2018. sze 01.

Török Bálint

írta: beatj
Török Bálint

Mohácstól A Héttoronyig

A 16. századi magyar történelem szinte a legsötétebb korszaka népünk történetének, mert az ekkor elszenvedett csapások több évszázadra meghatározták a nemzetünk sorsát. Ezen korszak elejének volt egyik emblematikus figurája Török Bálint magyar főúr. Semmivel sem volt rosszabb, vagy akár jobb, mint kortársai. Egyszerűen csak saját önös érdekei, meg néha a magyarságért érzett aggodalom által vezérelve próbált boldogulni egy olyan világban, ahol nem számított sem az erkölcs, sem a jó, sem a hűség. Jellegzetes figurája volt a magyar nemességnek, aki kitartó munkával felért arra a csúcsra, ahova maga se gondolta, hogy felér, de onnan igen gyorsan vissza is hullt a porba.

A Török család

A dunántúli eredetű köznemesi Török család felemelkedése az ismeretlenségből és a szegénységből még Mátyás király idejében kezdődött. Nagyapja 1462-ben a király szolgálatába lépett, majd Sopron vármegye főispánja, soproni kapitány is lett. 1468-ban már a budai vár udvarbírói tisztét töltötte be, és az itt szerzett tapasztalatokat kamatoztatta Újlaki Miklós szolgálatában, akit Mátyás bosnyák királlyá tett, és aki mellett Török Ambrus a jajcai vár udvarbírójaként szervezte meg Bosznia pénzügyi igazgatását. Újlaki halála után visszatért a király szolgálatába, aki szörényi bánná nevezte ki. Ő szerezte meg Enyinget, amely ekkortól a család előnevét adta. 1473-ban megvette Sziget várát és városát, a hozzá tartozó baranyai és somogyi falvakkal együtt.

Egyik fia Török Imre Valkó vármegye főispánja lett, majd Mátyás király halála után annak törvénytelen fia Corvin János szolgálatába lépett. A főispáni beosztás mellé egy jó házasságot is sikerült szerezni Török Imrének Parlaghy Krisztinával. Az oklevelek 1503-ban említik először Miklós fiát s 1504-ben második gyermeküket, Bálintot. Az apa Corvin egyik legfontosabb birtokának, Gyula várának várnagyi tisztét viselte ekkortájban. Török Imre Corvin halála után országos hivatalt vállalt, az egyik legfontosabb magyarországi végvár, Nándorfehérvár bánja lett. II. Ulászló 1507-ben báróvá tette (egy török sereg felett aratott győzelem miatt) Miklós és Bálint fiával és utódaikkal egyetemben. Társadalmi helyzete immár lehetővé tette, hogy tagja legyen az ország politikai életét irányító testületnek, a királyi tanácsnak is. Alig 700 lovas, 400 gyalogos és 1000 naszádos katona élén kellett megvédenie az ország kulcsának tartott Nándorfehérvárt s az ahhoz tartozó területet, amelyet a törökök gyakran fenyegettek.

A család pár évtized alatt a névtelenségből kitörve a középnemesi létből az ország legnagyobb főrendei közé került. A következő években Török Imre kezébe került Szabadka, Baranya és Somogy megyei birtokok, Ónod vára, Devecser és Tas mezővárosok. Nem tudni, hogy pontosan mikor, és azt sem, hogy hogyan halt meg Török Imre, nagyjából 1519 körül történhetett annyi a bizonyos. Mint minden ilyen esetben, a család legidősebb fia szokta követni az apát a birtokok és a vagyon élén, de ebben az esetben a másodszülött Bálint lett a család feje, az elsőszülött Miklós helyett, de, hogy mi miatt történt ez, mai napig rejtély.

A fiatal Török Bálint

Az alig 17 éves Török Bálint mellé az apja végrendelete szerint gyámok kerültek arra az időre, amíg el nem éri a nagykorúságot. A mindig üres királyi kincstár jelentős összeggel (140 000, mások szerint 70 000 arannyal) tartozott Bálint édesapjának, ami abból jött össze, hogy minden fizetést az apja előlegezett meg, a királytól nem kapott egy forintot sem. A gyámok elintézték, hogy amíg a tartozás kiegyenlítése meg nem történik addig a báni cím Török Bálint kezében maradjon, Nándorfehérvárral együtt. Pont, amikor viharfelhők gyülekeztek a déli országhatárnál, amikor Szulejmán szultán személyében a Török Birodalom legnagyobb uralkodója kezdte meg uralkodását, ekkor a nemesek kicsinyes viszályai, a központi hatalom gyengesége miatt az ország legerősebb vára, Magyarország „kulcsa” szinte védtelen volt. Nándorfehérvár nagyon kemény kitartó ostrom után 1521. augusztus 29-én török kézre került. Nagy diadal volt ez az egyik oldalon, amire már lassan egy évszázada vártak, és hatalmas riadalmat okozott a másikon.

