2020. feb 25.

I. (Széphajú) Harald norvég király

írta: beatj
I. (Széphajú) Harald norvég király

A Vikingek sorozat révén az elmúlt években széles körben ismertté váltak a viking korszak legnagyobb figurái, akik a maguk korában rettegésben tartották fél Európát. Ragnar Lodbrok, első harcos felesége Lagertha és fiai, Ubbe, Hvitserk, „Csonttalan” Ivar, és Vasbordájú Björn mindenki által ismertek a sorozatból. Pár évad óta viszont erősíti a csapatot Harold király, aki igen erősen nyomult annak érdekében, hogy egy helyi kiskirályból igazi uralkodó váljon belőle. Bizonyára sokan meg is lepődtek, amikor a sorozatban egy igen érdekesen alakuló szavazást követően el is érte a célját. A történelmi hűséget nem minden esetben jellemzi a vikingek sorozat részeit, de ez esetben részigazságot láthattunk, egy bizonyos Harald nevű kiskirályból tényleg Norvégia király lett a történelem során. Személyében Norvégia alapítóját tisztelhetjük, akivel mindenképpen érdemes megismerkednünk.

43692003_1846590782126383_416103114605592576_o.jpg

A vikingek előtti Skandinávia, ahogyan többek között az ókori történetíró, Jordanes is megemlíti, már virágzó terület volt a Romai Birodalom felbomlása előtti évszázadokban is. Azok a ,,pre-viking” népek, akiket az ókori írók is innen származottnak ismertek, a gótok, a vandálok, a burgundok és a longobárdok az 5. századra a kontinens központi területire vándoroltak, és igencsak aktív részt vállaltak a Római Birodalom bukásában. Az elvándoroltak helyére északabbról újabb törzsek költöztek, akik ezek után még sokáig fenntartottak a kapcsolatot Itáliával és Bizánccal. A korábbi borostyánúton folyó kereskedelem továbbra is fennmaradt valamilyen szinten, és észak termékei, főleg a prémek cseréltek gazdát a kereskedelem révén. A viking inváziók a 8. század végén kezdődtek Európa nyugati felében, aminek az okait illetően több elképzelés is napvilágot látott. A támadások mozgatóiról alkotott feltevésekről azt lehet mondani, hogy a skandináv vándorlások hátterében ott állt a kereskedelem, a kalandvágy, a zsákmányszerzés vagy akár az otthoni elégedetlenség. A viking szó jelentését is különbözőképpen fogalmazzák meg. Egyesek a frank wik szóból eredeztetik, melynek jelentése piac és vásározóhely, kereskedelmi telep. A latin vicusra és az angolszász wicre szavazók a kereskedelmi jelleget emelik ki, mindkét kifejezés a várossal, árucsere centrummal áll összefüggésben. A portyák zsákmányszerző jellegével szemben a kalandvágyat a hírnév szerepét hangsúlyozó vélemények a vikingek állandó harc utáni vágyára vonatkoztatják a szót (vig = harc) és a háborúra, mint a vikingek alapvető életformájára hegyezik ki.

