2016. jan 18.

A posadai csata

írta: Nyitray552
A posadai csata

„ Ő az én juhaim pásztora, és akárhová bújt is, a szakállánál fogva rángatom elő, hogy megbüntessem.”

A fenti mondat 1330 őszén hangzott el Károly Róbert királyunktól, amikor Basarab havasalföldi vajda megbüntetésére indult. A hadjáratnak magyar szempontból katasztrofális vége lett a Kárpátok egyik szűk kopár völgyében.  

www_tvn_hu_391ff99c8410ac77d4357b9232710c01.jpg

A posadai ütközet. 1330. november kilenc

Miután sikerült megszilárdítani a belső békét, a saját hatalmát, és letörni a „kiskirályok” ellenállását Károly Róbert külföldre is hadakat vezetett. Ausztria területén a csehek ellen, majd Lengyelország megsegítésével egy időben a Balkán következett. 1330 végén a király egyszerre két hadszíntéren vívott háborút: a lengyelek megsegítésére küldte az egyik seregét, a másikat pedig maga vezette Basarab havasalföldi vajda ellen. Basarab Nogáj kánon át egészen Dzsingiszig származtatta magát, de valószínűleg inkább kun volt, mint tatár-mongol, mivel az akkor még létező, majd később a népek hullámaiban elsüllyedő „Kunországot” is uralta. Egyben birtokolta a „hintapolitikát” és az azzal járó előnyöket is. A vajda ugyanis bizonyos időszakokban a magyar uralkodó alattvalójának vallotta magát, máskor meg- a helyzettől függően – kinyilvánította elszakadását. Ha a király sereget küldött ellene- ez rendszeresen be is következett- ismét elfogadta őt hűbérurának. Amint a magyar csapatok távoztak Basarab vajda újfent úgy nyilatkozott, hogy ő bizony nem tartja urának a magyar királyt. Ez a taktika egy darabig működött, de a Zách Felicián-féle merénylet utáni őszön Károly Róbert megelégelte ezt a magatartást. A vajda magyar területre támadt, majd a királyi sereg megjelenésekor ismét hűséget fogadott, hogy a magyar csapatok vonuljanak vissza a Kárpátok mögé. Ám most a király megmakacsolta magát, és tovább vonult a magyar határtól keletre. A fejedelem azonban követeket küldött a magyarokhoz, hogy megfizeti a károkat, amit okoztak, csak forduljanak vissza, és még az egyik fiát is túszul adja a királynak. Viszont azt is jelezte, hogy ha a sereg nem vonul vissza, akkor halálos veszéllyel néz szembe…

220px-basarab_i_of_wallachia.jpg

Basarab

A vajda még egyszer megalázkodott, de ez már csak a csel része volt. A magyar sereg valóban visszafordult a rossz terep és az élelem hiánya miatt, de Basarab kíséretül adott emberei a mintegy harmincezer fős magyar sereget egy szűk szurdokba csalták ahol már várták őket a tatár-vlach csapatok tízezer fővel. A sereg még ekkor is gyanútlanul menetelt mélyen a völgybe,- hittek a vezetőiknek, hogy nincs más járható út. Sajnos nem is volt, mert mögöttük hegyomlást indított a felkészült, lesben álló ellenség. A gyanútlan király ekkor értette meg, hogy csapdába csalták az egyébként kiválóan felszerelt és harcedzett seregét, amely ellen a tatár-vlach horda hagyományos ütközetben nem győzhetett volna. Innentől az út sokak számára a halálba vezetett. Fentről dárdák, nyilak, és óriási sziklák kezdtek hullani magyar seregre, és nem tehettek ellenük semmit. Az ellenség ezer és ezer harcosa ontotta rájuk a gyilkos lavinát. De a had még így is napokig (egyes forrás szerint négy napig) állta a támadást. Már nagyon sokan odavesztek, amikor döntés született a kitörésről. Ekkor, mint a történelmünkben már oly sokszor győzött az erény és az önfeláldozás. Egyetlen lényeges kérdés volt: hogyan lehet innen a királyt élve kimenekíteni? Dénes fia Dezső báró a Hédervári családból vállalta, hogy páncélt és ruhát cserél az uralkodóval, amíg a Lackfi István vezette csapat megkezdi a kitörést a testőrséggel a végzetes gyűrűből. Ez sikerült is. A király egérutat nyert a csapdából, bár amikor a lova már kezdett kimerülni Péternek fia, Csór Tamás adta át a lovát, hogy a király életét mentse. Akik élve estek fogságba azt Basarab emberei kifosztották, és főleg az uraknak faékeket vertek a koponyájukba. Dezső vitézt (aki a királlyal ruhát cserélt) is kegyetlenül felkoncolták. Ebből megtudhatta Károly Róbert, hogy vele is ugyanezt csinálták volna, ha elfogják.

chronicon_pictum_p0146_a_posadai_csata2.JPG

Ma már nem tudjuk pontosan megállapítani hol volt pontosan az ütközet. Még a király menekülési útvonala sem ad semmilyen biztos támpontot. Vannak, akik a Vöröstoronyi-szoroshoz teszik a helyszínt. Mindenesetre annyi bizonyos, hogy Károly Róbert uralkodása alatt ez az egyetlen súlyos veresége volt. Fordulópontot is jelentett a csatavesztés, mert ettől kezdve magyar királyok csak nagyon ritkán viseltek hadat a Kárpátokon túl. Az ott létező, majd a későbbiekben létrejövő fejedelemségeket igazából magyar had sose hódította meg teljesen. Az ütközettel kapcsolatban kiemelhetjük a roppant nehéz körülmények közötti helytállást, és kitartást, és a magyar katonák mindent feláldozó hősiességét, hogy a királyukat élve kimenekítsék a csapdából. Viszont meg kell említenünk Károly Róbert hibáit is.

Hitt a többszörösen áruló fejedelemnek, majd hitt a kísérőknek is, akik a szurdokba csalták. Bevezette egész hadseregét a csapdába, és amikor ezt felismerte már majdnem késő volt. Sok forrás utal rá, hogy a Zách Felicián és családja ellen elkövetett roppant szigorú megtorlások után egyfajta átok ült Anjou Carobertón, és az elbizakodottsága is e kelepcébe vezette. Hédervári Dezső báró önfeláldozása viszont lehetőséget nyújtott a királynak a menekülésre, akit hibáitól eltekintve legjelentősebb királyaink egyike volt. Ércszobra méltán ékesíti a budapesti Hősök terének Pantheonját.

Következik:

 „ Már veszélyben a nagy zászló,

De fölharsong a kiáltás:

„Uram Isten és Szent László!”

 

 

Facebook oldalunk

 

 

 

 

Forrás:
Kiss-Béry Miklós Magyar királyok és uralkodók. 10. Károly Róbert és Nagy Lajos
Földi Pál: Liliom és kard.
Ny.Gy.
Szólj hozzá

magyar középkor balkán