Elvileg Török Bálint felelt a várért, de sem ő, sem a gyámjai nem voltak a helyszínen az ostrom idején. Bár a kiskorúnak számító Török Bálintot személy szerint senki sem okolhatta a katasztrófáért, mégis megtették ellenfelei, ami következtében a király megfosztotta minden birtokától. Kellett valaki, akire rá lehetett húzni a vizes lepedőt, felelőssé tenni. Báthory István nádor a török hadjárat idején Nyírbátorban esküvőjét tartotta, s abban nem hagyta magát Nándorfehérvár ostroma miatt megzavartatni, de őt érdekes módon nem vették elő. A fiatal Bálint jobbnak látta még az országot is elhagyni egy időre, és csak egy évvel később tért haza, de akkor is Erdélybe, Szapolyai Jánoshoz. Szapolyai számára kapóra jött, egy a király által elűzött, kisemmizett fiatal nemes, aki bármire képes volt, csak hogy visszaszerezze becsületét és legfőképpen a vagyonát. Ekkor lett belőle férfi, tapasztalt katona, aki részt vett a törökellenes harcokban Szapolyai oldalán. 1522-ben Szapolyai János két sikeres hadjáratot vezetett Radu havasalföldi vajda megsegítésére, több csatában győzelmet aratott az ellene felvonult török seregek ellen. Ezekben a hadjáratokban sajátította el az ifjú Török Bálint a hadviselés fortélyait, s emellett hasznos ismeretségekre tett szert az erdélyi előkelők körében.

Fiúból férfi

Alig egy évvel később viszont a belpolitikai helyzet teljes változáson ment át. Báthoryt megfosztották a nádorságtól, és Tomori Pál személyében egy katonaviselt ember került a kalocsai érseki székbe, aki a déli végek védelmének irányítója is lett, és hatalmas energiával fogott hozzá a szétzilált végvári rendszer talpra állításához, a védelem megerősítéséhez. Nem volt elég kipróbált katonája, így mindenhonnan próbált embert szerezni. Itt jött a képbe Török Bálint, akit igyekezett visszacsábítani a király oldalára, és sikerrel is járt. Elég volt egy ígéret, hogy a király felülvizsgálja korábbi döntését és visszakaphatja birtokait, és máris sikerrel járt. Meg is nősült, Pemfflinger Katalint vette feleségül, aki Mária királynő egyik udvarhölgye volt. 1523 végére a királyi bíróság határozata értelmében Török Bálint visszakapta minden vagyonát, földjét, így hűsége a királyhoz kötötte, királyi familiáris lett. Tomori parancsnoksága alatt katonáival részt vett a végeken való küzdelmekben, de nemcsak a török ellen harcolt időközönként, hanem a vele szomszédos és másik pártállással rendelkező nemesekkel is voltak kisebb nagyobb összetűzései. Mária királynő legfőbb törekvése ebben az időben az volt, hogy a királyi hatalmat megerősítse, és ennek elérése érdekében szövetséget kötött az ún. köznemesi párt politikusaival. Titkos társaságot szervezett – 1525 júliusában –, amelynek neve „Kalandos szövetség” lett. A szövetség kinyilvánította hűségét a király iránt és készségét hatalmának erősítésére. Török Bálint is belépett a „kalandosok” közé, a tagok névsorában az igen előkelő hatodik helyet foglalta el.

Mohács és ami utána jött

Szulejmán szultán 1526-os támadásakor a déli végekre sietett, csatlakozott a királyi hadhoz, amiben a királyi testőrség tagja lett. A mohácsi táborban bravúros huszárcsínnyel öregbítette hírnevét, mikor egyik reggel, több ellenséges katonát megölve, gyönyörű, gazdagon felszerszámozott lóval tért vissza a táborba.  Augusztus 29-én reggel elfoglalta huszárjaival a csatarendben kijelölt helyét. A mohácsi katasztrófa utáni közhangulatban egyesek a testőröket tették felelőssé a király haláláért, de arról nem ők tehetek, a fővezér Tomori rendelte el őket a király mellől egy török egység ellen. Hiába tiltakoztak és próbálták megóvni a királyt, a parancs az parancs volt. A végzetes csata után Török Bálint Szapolyai táborában tűnt fel, ami talán azért történt, amiket „kapott” Mohács után, és már ugyebár egyszer átélte a bűnbak keresés útját. Ott volt 1526 novemberében Székesfehérváron, amikor a nemesség egy része királlyá választotta Szapolyait. Hűségéért a Temesi ispáni ranggal jutalmazták.

