2016. jún 13.

A Fekete Vacsora

írta: Gregoory
A Fekete Vacsora

A Trónok harca egyik legmeghatározóbb pillanata volt a Vörös Nász, ahol a nem túl okos, de annál szenvedélyesebb Robb Stark elcseszte az egész Északi Királyság sorsát. Akiket megrendített ez a pillanat, azok védekezhettek azzal, hogy ez úgyis csak egy „mese”, és ilyen aljasság a valóságban biztos nem történhetett. Hát de, történt. Méghozzá kétszer is, szinte egymás után.

black-wedding.jpg

A 15. század közepére a skóciai Fekete Douglas klán nagyon kemény lett. Még a királlyal is vetekedett az erejük, aki ekkor az alig 10 éves II. Jakab volt. Jakabot ilyen fiatalon még nem igazán érdekelhette a dolog, annál inkább a nevelőjét, Sir Alexander Livingstont, és Skócia kancellárját, Sir William Crichtont. A két Sir úgy gondolta, hogy nagyon nem lesznek így jók az erőviszonyok. Kiötlötték a zseniális tervet: meghívták vacsorázni a Douglas klán fejét, a 16 éves Williamet és az öccsét. William szívesen elfogadta a meghívást Edinburgh várába, ami szinte hazai terepnek számított. Nem is számított semmi rosszra.

1440. november 24-e estéjén eleinte minden jól ment. Finom volt az étel, kellemes a zene, a fehérnép sem volt rossz, de aztán történt valami. Desszert helyett behoztak és az asztalra hajítottak egy levágott, fekete bika fejet. Azon a környéken ez a halál jelképe volt. Megfagyott a levegő. Egy pillanatra senki nem mozdult, majd a két Douglast rögtön közrefogták és kirángatták az udvarra, ahonnan már nem volt menekvés. Egy rögtönítélő bíróság árulásért halálra ítélte őket. William meg sem próbált könyörögni az életéért. Mindössze annyit kért, hogy őt csak az öccse után végezzék ki, megkímélve a látványtól a tesóját. A király emberei ennek nagyvonalúan eleget tettek.

256px-james_ii_of_scotland.jpg

II. Jakab

 

A Douglas klán ezt követően kicsit magába szállt, de nem felejtettek. William halála után Kövér Jakab lett a főnök. 4 évig húzta, mire meghalt, természetes úton. Őt szintén egy William követte. Próbálta visszaállítani a család hatalmát, meg igyekezett egy kis összeesküvést is kreálni Jakab ellen. Egyetlen probléma volt ezzel. Jakab megtudta a dolgot.

Először (állítása szerint) nem akart nagy ügyet csinálni belőle. 1452-ben meghívta egy semleges kastélyba, hogy beszéljék meg a dolgot. Végül is nem sikerülhetett dűlőre jutniuk, mert a király idegállapotba jött. Leszúrta a vendégét, majd kidobatta az ablakon. A meglepődött őrök 26 szúrást találtak a testen.  Ez a Jakab…

A Williamet követő Douglas most már nem maradt csendben. Fegyvert ragadott és nyíltan felkelt a király ellen. 3 évig zajlott a polgárháború, ami a klán részéről kudarccal zárult. Jakab végleg leszámolt a Fekete Douglasekkel.

 

 

Facebook oldalunk

 

 

 

Ha egyszerre szeretnél jól kinézni és támogatni is az oldalt, akkor nézd meg a pólóinkat: http://tubeshop.hu/atortenelemfaszagyerekei

 

 

Forrás: 
http://history-behind-game-of-thrones.com/real-events/redwedding
http://iainthepict.blogspot.hu/2011/11/earl-of-douglas-and-black-dinner.html
http://www.denofgeek.com/us/tv/game-of-thrones/133860/the-real-history-of-game-of-thrones
Szólj hozzá

leszámolás skót középkor bosszú