2018. okt 21.

Iván Kovács László

írta: beatj
Iván Kovács László

A Corvin köziek legendás parancsnoka

Az 1956-os forradalom és szabadságharc elsősorban a névtelen hősökről szól, akik a főváros utcáin küzdöttek a szabadságért. De vannak azért olyanok is, akiknek ismerjük a nevét, és ezek közé tartozik Iván Kovács László aki a Corvin köziek parancsnokaként egyike volt a forradalom legendás alakjainak. Olyan rátermett katonai vezetőnek bizonyult akik a harcok irányítása közben is emberségesnek bizonyult még az ellenségeivel is.

Iván Kovács László 1930. augusztus 18-án született Debrecenben. Édesapja a Magyar Királyi Honvédség hivatásos tiszthelyettese volt. A családfő több ízben is a fronton harcolt a második világháborúban, miközben fia az elemi iskola elvégzése után polgári iskolába folytatta a tanulmányait.  A háború vége a családot Németországban érte, ahol az apa amerikai hadifogságba esett. A család nélküle tért haza 1945 októberében Magyarországra, a szeretteit pedig majdnem egy évvel később látta újra a családfő a fogságból szabadulva. Az 1946/1947-es tanévben Iván Kovács Lászlót Nyíregyházán elvégezte a polgári utolsó osztályát, a következő tanévben pedig a nyíregyházi közgazdasági iskolát kezdte el. Debrecenben tett végül érettségi vizsgát, ám jelentkezését a jogi egyetemre elutasították: „Azért nem lehetettem ösztöndíjas, mert apám katona volt, nem vettek fel a jogi egyetemre…mert nem volt párttagsági könyvem.” Ekkorra már jelentős futballista is lett, aki a Biharnagybajomi NB–III-as csapatban játszott. Labdarúgó-pályafutását Gödön folytatta, ahol lakást is kiutaltak részére. Iván Kovács 1954-ben a Pusztavámi Szénbányánál volt munkaügyi előadó, majd két hónapig a soproni szénbányánál dolgozott csillésként. Ezt követte a pilisvörösvári bányamentő csoport egy időre, végül Budapesten kötött ki és lett raktári munkás. Munkahelyeire általában a futball révén került, átigazolásai együtt jártak az állások változásával. Budapesten az 1955/1956-os tanévben beiratkozott a József Attila Szabadegyetemre, ahol filozófia-, zene- és művészettörténetet kezdett el tanulni.

Amikor október 23-án Iván Kovács László meglátta a felvonulást, sírt a meghatottságtól, és csatlakozott az akkor még békés menethez. A jogi kar hallgatóival együtt ment a Bem térre, ami után a Sztálin-szobornál kötött ki, és itt halott arról, hogy a rádiónál a követeléseket be is akarja olvastatni a tömeg. A szobor ledöntése után ő is a rádióhoz ment, aminek egyik oka az volt, hogy a tömegben ekkor rengeteg rémhírt hallott, már harcokról is beszéltek. Iván Kovács László is fegyvert fogott, amit a Kálvin téren szerzett, ott osztogatták a tömegnek. Azért „fogtam fegyvert, mert nem akartam éhezni és éhezni látni másokat, nem akartam 600–800 forintos fizetéseket sem. Jogot akartam mindenkinek, mindenki számára – igazi egyenlőséget.”- vallotta később. Egy hadnagy vezetésével a hátsó ajtón bementek a szemközti múzeumba, és egész éjjel az első emeleti ablakokból lőtték a rádiót, illetve viszonozták a rádiót védő ÁVH-sok tüzét. A rádió ostroma után hazament reggelizni, majd mintegy harminc társával ismét a múzeumhoz ment, ahol azonban már katonákat találtak, akik lefegyverezték őket. Délután a Kilián laktanya környékén járt, majd estefelé a Corvin mozihoz ment, ahol a parancsnokot kereste, mert ekkora eldöntötte, hogy csatlakozni kíván a harcolókhoz.