Hírt kapott arról, hogy Szabadkát, amely az ő birtoka volt, „megszállták”. Nem más tette ezt, mint a szerb Cserni Jován, aki nagyszámú, délről menekült szerbet gyűjtött maga köré. Szapolyai fogadta szolgálatába a Fekete Embert, ahogyan nevezték a szerbek, és a török által feldúlt Bács vármegyét jelölte ki szállásául. Török Bálintnak nem tetszett, hogy a birtokaiba betelepedtek, ezért fegyveres fellépésre szánta el magát. A király által kinevezett temesi ispán, a déli határvidék katonai vezetője katonáival az ugyanazon király szolgálatában álló csapat ellen indult. Török Bálint azonban alábecsülte ellenfele erejét, keményen megverték, csak pár vitézzel tudott elmenekülni. Azonban nem hagyta annyiban a dolgot. Kihasználva Jován távollétét, 300 lovassal rajtaütésszerűen Szabadkára támadt, és sikerült elfoglalnia. Itt kapott hírt arról, hogy Pozsonyban, december 17-én a Mária özvegy királyné köré tömörült urak, önmagukat országgyűlésnek deklarálva, Magyarország királyává választották Habsburg Ferdinándot, Mária öccsét.

Ferdinánd pedig minden eszközt igénybe vett, hogy célját elérje. Hadat gyűjtött, s támadásának sikerét azzal kívánta biztosítani, hogy az ellentáborból, a jelentős katonai erőt képviselő „Jován cárt” igyekezett elpártolásra bírni. Ez előnnyel kecsegtetett, mert Szapolyai seregének egy részét lekötötte volna, és így nyugat felől támadó Ferdinánd János király hadseregét mintegy harapófogóba zárhatta. Terve sikerült, fényes ígéretei és ajándékai 1527 márciusában a Fekete Embert a Habsburgok pártjára állították, Cserni Jován egy saját szerb miniállamot hozott létre. Szapolyai megértette, milyen veszélyeket rejt magában a helyzet, és azonnal sereget gyűjtött. Török Bálint távol tartotta magát és katonáit a Fekete Ember ellen vonuló seregtől. Mi volt ennek az oka? Az, hogy Török Bálint – Habsburg Ferdinánd oldalára állt! Bizonyára nem maradtak hatástalanok a török elleni segítségről szóló Habsburg-ígéretek, hiszen a család birtokainak többsége a Dunántúlon, a török portyák által érintett vidéken feküdt. Politikai múltja is inkább ehhez a párthoz kapcsolta, hiszen házassága óta Mária királyné csoportjához tartozott. Rokonai is ezen az oldalon álltak. Nem szakadt el nyíltan, a fegyveres támadás megkezdéséig nem akart színt vallani. Ferdinánd maga is azt kívánta tőle, hogy míg hadaival Magyarország földjére nem lép, ne csináljon semmit se, s Szapolyait hagyja meg abban a hitben, hogy számíthat rá. Nem csatlakozott ahhoz a sereghez, amely Budáról indult s Aradtól nem messze, a sződi mezőn csatát nyert Cserni Jován ellen, aki maga is megsebesült az ütközetben. Megmaradt másfél ezer katonájával Szegedre vette be magát, de a város lakói ellene fordultak, s egy megerősített házból rálőttek. Halálos sebet kapott. Emberei Tornyos faluba –amely Török Bálint birtoka volt – vitték a haldoklót. A gazda, akinél elszállásolták, azonnal értesítette földesurát a történtekről. Török vitézei kardélre hányták „Jován cár” kíséretét, a vezér feje mellé Török Bálint pedig kétszekérnyi levágott fejet küldött Budára.

Habsburgok oldalán

1527 nyarán Ferdinánd a seregével megindult, és sorba nyíltak meg előtte a várak kapujai. Augusztus 20-án ellenállás nélkül vonulhatott be Buda várába, és ezzel a nyugati országrész az uralma alá került. Most már Török Bálint is alkalmasnak tartotta az időt, hogy csapatai Ferdinándhoz csatlakozzanak. A királyi sereg, most már Török Bálinttal együtt Szapolyai seregének üldözésére indult. Szeptember 20-án a sereg bevette Egert, majd Tokaj mellett szeptember 27-én diadalt aratott Szapolyai seregén. A megvert ellenfél Nagyváradra, majd Erdélybe menekült. Ezek után a Budán összehívott országgyűlésen a nemesség elismerte Ferdinándot királynak, akit november 3-án Székesfehérváron meg is koronáztak. Török Bálint részt vett a koronázáson, sőt ez már neki a második volt. Alig egy év alatt a harmadik király szolgálatába találta így már magát, de legalább ettől is kapott birtokokat adományul.