A norvégok története kevésbé ismert, annak köszönhetően, hogy a keresztény, frank és szász leírásokban a dán válik összefoglaló névvé, s a vikingeket, akkor is, amikor a norvégokkal vegyesen harcolnak, a dánokkal azonosítják. Norvégia neve „északi utat” jelent, nevét arról az útvonalról kapta, amelyen az ország nyugati partja mentén végig lehet hajózni. Az Yngling-ház a legrégebbi skandináv dinasztiák egyike volt, amely a kr. e. 1 századtól a 7. századig játszott igazán komolyabb szerepet. Ez a család szerzett Norvégia déli részén egy saját kis királyságot Vestfold néven. A dinasztia kilencedik uralkodója III. (Fekete) Halfdan 863-as halálakor került a trónra a család ifjú reménysége Harald Halfdansson (852-933). Vestfold egyike volt Norvégia sok apró kis királyságának, szinte egyetlen előnye a földrajzi adottságokban rejlett, abban, hogy ez volt Norvégia legjobb mezőgazdasági adottságokkal rendelkező területe, és jó kikötőhelyekkel is rendelkezett. Harald igen fiatalon lett király, így amíg el nem érte a felnőtt kort addig döntöttek helyette. Amikor elérte a felnőtt kort, az egyik első tette az volt, hogy szeretett volna megnősülni, és szemet is vetett egy takaros kis teremtésre, Hordalandi Eirik király lányára Gydára. A hölgy viszont az igen helyett azt jelentett ki, hogy majd csak akkor lesz valaki Haraldból, ha majd ő lesz Norvégia egyedüli királya. Nem tudni mi volt ezzel a derék királylány igazi célja, de Haraldot ez csak felspanolta. Felgyűrte az „ingúját” és neki látott annak, hogy eleget tegyen a választottja kérésének. A viking sorozat rajongói számára ez a történet ismerős lehet, mert a készítők is belerakták, így amikor megjelent benne Harald, ezt hozta fel indokként, hogy miért is akar Norvégia királya lenni. Ami kimaradt, az a legendája azon része volt, hogy megfogadta, nem vágja le a haját addig, amíg el nem éri a célját. Ezért is kapta a Széphajú melléknevet, ugyanis az évek alatt derékig érő, dús, szőke haja lett Haraldnak.

Legalább egy évtizedig tartó harc vette kezdetét a hatalomért, amelyben Vestfold ifjú királya igen kitartónak bizonyult. Módszerei között megtalálható volt a meggyőzés, a szép szavak, az ígéretek halmozása, magyarán bármit megígért csak az egyes törzsfők vagy kisebb királyok adják be a derekukat és fogadják el az ő hatalmát. Akikkel szemben ez nem működött, ott a harc, a háború maradt a meggyőzés fegyvere. Szép lassan terjeszkedett észak és nyugat felé Harald uralma, a hegyi felkelőket is sikerült megzaboláznia pár éven belül. Az egyesítés folyamata azért bizonyult igen időigényesnek, mert Norvégia földrajzi viszonyai, a tagolt partvonal, a letelepedésre alkalmas területek csekély volta miatt nem alakult ki olyan fokú letelepedett társadalom, mint pl. Dániában. Itt a politikai széttagoltság természetes politikai állapotot jelentett. Norvégia kialakulása és Harald király szempontjából a hafrsfjordi csata bizonyult fontosnak, amely eldöntötte a király és az ország jövőjét is egyszer és mindenkorra.

A csata időpontja nem biztos, egyesek 866 körüli időpontot fogadnak el, mások a 880-as évekre teszik, míg több évszázaddal később a történészek 872-t jelölték ki a tengeri csata időpontjának, és ezt a dátumot tekintik azóta is Norvégia születésnapjának. 1872-ben meg is ünnepelték az 1.000 évvel azelőtt történt eseményt. Annyi bizonyos, hogy az ország történelmének egyik legnagyobb ütközete volt, amelyben gyakorlatilag minden törzs, jarl, kisebb király ott volt valamelyik oldalt támogatva. Egyik oldalon Széphajú Harald és a támogatói, a másikon pedig a „lázadók” hajói sorakoztak fel és lendültek támadásba. A tengeri csata változó hevességgel zajlott, és mire lement a nap Harald győzött, amivel elérte nagy célját, ő lett Norvégia egyedüli ura. Az is bizonyos, hogy 872 körül megnősült, és elvette feleségül Gydát, aki miatt az egész hatalomért folyó harcot elkezdte majd egy évtizeddel korábban, és a korábbi ígéretéhez híven levágta szép szőke haját. Felesége 5 gyermeket szült a királynak, aki nem elégedett meg ennyivel, mert élete során még vagy fél tucat feleséget elfogyasztott Harald, és így 21 gyermekkel jutalmazta meg a sors, amihez még jött két törvénytelen gyermek is az ágyasaitól.