A Corvin köz közelében, a VIII. és IX. kerületben mintegy 33 kisebb fegyveres csoport alakult alig pár nap alatt. A felkelőcsoportok önállóan, saját választott parancsnokaik vezetésével harcoltak, de létezett egyfajta laza együttműködés közöttük. A Corvin közi parancsnokok irányítása alá pár napon belül már kb. 1.000-1.200 fő tartozott. A terület fekvése taktikai szempontból igen kedvező volt, előnyére szolgált az ott található benzinkút, valamint egy közeli iskola alagsorában lévő konyha. Az előbbi a páncélosok felgyújtásához szükséges benzinespalackok töltése, az utóbbi pedig a forradalmárok ellátása miatt volt fontos. A Corvin köziek október 24-én elfogadták Iván Kovács László jelentkezését, s kapott egy puskát is. Másnap, 25-én hajnalban a parancsnok kijelentette, hogy a mozi épületét feladják, és a környező házakat fogják megszállni. Iván Kovácsot öt társával felderítőnek küldték ki. Mikor pár órával később visszatért egyik vezetőt sem találta a helyén, csak vagy ötven fegyverest. A kezdeményezésére közösen kijelölték az őrhelyeket, majd a mozi emeletén az ablakokhoz is beosztottak 2-3 főt. A felkelők 10-15 fős csoportokat alkotva megszállták az Üllői úti és körúti házak padlásterét vagy egy-egy lakását, míg más csoportok a szomszédos utcákban kerestek maguknak egy-egy harcállást.

A Honvédelmi Minisztériumba már 25-én hajnalban több jelentés futott be arról, hogy a Kilián laktanyából civil csoportok fegyvereket „vettek kölcsön” és ezekkel támadják a szovjet csapatokat. A Kilián laktanyából Csiba Lajos százados jelentette Maléter Pál ezredesnek, hogy a felkelők már a laktanyát is tűz alá vették, és nehezen tudnak védekezni. A vezérkar főnöke parancsot adott Maléternek, hogy öt T–34-es harckocsival és a Kossuth Tüzértiszti Iskola növendékeiből álló századdal menjen a helyszínre. A harckocsik közül kettő lemaradt, a tüzérek pedig Maléter parancsa ellenére sem csatlakoztak a művelethez, nem akartak harcolni saját nemzetük ellen. Csak három harckocsi érkezett meg a laktanyához, ahol a felkelők tüzet nyitottak rájuk, és kézigránátokkal, valamint Molotov-koktélokkal intéztek támadást ellenük. A felkelők heves tűzharc után két harckocsit felgyújtottak, míg a Malétert szállító harmadik beszorult a szűk kapuba. 14 óra körül a megmaradt harckocsira kitűzték a nemzeti zászlót és azt kiáltották, hogy „Tűzszünet van!” A felkelők beszüntették a tüzelést, a harckocsi köré gyűltek, és a meglepődött Maléter ezredest „Éljen! A hadsereg velünk van!” kiáltásokkal a vállukra emelték. Október 26-án este már Maléter ezredes hívta fel a minisztériumot azzal a hírrel, hogy „idáig egymás ellen harcoltunk, ettől a perctől fogva pedig egymás mellett harcolunk a felkelőkkel.”

Maléter ezredes és a környéken lévő fegyveres csoportok között több területen együttműködés alakult ki ettől fogva. A csoportok vezetői több alkalommal is felkeresték, tanácsért fordultak az ezredeshez. Iván Kovács László is segítséget kért tőle a felkelők közötti széthúzás megszüntetéséhez. A Corvin köz vezetése tulajdonképpen Iván Kovács László kezébe került, állandóan tőle kértek tanácsot a többiek, és kezdték főparancsnoknak tekinteni. Október 26-án folytatódott a szovjet páncélosok támadása és állandó tüzelése (ezek közül kettőt sikerült megsemmisíteni), amire csak kézifegyverekkel és Molotov-koktélokkal tudtak válaszolni.  Október 27-re mintegy 300-an voltak a védők és aznap megsemmisítettek két szovjet teherautót, amelyek után egy-egy könnyű ágyú volt csatolva. Az egyik ágyút a Práter utcai iskola előtt állították fel, a másikat bevontatták a Corvin el , így növelve a védők erejét.