1528-ban folytatódtak a hadműveletek, ami keretében Ferdinánd erői ostrommal vették be Sárospatakot és Sátoraljaújhelyt. Március 20-án Kassa közelében Szinnánál találkozott a kb. 14 ezres királyi haderő a nagyjából hasonló méretű Szapolyai sereggel. Az ellenség képzett zsoldos landsknechtjeivel szemben komolyabb ellenfélnek jóformán csak a lengyelek bizonyultak, a régóta elavult, főleg lovasokból álló bandériumok nem. Szapolyai Jánost is kis híján elfogták a csata közben. A főleg gyalogsági erőkből álló lengyelek tartottak ki a legtovább, de végül az egyre fölénybe jutó osztrákokkal szemben visszaszorultak. A győztes királyi sereg könnyűlovasságát Török Bálint vezette a csatában.

A háború fordulatot vett, amikor a már szinte szétvert Szapolyai „párt” erőre kapott. Ennek oka a törökkel kötött kényszerű szövetség volt. Ebben az új helyzetben Ferdinánd király Török Bálintot Erdélybe küldte. Szulejmán szultán 1529-es hadjáratával egy időben, Petru Rareş vajda Erdélybe vonult, Szapolyai pártjának segítségére. Az erdélyi nemesség az oldalára állt, s Török Bálint táborába csak a szászok, Maylád István és a székelyek hada gyűlt össze. A két sereg 1529. június 22-én, Brassótól nem messze, az Olt melletti Földvárnál csapott össze. A csata eleinte változó sikerrel folyt, de a székelyek átálltak, s ez eldöntötte a küzdelem sorsát. Török Bálint minden erejével igyekezett a küzdelmet a maga javára fordítani (miközben Maylád egy híd alatt húzta meg magát a sötétség beálltáig), s bár a vereséget nem, a sereg lemészárlását sikerült megakadályoznia. A következő hetekben a Ferdinánd-párt helyzete egyre rosszabbodott, egyre-másra mentek a segélyt kérő levelek a királyhoz, de azokra nem érkezett válasz. Ferdinánd Bécs védelmének megszervezésével szorgoskodott, a magyarországi harcok elvesztették jelentőségüket a király számára. Török Bálint más lehetőség nem lévén, elhagyta Erdélyt. Ferdinánd magyarországi kormányzata felbomlott. Az a kétezer katona, akiknek Nádasdy Tamás parancsolt, megkísérelte a főváros védelmét. A hatalmas túlerővel szemben azonban szeptember 8-án a zsoldosok elfogadták a törökök kapitulációs felhívását. Szulejmán szultán, egy hét elteltével, szeptember 15-én, a török őrséggel is megerősített városból Bécs ellen vezette seregét. Ott azonban kudarcot vallott, és az október 14-ig tartó ostrom után indult vissza a hadával Buda alá, majd dél felé folytatta útját.

1530-ban a török segédcsapatokkal kiegészített Szapolyai-pártiak a Bálint úr kezén lévő megerősített bencés apátságra, Somogyvárra támadtak, és sok más helységet is felprédáltak. Török Bálint a feleségével és gyermekeivel Szigetvárba szorult, ahol felkészült a várható ostromra. A támadók a várat körülvevő tó északnyugati partján helyezték el ágyúikat. Lőni kezdték a várat, de az semmi eredményt nem hozott. Sőt Török Bálint egy fegyveres csapat élén kitört, és az ostromlók közül sokat levágott. A támadók ezután szorosabb ostromgyűrűt vontak a vár köré, de nagyobb ostromágyúkkal nem rendelkeztek, így nagy kárt nem tettek a falakban. Az ostromlók egyedül a várbeliek kiéheztetésével érhették volna el céljukat, de erre nem volt már idejük.

Történt ugyanis, hogy Ferdinánd király sereget indított a főváros visszafoglalására, Wilhelm Roggendorff parancsnoksága alatt. Szigetvár ostromával felhagytak a támadók, így Török Bálint is tudott csatlakozni a királyi sereghez. Az ostrom nagyon lassan folyt, mely során aknákkal próbálták a vár falait romba dönteni. De ezt a kemény, sziklás talaj, majd a fagyok nehezítették a dolgot, és hiányoztak a nagy ostromágyúk is. A védők ki-kicsaptak a várból az ostromlókra, ezek visszaverése Török Bálint huszárjainak feladata volt. Néhány napi ágyúzás után a várfal egy hosszabb szakaszon ledőlt, ekkor, december elején Roggendorff rohamot rendelt el, amelyet a védők visszavertek. De az élelem hiánya miatt helyzetük egyre súlyosabbá vált, megették még a lovaikat is. Maga János király is éhezett volna, ha egy udvari embere nem szökött volna le éjjel a Dunára halászni. Ha lehet hinni Szerémi mesternek, Török Bálint is küldött egy tarisznyában hat csukát Szapolyainak. Amikor híre jött, hogy felmentő sereg közeledik, Roggendorff elrendelte a visszavonulást december végén.

