2016. ápr 30.

Tatárjárás V. rész: A tatárok visszatérnek Magyarországra

írta: Nyitray552
Tatárjárás V. rész: A tatárok visszatérnek Magyarországra

„ Vigyázzatok, virrasszatok és imádkozzatok, mert nem tudjátok, mikor jön el az idő.” Máté 33.

IV. Béla királyunk legszörnyűbb rémalma az lehetett, hogy a tatárok egyszer csak visszatérnek és befejezik azt, amit 1241-ben elkezdtek; a Magyar Királyság elpusztítását.

49562e42c3894c41.JPG

A tatárok visszatérnek Magyarországra 1285.

Az újjáépülő országnak szerencsésen kedveztek a világpolitikai események, ami szerint a mongol birodalmi haderő inkább keleten, Korea és Japán felé hadakozott. Valószínűleg Béla a lelkére kötötte V. István néven megkoronázott fiának, hogy ő se vegye fél vállról a tatár fenyegetést, hiszen a hordáikkal a Kárpátokon túl tanyáztak és a támadás bármelyik percben bekövetkezhetett. Mégis, több mint negyven év telt el, amikor a tatár lovak feje ismét Hungária felé fordult. A történelem ismétli önmagát, mivel szintén egy belsőleg megosztott, széthúzó társadalmat és országot támadtak meg, amit egy félig kun király irányított.

IV. kun László királyunk az édesapja, V.István váratlan halála után 1272-ben tízévesen került trónra. Hosszú ideig tehetetlen és erőtlen figuraként tudomásul kellett vennie, hogy a nagyhatalmú bárók kezében van, miközben édesanyja is ki akarta venni részét a hatalomból. (Ha a tisztelt olvasó emlékszik még az előző írásaimban Kötöny király halálára Pesten, akkor tudni fogja, hogy csak egy kislány maradt életben a kun palotában, miután a felbőszített magyarok és németek betörtek oda. Nos, ő lett a későbbiekben öt lánygyermek után László édesanyja.) Ifjú királyunkat hol a Gutkeled-Kőszegi párt tartotta fogságban, hol pedig a Csákokat vezető Máté és Péter. Jó öt évig ment a feudális anarchiának nevezett kötélhúzás. A Királyi Tanács összetétele szinte az évszakokkal változott. Tovább tetézte a bajt II. Ottokár cseh király hatalmi törekvése, aki ki is használta a viszály sújtotta ország gyengeségét. Megszállta az ország nyugati vármegyéit, majd László támogatását Ottokár ellen megnyerte egy, akkor még éhenkórász Rudolf nevű Habsburg gróf. (A történtekkel, és a második morvamezei csatával a későbbiekben részletesen fogok foglalkozni.)

Az események most 1280-ba repítenek minket. Ekkor László felkelést hirdetett az országba visszatelepült kunok és vezérük, Oldamér ellen, ugyanis a király tudomására jutott, hogy a kunok hűtlenségen törik a fejüket, „és el akarnak a királyi felségtől pártolni, és le akarják a királyi méltóságot alacsonyítani.” – Írja az Anjou kori Okmánytár. A hódtavi csatában, (valószínűleg a mai Hódmezővásárhely környékén) a király vezette magyar seregnek váratlan segítője lett. A hirtelen felbukkanó heves záporban a kunok nem tudták megfelelően használni az íjaikat, így katasztrofális vereséget szenvedtek. Oldamérrel az élen egyenesen a Dnyeper partjáig, a Nogáji kánhoz futottak. Akik az országban maradtak,” azok annyira meghódoltak a király parancsának, hogy remegő szívvel alig mertek annak arcába tekinteni.” Tudósít minket Kézai mester.

kunok.jpg

kunok

 