Az MDP Katonai Bizottsága 26-án parancsot adott a vezérkarnak a Corvin szovjet támogatással, harckocsikkal, valamint repülőgépekkel történő megsemmisítésére, Nagy Imre miniszterelnök azonban – a várható civil áldozatokra tekintettel – ellenezte a fegyveres akciót. Október 27-én újabb terv született a Corvin-csoport felszámolására. A 28-án reggel nyolckor 12 szovjet harckocsi és 270 katona bevetésével induló támadás azonban kudarcba fulladt, ugyanis a felderítésre küldött három T–34-est a felkelők elintézték. Ezt követően újabb három páncélossal is végeztek a felkelők, és nem álltak meg itt. A harcok folytatódtak és hamarosan csak egy páncélos maradt az egy tucatból, így a támadást sikeresen megállították.

Október 27-én Lehoczky Attila és Fedor József megkísérelt tárgyalópartnereket találni egy fegyverszüneti tárgyaláshoz. Beszámoltak róla, hogy a Corvin közben a legjózanabb ember Iván Kovács László akivel lehetne leginkább tárgyalni. A szovjet parancsnokság ultimátum átadásával bízta meg Lehoczkyt: amennyiben 28-án reggel kilencig leteszik a fegyvert, szabad elvonulást biztosítanak a felkelőknek. Az ultimátum megtárgyalására és a válasz megfogalmazására összehívták a Corvin köziek parancsnokságát, de a döntés előtt kikérték Maléter Pál véleményét is. Az ultimátumot elutasították és a válaszban megadták a fegyverletétel feltételeit. A felkelők feltételeit a kormány nem tartotta elfogadhatónak, de 28-án 11 órakor ismét amnesztiát ajánlott a felkelőknek, ám ezt a Corvinban senki sem hallotta. A parancsnokok összevont értekezletén egy 12 pontos követelést szerkesztettek, amelyben elismerték a Nagy Imre-kormányt, az ENSZ felügyeletével tartandó szabad választás időpontjának pedig 1957. május 1-jét adták meg. Követelték továbbá, hogy október 23. legyen nemzeti ünnep, az elesetteket pedig nyilvánítsák hősöknek, és a megállapodást olvassák fel a rádióban. Iván Kovács László és Pongrátz Ödön indult el tárgyalni a fegyverletétel részleteiről a Honvédelmi Minisztériumba, majd Nagy Imre miniszterelnök is fogadta a felkelőcsoportok képviselőit. Egy kompromisszumos megállapodás született: amennyiben a szovjet csapatok kivonulnak Budapestről, a helyükre érkező magyar alakulatok előtt a felkelők leteszik a fegyvert.  Iván Kovács László a megegyezés elfogadása mellett érvelt, a felkelők azonban abban egyetértettek, hogy csak magyar egységek előtt és csak a szovjet csapatok fővárosból történő kivonása után hajlandóak letenni a fegyvert. Iván Kovács László is tisztában volt azzal, hogy egy komolyabb szovjet támadást nem bírnának ki, ám azt is tudta, hogy a corvinisták inkább meghalnak, de nem teszik le feltétel nélkül a fegyvert. A fegyverletétel végül elmaradt – bár a szovjet csapatok zöme valóban elhagyta a fővárost –, amiért a felek kölcsönösen egymást hibáztatták. A felkelők hiába várták a magyar katonai egységeket, a magyar katonák pedig nem bíztak benne, hogy beengednék őket a területre.