1532-ben Szulejmán újra Magyarországra támadt, de a kis Kőszeg vára az útját állta. Ezzel egy időben nyugat felé elindult egy 10-15.000 főnyi portyázó had, Kászim pasa vezetésével. A pasa egészen az Enns folyóig jutott. Ott kapott hírt arról, hogy a szultán a fősereggel megkezdte a visszavonulást Kőszeg alól. Ő is visszafordult de Frigyes bajor palotagróf csapatai Leobersdorf falu mellett megtámadták. Fényes győzelmet arattak, amelyben maga Kászim is elesett, s ebben nem kis része volt a magyar huszároknak, akiket Török Bálint és Bakics Pál vezényelt. Ezután katonáival Móré László segítségére sietett, akit Palota várában a Szapolyai-pártiak ostromoltak. Sikerült is 1532 utolsó napjaiban felmenteni a várat, a 2.000 lovas szétszórta az ostromlókat.

Török Bálint személyisége komoly változáson ment át a következő években. Magára hagyottnak érezte magát, unta, hogy soha nem kap segítséget, csak ígéreteket, a király mindig csak tartozott neki a fizetéssel, a katonái zsoldjával, és amikor ezekért cserébe birtokadományt kért, hát azt se nagyon kapott. A sok kudarc, aminek a részese volt, sértődöttséget, dühöt, tehetetlenséget tápláltak a lelkében. A király próbálta rendezi adósságait, de az állandóan üres kincstár ebben nem segített. Mivel a türelme véges volt, huszárjait pusztító rabló hadjáratokra vezette főleg a Dunántúlon, hogy így hajtsa be a tartozást. Áldozatai főleg egyházi birtokok voltak, amit nem nézett jó szemmel sem a király, sem az egyház. Ezekben az években egyre több nemes lett csalódott és kiábrándult. Látták, hogy az ország az anarchia irányába tart, és a maguk módján úgynevezett „királytalan országgyűléseket” kezdtek tartani, ahol mindkét párt emberei közül vettek részt. Török Bálint is megjelent párszor, de őt más dolgok foglalkoztatták, ugyanis titkos tárgyalások útján közeledni kezdett Szapolyai „pártjához”.

Szapolyai oldalán

1535-ben Török Bálint lemondott pár elfoglalt egyházi birtokról, és cserébe kapott a királytól mást. De a legfontosabb, és legjövedelmezőbb adomány, a vránai perjelség kapcsán csalódnia kellett, mert a Zrínyi család is magáénak vallotta, és nekik is volt hozzá jogalapjuk, amihez jött még az, hogy a király nem mert igazságot tenni a két család között. Ez már betette a kaput a főúrnak. De a személyes érzelmek mellett a politikai helyzet ismerete is szerepet játszott érlelődő döntésében. Egyre inkább úgy érezte, hogy Ferdinánd nem igazán törődik, vagy inkább nem is tud kellő mértékben foglalkozni a magyar ügyekkel. 1536 nyarán királyi küldöttség indult Erdélybe Szapolyaihoz. Június 11-én nagy ünnepségre készültek, a követ ünnepélyes fogadására Gyulafehérváron. A várostól pár kilométernyi távolságra várta a fogadóbizottság a császári diplomatát. 500 nemesből álló lovas csapat szolgáltatta a díszkíséretet. Két előkelő férfiú haladt a lovas csapat élén, az erdélyi püspök és Török Bálint. Óriási pofon volt ez a Habsburgoknak, az ország egyik legnagyobb főura hagyta el őket. Szapolyai igyekezett is megtartani maga mellett, ami eredményeképpen megbocsátást nyert minden korábbi tette. Bálint úré lett Hunyad vára, Debrecen, és dunántúli főkapitánynak is kinevezték. Ezek az adományok Török Bálintot Magyarország leggazdagabb, legnagyobb hatalmú főurává tették.

A következő évben 1537-ben Török Bálint figyelmeztetést kapott, hogy pártváltoztatása nem maradhat következmények nélkül. Elfogását tervezték, de egy levelében a király megengedte, hogy ha nem tudják élve elfogni, akkor tegyék ártalmatlanná, ahogyan tudják. Bakics Pál, a régi bajtárs ezzel a felhatalmazással a zsebében a gyilkosság mellett döntött. A merénylet viszont nem járt sikerrel. Bakics két szolgáját vádoltak vele, akik ellen hajtóvadászat indult. Bálint úr később egyiküket, aki török fogságba esett, pénzért kiváltotta, és amikor a kezei közé került agyonverték az emberei. Tűzzel-vassal pusztította Bakics birtokait, és kihirdette, hogy aki neki szolgál, annak házát felgyújtja, feleségüket és gyermekeiket kardélre hányja. Ferdinánd király 25.000 harcost számláló hadserege, amelyet Szlavóniába küldött a török ellen, 1537. október 9-én Gorjánnál megsemmisítő vereséget szenvedett. A hadjáratban némi szerepe Török Bálintnak is volt, élelmiszerrel látta el a török hadakat. Ez az eredményes együttműködés arra indította Ferdinándot, hogy újra puhatolózni kezdjen, hogy milyen áron lehetne Törököt visszacsalogatni. A válasz nem volt, és tudjuk miért, élénken élt még a merényletkísérlet élménye.

