnagyobb halálos nyugalommal elindult az erőd romjai irányába. Arra voltak felkészülve, hogy csak hullákkal fognak találkozni. Ahogy közeledtek a cél felé, úgy látták az elmúlt hetek, hónapok harcainak az eredményét. Szétlőtt állások, géppuskafészkek, bunkerek, ágyúállások, füstölgő roncsok és hullák százai szegélyezték a támadók útját. Már majdnem célt értek, amikor a németek legnagyobb megdöbbenésére kísérteties kinézetű katonák másztak ki a romok közül és szinte síri csendben a puskáikra bajonettet tűzve indult rohamra ellenük.  Alig 100 emberi roncs indított ellentámadást 7.000 német katona ellen. És miért maradt a jellegzetes orosz hurrá kiáltás? Miért támadtak csöndben? A klórgáz szétégette az emberek tüdejét, így megszólalni is alig tudtak. Hiába voltak a támadók 70-szeres túlerőben, a rájuk rontó „halott emberek” támadása egyszerűen megbénította, a földhöz szegezte őket. A puskák és a bajonettek pengéi mellett csak rémült német kiáltásoktól hangzott az erőd környéke. Az első német sorok meginogtak, és visszafordultak, ami magával ragadta a többieket is, amiből rendezetlen menekülés lett a csata forgatagában.

02_2.jpg

A visszafelé hátrálók közül sokan a korábban kirakott saját vezetékcsapdáik áldozatai lettek, ami csak még tovább növelte a pánikot. Az oroszok pedig folyamatosan lőttek, és azzal harcoltak amivel csak tudtak, ami a kezük ügyébe akadt a csatatéren. A németek mind egy szálig elmenekültek, a pár tucat orosz túlélő pedig győztesen vánszorgott vissza az erőd romjai közé. Mire visszatértek megjött az kiürítési parancs, ami a szenvedések végét jelentette. A maradék túlélő, amit csak tudott magával vitt, az erőd még használható részeit pedig egyszerűen elpusztították. Nem tudni mennyién élték pontosan túl, vagy, hogy hányan haltak meg később a mérges gáz okozta mérgezés következtében, de nem sokan lehetek az bizonyos. A 900 fős védősereg nagy része, kb. 600-700 ember vesztette az életét minimum. Kotlinsky hadnagy még megérte a csata végét, de estére a mérges gáz és a csatában szerzett sérülései végeztek vele, II. Miklós cár pedig a túlélőknek személyesen köszönte meg a bátorságukat. Az oroszok kiürítése után mertek csak a németek benyomulni az erőd területére. Arra hamar rájöttek, hogy annyira meg van az egész rongálódva, hogy gyakorlatilag semmiféle hadászati értékkel nem rendelkezett az egész, így érthető, hogy pár héten belül kiürítették a környéket.

Az első világháború után az újjáalakult lengyel állam kijavította az erődöt. A második világháború kitörése után 1939. szeptember 13-án kiürítették. Ezt követően 24 évvel a „halottak támadását” követően vér nélkül a németek kezébe került a sokat látott erőd. Nem sokáig lengett a német zászló, mert átadták az oroszoknak, akiktől 1941-ben a Barbarossa hadművelet kezdetekor szerezték újra vissza. 1944 augusztusában a szovjet erők visszatértek és három kisebb erődöt sikerült visszafoglalni, míg a II. számú erődítmény német védői egészen 1945 januárjáig kitartott. A világháború után újra visszakapták a lengyelek, akik azóta is használják, egy logisztikai bázis üzemel itt. Ma már egy békés kis falu van csak itt, nyoma sincs szinte az egykor történteknek. De azért vannak még páran, akik emlékeznek arra, hogy mi történt itt egykor. A „halott emberek” támadása, aki az életüket adták a hazájukért egy értelmetlen háborúban.

04_1.jpg

Felhasznált irodalom:

Csiffáry Tamás (2007): Az I. Világháború története, Fix-term Kiadó, Budapest

http://www.bibl.u-szeged.hu/bibl/mil/ww1/index.html

http://newmusiclab.ru/hu/instrumenty-i-prisposobleniya/istoriya-oborony-kreposti-osovec-1915-god-osovec/

https://egoist24.ru/hu/webmoney/krepost-osovec-ataka-mertvecov.html

https://www.ranker.com/list/worst-ever-engagement/laura-allan

Jean-Pierre Verney (2009): Az első világháború, Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest

John Keegan (2010): Az első világháború, Európa Könyvkiadó, Budapest

Kátai-Urbán Lajos - Teknős László: Vegyi fegyver alkalmazása az első világháborúban, Hadtudomány 2014/1-2.

Perzyk Bogusław (2004): Twierdza Osowiec 1882–1915

Szólj hozzá