A sikertelen fegyverszüneti tárgyalásoknak Iván Kovács László számára két haszna lett: egyrészt megmutatta a tárgyalókészségét a corvinisták képviseletében, másrészt viszont a tárgyalásokon elfoglalt álláspontja növelte vele szemben a bizalmatlanságot néhány parancsnoktársa körében. A corvinisták támogatták az új karhatalom, a nemzetőrség felállítását, Pongrátz Gergely és Iván Kovács László egyetértett abban is, hogy a felkelők egységbe szervezése és kiképzése is igen sürgető feladat. A Corvin köz ezen a napon – október 30-án – nagy mennyiségű élelmiszert kapott, és a harcok szünetelésével megjelentek az újságírók is, akik mindent fényképeztek. A legismertebb felkelőközponthoz ugyanakkor igen sokan akartak csatlakozni, akiket Iván Kovács László hasztalan próbált elküldeni. „A részleges fegyelemnek is teljesen vége lett. Gomba módjára nőttek ki a parancsnokságok, … hirtelen rengetegen lettünk. Katonai támadás helyett polgárit kaptunk, és ez sokkal veszélyesebb volt. Mindenfelé anarchia – önkényes intézkedések – és a létszám kb. 5.000 főre szaporodott.”

Iván Kovács László Malétert „becsületes embernek”, „képzett katonának” tartotta, és ezért az ő honvédelmi miniszteri kinevezését is támogatta. Maléter melletti kiállása még jobban szembeállította viszont a belső ellenzékével. Növelte a parancsnokkal szembeni bizalmatlanságot, hogy 30-án kiszabadított két államvédelmisnek tartott embert. Az egyiküket, mint futballistát személyesen ismerte, ezért jótállt érte, a másikat viszont, akit nem tartott veszélyesnek, mivel csak gépkocsivezető volt az államvédelmiseknél, és ezért kötözőhelyi munkára osztott be. A feszültség Iván Kovács László és vezértársai között különösen kiéleződött. 1956 november 1-én egy kisebb csoportot hívtak össze és elhatározták, hogy Iván Kovács Lászlót leváltják. Az indoklás az volt, hogy az idegállapota nem kielégítő és „nem elég erélyes” parancsnok. Új főparancsnoknak Pongrátz Gergelyt választották. November 4-én a Corvint erős szovjet támadás érte, a parancsnokság a pincébe költözött.  Iván Kovács Lászlót letartóztatták és átkísérték a Kilián laktanyához, ahol két kísérője csőre töltött, majd felszólították, hogy kiáltson be. Géppisztoly sorozatot kaptak válaszul, majd egy szemközti ház tetejéről golyószóróval is lőni kezdték őket. Kísérői elmenekültek, így Iván Kovács László egyszerűen csak hazament. Amikor november 7-én kiment élelemért a városba, akkor értesült róla, hogy a Corvin közi parancsnokság utasítást adott a megölésre.