1538. február 24-én János király aláírta a békeszerződést Habsburg Ferdinánddal. A Váradi béke elvileg fenntartotta az ország egységét, de gyakorlatilag szentesítette a meglévő viszonyokat, mert kimondta, hogy a két király mindegyike a béke megkötésekor országrésze felett szabadon rendelkezhet. János király halála után azonban, még ha törvényes örököse maradna is, az egész ország Ferdinándra és örököseire száll. Ha Jánosnak fia születne, az szepesi herceg címmel megkapja a Szapolyaiak összes birtokát s Ferdinánd király valamelyik leányát adja hozzá feleségül. Abban állapodtak meg, hogy a békekötést egyelőre titokban tartják. A békével egy időben külön fegyverszünetet is kötöttek egy évre, a Portával csak ezt közölték.

Ebben az időben Török Bálint pár csalódott horvát főúrral is kapcsolatba lépett, ami folytán egy elég komoly szervezkedés kezdett kibontakozni. Sietett is beszámolni erről János királynak, de elkésett. Mire tájékoztatta, az aláírta a békeszerződést. Egyik oldalon ott volt Török Bálint terve, ami azzal kecsegtetett, hogy egy nagyméretű nemesi összefogással akár egész Magyarországot Szapolyai kezébe helyezhetik, a másik oldalon ott volt a már aláírt béke, ami egy polgárháborút zárt le, és elismerte Szapolyai királyi címét. Dönteni kellett, és Szapolyai inkább a biztosra ment, maradt az aláírt béke.

Török Bálintot 1540 nyarán Erdélybe hívta Szapolyai mert pár nemes szervezkedni kezdett ellene, és azt szerette volna, hogy tegyen rendet. El is kezdte az előkészületeket, ami közben Gyulafehérváron találkozott királyával, aki ekkor már súlyos beteg volt. Orvosai tanácsára Szászsebesre vitték, ott érte a hír, hogy felesége Izabella királyné egészséges fiúgyermeket szült. Halála előtt, politikai végrendeletének közlésekor a főemberek között ott volt Török Bálint is. Szapolyai arra kérte őket, ne foglalkozzanak a Váradi békével, és fiát koronázzák meg, továbbra is maradjanak meg a szultán pártfogása alatt, mert csak így biztosítható az ország jövője. Miután az állam ügyeit így elrendezte, 1540. július 17-én meghalt a király. Török Bálint ha nem is úgy, ahogyan képzelte, de politikai pályafutása csúcsára jutott, olyan pozícióba, amelyet a Habsburg-pártban sohasem érhetett volna el. Fráter György mellett ő volt a János-pártiak között a legnagyobb hatalmú. Szemei előtt az a cél lebegett, hogy a csecsemő királyfi felnőtté válásáig magának biztosítsa a kormányzói tisztet. György barát azonban mást szemelt ki erre a posztra: Perényi Pétert, aki viszont visszautasította mert Ferdinánd pártjához készült csatlakozni. Augusztusban György barát, Török Bálint, és más főurak a király holttestével és kincstárával Budára indultak. A gyászmenetet 1.500 katona kísérte, nem feleslegesen, mert útközben nemcsak gyászoló sokasággal, hanem egy rablóbandával is találkoztak. Támadásukat azonban meghiúsították, s a menet baj nélkül ért Budára. Török Bálint innen Székesfehérvárra sietett a temetés előkészítésére. Magyarország királyát szeptember 24-én helyezték nyugovóra az ősi székesegyházban, ott, ahol koronáját elnyerte. Ezután az egybegyűltek szeptember utolsó napjaiban országgyűlést tartottak a Rákos mezején. Még ez előtt került sor a csecsemő királyfi megkeresztelésére, aki a János Zsigmond nevet kapta. Török Bálint és György barát tartották keresztvíz alá. Az országgyűlés tagjai János Zsigmondot Magyarország királyává választották. Nagykorúságáig az ország kormányzását anyjára, a Barátra, Török Bálintra és Petrovics Péterre bízták.