Széphajú Harald igen céltudatos és nagyon is keménykezű uralkodónak bizonyult a hatalom és a királyi korona megszerzése utáni időszakban. Azok, akik nem értettek egyet a fennálló renddel, más választásuk nem lévén útra keltek más viking telepekre. Jó páran kerültek így a Brit-szigetekre, a Shetland-szigetekre, a Hebridákra, az Orkney-szigetekre, Feröerre, Skóciába és a környező területekre, de talán még Izlandra is jutott belőlük. Harald idejében a norvég vikingek folytatták a korábbi évtizedekben megkezdett terjeszkedésüket, így került a fennhatóságuk alá az Orkney-és a Shetland szigetek, amiket ugródeszkának felhasználva folytatták a hódítást egészen Írországig. A szűkös norvégiai létfeltételek miatt azonban a viking hadjáratokban a kezdetektől a megtelepedésre alkalmas új helyek birtokba vétele is fontos szerepet játszott. Harald tudatos terjeszkedő politikát folytatott, és ennek eredményeképpen a norvégok a dánokkal szövetségben kezdték támadni a frank és a fríz városokat. A király szárnyai alatt a norvég vikingek gyakorlatilag egy független államot hoztak létre Írországban, amely a 10. századra még Norvégiától is függetleníti magát. A norvégok alapították azt az erődöt Írországban, amiből később Dublin, Írország mai fővárosa lett. A dánok is szemet vetettek a szigetre, ami miatt háború tört ki a vikingek között. Első körben a norvégok vereséget szenvedtek, amit követően Fehér Olaf vezetésével a norvégok visszatértek és helyreállították az uralmukat. 901-ben az írek visszafoglalták Dublint, de a confey-i (916) és climashogue-i (919) csatákkal a norvégok újra stabilizálták uralmukat Írországban.

Harald Norvégiát katonaállító körzetekbe (fylkir) szervezte, egy-egy nagyobb tartomány élére hozzá hű jarlokat állított. A jarlok személyes hűséggel tartoztak a királynak, amit esküvel biztosítottak, és a királyi kíséret tagjai voltak. Az egyesített ország szétforgácsolódásának megakadályozására Harald szakított az öröklésre vonatkozó szokásjogi normákkal, és sok fia közül csak egyet nevezett meg örökösének: Véresbárdú Eriket, aki egy jüt király lányával, Ragunhilddel kötött házasságból származott. Harald fiai közül ő egyetlen norvég előkelő nemzetséghez sem kötődött, de mindkét szülője királyi származású volt, így a királyi karizmát, varázserőt átörökítő vérségi, leszármazási elv is érvényesült a király döntésében.  Harald fiát egy Tore Roladsson nevű „hadvezér" készítette fel az uralkodásra. Erik tőle tanulta a hadakozást és a hadvezetést, majd 12 éves korában apja öt hajót bízott a vezetésére. Kis flottájával a herceg négy évig a Baltikumban, majd újabb négy évig pedig Skócia és Írország partjainál kalandozott, fosztogatott, és jelentős zsákmányra tett szert. Harald a herceg hazatérte után váratlanul megerősíttette Erik egyedüli öröklési jogát, majd a trónt önként átadta és Angliába ment, ahol rövid időre két ízben is York királya lett. 81 éves korában, 933-ban halt meg Angliában. Utódai kisebb megszakításokkal egészen 1319-ig uralkodtak Norvégiában.

Felhasznált irodalom:

Angi János - Bárány Attila - Orosz István - Papp Imre - Pósán László (1999): Európa ​a korai középkorban, Debrecen University Press / Multiplex Media, Debrecen

Else Roesdahl (2007): A ​vikingek, General Press, Budapest

Pósán László (2012): Skandinávia ​a középkorban, Debreceni Egyetemi Kiadó, Debrecen

Rudolf Pörtner (1983): A ​viking kaland, Kossuth Kiadó, Budapest

Bárány Attila (2008): Britek, angolszászok, vikingek, Észak-Nyugat-Európa a korai középkor századaiban, Attraktor Kiadó, Máriabesnyő-Gödöllő

 

Szólj hozzá