November 4-ét követően egyre világosabbá vált, hogy a forradalom minden vezetőjére lesújt a megtorlás. Iván Kovács Lászlónak ekkor még volt választása, elhagyhatta volna az országot, mint ahogy számos harcostársa és a testvérei is tették. Itthon maradását később azzal indokolta, hogy egyrészt tartott az őt igaztalanul vádoló corvinisták bosszújától, másrészt bizonyítani akarta, ő nem áruló. „Nagyon fájt, hogy árulónak hisznek és tudtam, hogy ezzel nyugat felé is le van zárva az utam” – vallotta. Fegyvereit Gödön elrejtette, és Kádár-ellenes röplapok készítésébe fogott. November végétől, amint a munka ismét megindult már bejárt dolgozni. December 6-án találkozott a Corvin közből ismert Vén István egyetemi hallgatóval, akivel ettől kezdve tartotta a kapcsolatot. Januárban felkereste Gödöllőn Vén Istvánt, és arra kérte, szerezzen számára egy stencilgépet és papírt. Iván Kovács ekkor említette előtte Maléter Pál nevét, mint olyan személyét, akinek a népszerűségét fel lehetne használni. Maléter Pál kiszabadításának terve elég naiv elképzelés volt, hiszen ha a végrehajtáshoz általa szükségesnek tartott ötven fegyveres egybe is gyűlt volna, akkor is szinte nulla esély lett volna a vállalkozás sikerére. Az a gondolat is romantikus volt, hogy miután Maléter kiszabadul, a Bakonyba segítik, ahonnan rádiószózatot intéz a nemzethez. Vén István sem stencilgépet, sem papírt nem tudott szerezni, de adott Iván Kovácsnak három belépőt a Margit-szigeti sportuszodába, és megbeszélték, hogy következő csütörtökön, február 6-án ott találkoznak. A találkozóra Iván Kovács László már Horváth Zsuzsannával érkezett, aki a Corvin közben a konyhát vezette s akivel már akkor kölcsönösen vonzódtak egymáshoz. Iván Kovács február 5-én kereste fel Horváth Zsuzsannát, akivel ettől kezdve szinte mindennap találkozott, és beszámolt neki elképzeléseiről, terveiről. Horváth Zsuzsanna vonzódott a nála tíz évvel fiatalabb felkelőparancsnokhoz, és ettől kezdve mindenben segítője lett szerelmének. Az uszodai találkozón elsősorban Maléter kiszabadításáról beszélgettek, és arról, hogy ha a terv sikerül, hogyan lehetne az ellenállást kiterjeszteni az egész országra. Iván Kovács László 1957. február 23-án fogalmazta meg a Turul Párt megalakításának tervét, amely egy illegális, szervezet lett volna a tervek szerint.  A Gödöllői Agrártudományi Egyetem diákszállóján március 9-én kutattak fegyverek után a hatóságok, s ekkor találták meg a Vén István által elrejtett röplapokat, a Turul Párt felhívását. Vén Istvánt letartóztatták, és már csak idő kérdése volt, mikor kerül Iván Kovács Lászlóra a sor. Március 12-én őrizetbe is vették és megkezdődött a vizsgálati fogsága, amely során igyekezett inkább csak magára vallani, és megvédeni a segítőit. Az első fokú tárgyaláson az utolsó szó jogán kijelentette: „Nem érzem magam fasisztának, a Corvin közben mindig az emberiesség mellett harcoltam. A később történtekben bűnösnek érzem magam, és abban is bűnösnek érzem magam, hogy másokat belevontam a bűncselekménybe.” A Pest Megyei Bíróság 1957. augusztus 22-én Iván Kovács Lászlót halálra, Vén Istvánt nyolc év, Horváth Zsuzsannát pedig hat év börtönbüntetésre ítélte. A másodfokon eljáró Legfelsőbb Bíróság december 27-én a fellebbezéseket elutasította, s másnap a kegyelmi kérvénye is elutasításra került. 1957. december 30-án hajnalban a halálos ítéletet az Országos Börtön udvarán végrehajtották. Halálával egyike lett az 1956-os forradalom és szabadságharc hőseinek, akik vállalták az egyenlőtlen küzdelmet a szabadságért vívott harc során. Példát mutatott hazaszeretetből, bátorságból és emberségből is, amiből jelesre vizsgázott. Bukása törvényszerű volt, de az általa képviselt értékek és eszmék tovább éltek, a magyar nemzet ha több évtizeddel később is, de szabad lett.

 

Felhasznált és ajánlott irodalom:

Eörsi László: Corvinisták, ​1956, 1956-os Intézet, Budapest, 2001

Eörsi László · Filep Tibor: „Jogot ​akartam mindenkinek”, Gold Book Kiadó, Debrecen, 2007

http://beszelo.c3.hu/keretes/jegyzokonyv-ivan-kovacs-laszlo-kihallgatasarol

Eörsi László: Legendás parancsnokok, Rubicon 2002/11-12

 Galambos István: Iván Kovács László, Rubicon 2016/10-11

 

 

Szólj hozzá