Ferdinánd király a hírek hallatán a politikát félretette, és a fegyverekhez nyúlt. György barát figyelmeztette Ferdinándot, hogy ne támadjon, mert azzal a törököt szinte biztos, hogy Magyarországra zúdítja. Ennek ellenére a királyi sereg Buda ellen indult 1540 őszén. Ám a várat Török Bálint és Fráter György jól felszerelte és jól megerősítette. A királyi sereg amint szembesült ezzel, sarkon is fordult. Hiába védték meg Budát, ez beindított egy végzetes eseménysort. Ferdinánd serege 1541 májusában, 20.000 magyar, német és cseh zsoldossal újra megindult Buda ellen. Először Perényi Péter vette körül a várat, és sikerült megakadályoznia Török Bálintot abban, hogy visszatérjen az erősségbe, miután egy alkalommal elhagyta azt. Török Bálint kiszorult ugyan, de ez a helyzeten nem változtatott. Ostromzár alá vett várakat, majd Fehérvár mellett megvert egy ellene küldött 2.500 fős királyi csapatot. Elsőként Mehmed bég vezényelte csapatait Buda alá, hozzá csatlakozott Török is, kétezer lovassal. Az addigi ostromlók így két tűz közé kerültek. A Budát védők több ostromot is visszavertek, de nagy áldozatok árán. A Gellérthegyen és a Sas-hegyen felállított ágyúk több helyen lerombolták a várfalakat és a bástyákat. Használhatatlanná váltak azok az utak és lépcsők, amelyek a Dunához vezettek, így a vízhordás csak nehezen folyt. Elfogyott az élelem is, a védők lóhúson éltek. A törökök megérkeztével Roggendorff kénytelen volt feloldani az ostromzárat, Török Bálint és Mehmed emberei szabadon járhattak ki-be a városba, élelmiszert vittek az elgyengült katonáknak. Az addigi ostromlók kerültek most nehéz helyzetbe, táborukat a Gellérthegy lábához helyezték át. Török Bálint meg is ostromolta azt a a budai őrséggel és a törökökkel, de az nem hozott sikert. Augusztus 20-án korán reggel megindult a végső küzdelem. De a csehek nem hagyták magukat, Pestről hozott ágyúk segítségével több török naszádot elsüllyesztettek. Ugyanakkor Török Bálint a Gellérthegyre támadt. A hegy tetejét védő németek meg a pesti ütegek lövései azonban visszatérésre kényszerítették csapatait. A hegy lábánál Perényi huszárjaival mérték össze kardjukat; a csata hevében Perényi állítólag azt kiáltotta: „Megbánod még, Török Bálint, hogy a törökhöz csatlakoztál!” A csata másnap ugyanazon hevességgel folytatódott. Négy óra hosszat tartott az ütközet, de a német tábort nem sikerült elfoglalni. Az igazi öldöklésre azonban éjjel került sor. A sötétség beálltával ugyanis a németek a magyar huszárokkal elkezdték az átkelést a Dunán, hátrahagyva védelmet nyújtó táborukat. Amikor ezt Török Bálint megtudta, és hírül is adta Mehmed pasának, kétfelől zúdult támadás a menekülőkre. György barát felgyújtotta a budai Vár és a Duna közti házakat, s szalmát hordatott oda, hogy világosság legyen. A kétségbeesett küzdelemben több ezren lelték halálukat, sokan a Dunába fulladtak. Két nap alatt több, mint 16.000 katonát vesztettek a Habsburg-hadak Buda alatt.

A végjáték

Fráter György és Török Bálint örült a győzelemnek, mert abban reménykedtek, ha a szultán látja, hogy hívei az ő hadereje nélkül is képesek megvédeni Budát, visszafordul, s minden marad a régiben. Augusztus 26-án díszes külsőségek között fogadták a megérkezett Szulejmán szultánt Buda alatt. Török Bálint nagylelkű fogadtatásban részesült, ajándékokat is kapott a szultántól. Az utolsó vasárnapon György barát még egy hosszas tárgyaláson vett részt a szultánnál, ahova a többi gyámot is meghívták. Török Bálint nem akarta őrizetlenül hagyni a várat, javasolta, hogy csak György barát menjen vendégségbe a szultánhoz a kis királyfival, ő Werbőczyvel együtt majd Budán marad. De Werbőczy úgy vélte, a török ellen bizalmatlanságot mutatni nem lenne bölcs dolog. Végül Izabella királyné kérésének engedett, és elment Török Bálint is. Amikor a szultán egyedül maradt sátrában a tanácsosokkal, bejelentette nekik, hogy Budát birodalmához csatolja, és török őrséget hagy benne. Az összegyűlt janicsárok egy intésére elindultak, és Buda harc nélkül elveszett. A szultán sátra előtt Bálint úr szolgái hiába vártak urukra. A szultán döntése szerint Fráter György nyerte el azt, amire Török Bálint Szapolyai halála óta törekedett, más kezébe került az ország kormányzása. Török Bálint elvesztette azt a politikai játszmát, amelyre pályáját föltette. Szulejmán szultán megelégelve az addigi vazallusi viszonyt, a nyílt megszállás mellett döntött, és ebben leginkább Török Bálint jelentett számára akadályt, mert ő volt az a jelentős anyagiakkal rendelkező vezető, aki a török ellen sikerrel felvehette volna a harcot. Ezen felül ő volt az egyetlen a gyámok közül, aki többször is pártot cserélt, hűsége kérdéses volt, így nem akart a szultán hatalmat adni a kezébe.