Tehát egy befogadott, és megvédelmezett népelem, összekülönbözve a koronás királlyal vereséget szenvedett, majd hanyatt-homlok a tatárokhoz rohant. Batu halála után a hatalom unokáira, köztük is a legkiválóbbra, Telebugára és Batu öccsének unokájáral, Nogájra szállt megosztva. Ezek a leigázott orosz, halicsi, és Lodomér fejedelmekkel kiegészülve 1285 februárjának első napjaiban betörtek az Orosz Kapun át a Magyar Királyság területére. Az ország északkeleti részeit dúlni kezdték és a kétszázezer fősre taksált seregük Borsodon és Hevesen át nagy hirtelenjében Pest alatt termett. A lakosság fejvesztve menekült az erődített helyekre, vagy át a Dunántúlra. Erzsébet királyné Budán rekedt, László király pedig a Felvidéken szervezte hadat. A küzdelmekben ki kell emelnünk az Abák nemzetségét, többek között Dávidfia Amádét, aki egymaga tíz levágott tatár fejét mutatat be a királynak a győzelem után. Az északkeleti végeken a felfegyverzett lakosság rögtön az ellenségre vetette magát. Úgy látszik, nem élt már az emberekben a tatár ördögök legyőzhetetlen rémképe, de a lelkeket megacélozta, hogy valószínűleg nem volt olyan ember Magyarországon, akinek ne ölték volna le valamelyik hozzátartozóját, vagy hajtották volna el rabszolgának. Tudjuk, a düh és bosszú ilyenkor mire képes…

A magyar had derekát a kunok alkották, akiknek az élére László állt, aki Szent király elődjéhez fohászkodva támadta a mongolokra. A forrásaink itt eltérnek egymástól. Az egyik a Bécsi Krónika- úgy írja, hogy a tatárok néhány heti portyázás után március közepén elkezdték a visszavonulást, de nem azon az úton ahol jöttek, hanem Erdély felé. Itt aztán nem csak az ott lévő fegyveres erő, hanem a lakosság, és a rossz időjárás is ellenük fordult. Különösen Beszterce, Torda, és Torockó területén élő székelyek „hazájuk és nemzetük szabadulásáért” igen nagy vereséget mértek rájuk. Ezeken a sikereken felbuzdulva Barsa Lóránt útmutatásai szerint a tatárok útját állva a székely, oláh, és szász csapatok, és a kedvezőtlen időjárás sok ezer kutyafejűt tett tönkre. A hagyomány szerint „Telebuga is csak gyalog, felesége pedig valami rossz gebén tudott csak kivergődni Magyarországból.” A menekülőket pedig a magyarok még jó messze a határtól is üldözték. A másik –Benedek prépost levelei 1289.- pedig így írja le a márciusi eseményeket: „IV. László király kun harcosokra támaszkodó serege szétverte, majd egészen a Keleti-Kárpátokban lévő szorosokig űzte őket. Torockónál a székelyek segítségével a király seregei ismét győztek, és a tatár hadak maradékát kiűzték az országból. Vizsoly mellett Baksa György aratott győzelmet, egy másik csatában Borsa Lóránt erdélyi vajda is lesújtott, és győzött. Az események utolsó szakaszában a derék Benedek úgy írja, hogy az ellenség által kardélre hányt közemberekkel a magyarok 7 ezre fős veszteséget szenvedtek, amíg a mongolok 26 ezernél is többet.

Tatár portyák hazánk ellen még a XIV. század közepén is előfordultak elvétve. 1345-ben azonban „mondá Lajos a nagy király, eredj szolgám Lackfi Endre…” Moldovában végképp megtörtük az évszázados ellenséget. Kun László királyunk idejében is belharcoktól volt hangos a drága Magyarország, ám a veszély közeledtére példamutató módon összefogott a Kárpát-haza lakossága és beverte a fejét a támadó ellenségnek, méltó módon megbosszulva a negyven évvel korábbi szörnyű éveket. Végére értünk az immáron öt részesre sikeredett tatárjárás sorozatnak. Remélem segíthettem abban, hogy a kedves olvasó kissé árnyaltabb képet kapjon történelmünk e szomorú, mégis hősies időszakáról. Befejezésül álljon itt Plano Caprini 1247-ben írt úti jelentéséből egy részlet:

A tatárok földjén két temető van: az egyikben hantolják el a kánokat, vezéreket és az összes nemesurakat, bárhol érje őket a halál, ha lehetőség kínálkozik rá, ide hozzák őket. Sok aranyat és ezüstöt temetnek el velük. A másik temetőben azokat helyezik el, akiket Magyarországon öltek meg, ott ugyanis sokan lelték a halálukat.” Az utalás valószínűleg arra vonatkozik, hogy mongol szokás szerint csak az elesettek levágott fejét vitték haza eltemetni.

 

Facebook oldalunk

 

 

 

Forrás:
Bánlaky József: A magyar nemzet hadtörténelme. A tatárok betörése 1285.
Írásom elkészítésében segítséget nyújtott még Zetényi- Csukás Ferenc 2013. december 29-én megjelent a második tatárjárás című cikke. Köszönet érte!
Nyitray György
Szólj hozzá

magyar tatár IV. Béla