A hazainduló török haddal vonult Török Bálint is őrizetben. A felesége nagy józansággal cselekedett, mikor ebben a helyzetben Ferdinánd királyhoz fordult: bocsássa meg, amit férje elkövetett, fogadja vissza őket kegyelmébe. Megértette, hogy a hatalmi harcban vereséget szenvedett Török-család útja csak Habsburg Ferdinánd táborába vezethet. Cserébe Katalin asszony kötelezte magát, hogy a kezén levő egyházi javakat, és a jogtalanul elfoglalt világi birtokokat visszaadja. Török Bálint ellenfelei, a nagyúr távollétében szinte azonnal támadásba lendültek. Elsőként a Zrínyi-család lépett fel, és rövidesen elérte, hogy Pemfflinger Katalin elhagyja Szigetvárt, majd miután Zrínyi Miklós Csurgót is elfoglalta, onnan is el kellett mennie. A család Szigligetre, Németújvárra, majd Pápára került, végül Debrecenben talált végső menedékre. Török Bálint először a török fővárostól nem messze levő Újtoronyban volt, majd egy darabig a Héttoronyban raboskodott. A törökök a szabadságért azt kérték cserébe, hogy Török Bálint mondjon le minden váráról, és adja azokat az ő kezükbe, amit a megtört főúr 1544-ben meg is tett írásban. A portai követ ekkor Ferdinánd királyhoz fordult, hogy fogadja el a szabadulás feltételeit. Ezekért a várakért cserébe Török Bálint szabadsága a királyi udvar szemében előnytelen cserének tűnt, így nem is lett belőle semmi. Török Bálint kiszabadítása tulajdonképpen senkinek sem állt már érdekében. Helyzete is rosszabbodott s csak a halál váltotta ki onnan, 1550 őszén, alig 47 éves korában.

Török Bálint egyike volt azon előkelőknek, akik nem voltak képesek átlátni a török nagyhatalmi érdekeket, nem tudták megtalálni szerepüket a világpolitika játszmáiban. Végső soron ez okozta sorsának tragédiáját is. Politikája katasztrofális következményekkel járt, nemcsak az országra, hanem saját személyére is. Ám idővel az ő negatív szerepe is „enyhült”, várai pedig a végvári harcok erősségei lettek. Két fiát, Jánost és Ferencet pedig nemsokára a török elleni küzdelem hőseként ünnepelték. Török Bálint igazi reneszánsz ember volt, kiváló vitéz és hadvezér, művészetet pártoló főúr, az erkölcsöket néha sajátságosan értelmező férfi. Birtokai az egész országot behálózták, nagyobb magánhadsereggel rendelkezett, mint az országban bárki, a korabeli magyarság körében is igen népszerű embernek számított. Támogatója volt a reformáció és az anyanyelvi irodalom elterjedésének és térhódításának, udvaraiban működött hosszú évekig Tinódi Lantos Sebestyén is. Török Bálint alakja leginkább Gárdonyi Géza művéből ismeretes, az Egri csillagok Bálint ura generációk példaképe már évtizedek óta, de mint láttuk az író fantáziája és a valóság között vannak ugyan átfedések, de nagy különbségek is. Nem volt egy szent, inkább egy sakkfigura a hatalmi játszmában, melyben ő vesztett, és eltávolították a sakktábláról.

Felhasznált irodalom:

Bessenyei József: A ​Héttorony foglya, Helikon Kiadó, Budapest, 1986

Fodor Pál: Magyarország és a török hódítás, Argumentum Kiadó, Budapest, 1991

http://mek.oszk.hu/01800/01885/html/

http://mek.oszk.hu/02200/02211/html/torokb1.htm

http://mult-kor.hu/20090626_emlektabla_a_hettoronyban_raboskodott_magyaroknak_isztambulban

http://www.szigetvar-zrinyi1566.hu/torok-balint-hadvezer/

Magyarország története 9., A három részre szakadt ország 1526-1606, Kossuth Kiadó, 2014

Szabó Péter: Az erdélyi fejedelemség, Vince Kiadó, Budapest, 1997

Szakály Ferenc: Virágkor és hanyatlás, Magyarok Europában II, Háttér Kiadó, 1990

 

Szólj hozzá