2015. dec 17.

A téli háború, magyar önkéntesek és Simo Häyhä

írta: Gregoory
A téli háború, magyar önkéntesek és Simo Häyhä

Egy parányi ország a szabadságáért dacolni mert a hatalmas Szovjetunióval, méghozzá nem is akárhogy!

winter_war.jpg

1939. november 30-án, három hónappal a második világháború kitörése után a Szovjetunió teljes letámadásba kezdett a kicsiny Finnország ellen. Ha az erőviszonyokat nézzük, nem volt kérdéses a háború kimenetele. Olyannak ígérkezett a harc, mint amikor vadásszák a bébi fókákat. De mielőtt azt hinnétek, hogy költői túlzást használok, miközben nem is vagyok költő, beszéljenek a számok: Az inváziós erőt 425 000 katona, 6000 harckocsi és több ezer repülőgép alkotta. Csak a viszonyítás kedvéért, ez majdnem háromszor akkora erő, mint ami megrohamozta a normandiai partokat 1944-ben.

Mit tudott ezzel szemben felmutatni Finnország? 3,5 millió lakost, harmincszor kevesebb repülőeszközt és százszor kevesebb harckocsit. Nem sok, valljuk be.

A szovjetek célja a balti tenger biztosítása volt a finn területek megszerzése révén, valamint az, hogy Leningrádot bevédjék.  Ennek az ötletnek a balti államok behódolása is alapot adott. Úgy gondolták, hogy a finnek is beállnak a sorba. Fájdalmas tévedésnek bizonyult.

sztalingondolkodik.jpg

A domborzattal, a földrajzzal nem tudunk mit kezdeni, és önök sem tudnak. Mivel Leningrádot nem tudjuk máshová költöztetni, a határt kell arrébb helyezni. – Sztálin

A szovjetek annyira komolyan gondolták a gyors győzelmet, hogy komplett katonazenekarokat vittek magukkal a Helsinkiben tartandó bulihoz. Vorosilov és Mereckov az egész hadműveletet 10-12 nap alatt szerette volna letudni. A határidő biztosítására 5 fronton támadtak a finnekre. Annyi szépséghibája volt a dolognak, hogy az egész terep hihetetlenül rossz volt. Sűrű erdő, 40 000 tó és az évszázad leghidegebb tele, -20-tól -50 fokig.

A finnek a hadüzenet és a bombázások hírére mindenkit behívtak, aki képes volt elsütni egy karabélyt, de így is csak alig 300 000-en voltak. Sokuknak nemhogy lőszer, még rendes egyenruha sem jutott. Ezt úgy küszöbölték ki, hogy az egyszerű civil télikabátjukat hordták, amire sebtében rávarrtak pár megkülönböztető jelzést. Az emancipáció is megvalósult. A nők is részt vettek a harcokban, igaz, főleg szanitécként és kisegítő alakulatok tagjaiként.

Ha a fentieket gyorsan összegezzük, hamar kijön, hogy a finneknek szám szerint 0 esélyük volt, de mégis fegyvert fogtak! Fegyvert fogtak, mert szomorú tapasztalataik voltak az oroszokkal kapcsolatban. 1812 és 1917 között volt szerencséjük a Cári Oroszország tagja lenni, és hát nem tetszett nekik a dolog.

the-winter-war_1.jpg

A háború kitörését követő napokban a finnek mesteri szintre fejlesztették a felégetett föld taktikáját. Mindent leromboltak, szó szerint. Utakat, hidakat, még az épületek nagy részét is, nehogy azokban húzódjanak meg az agresszorok. Biztosra mentek.

A saját épületeiket remekül pusztították, de valahogy az ellenség technikájának a molesztálásának is neki kellett látni. A bökkenő az volt, hogy alig voltak páncéltörő fegyvereik. Ezt orvosolandó spanyol recept alapján csináltak egy italt, a Molotov-koktélt.

Molotov-koktél:

Vjacseszlav Mihajlovics Molotov azt állította, hogy nem bombázzák a finn lakosságot. Ők nem tennének ilyet. Igazából élelemcsomagokat dobnak le az éhező finneknek. A finnek vették a lapot. Ezeket a „szeretetcsomagokat” elnevezték Molotov kenyeres kosárjának. És hát valamivel le kell öblíteni az ételt, ezért elkeresztelték az új italt Molotov-koktélnak.

Annyira nagyüzemben készítették, hogy egy gyár, az Alko teljesen átállt ezeknek a gyártására. Az üveg mellé még gyufákat is kötöztek. Milyen figyelmes. A háború alatt 540 000 ilyen palackot gyártottak, 87 nő és 5 férfi közreműködésével.

tank.jpg

A tankelhárítás eszközei

 

A háború maximális fordulaton dübörgött, de nem úgy, ahogy az oroszok elképzelték. A finnek semmitől nem ijedtek meg, még a saját életüket sem féltették, ha a hazájukról volt szó. A tankokat csak úgy tudták elpusztítani, hogyha kényelmetlenül közel mentek hozzájuk. Ez a közelség gyakran a gyalogos halálával járt. Az ilyen páncélelhárító csapatokban közel 70%-os veszteségi ráta uralkodott, mégis bőven voltak jelentkezők. Hiába, a finneknek nem is acélból voltak a golyóik, hanem legalább grafénból. A 6000 szovjet harckocsiból 2000-et pusztítottak el a Molotov-koktélos és robbanószeres dobálózással.

dccb0e6350924ebf0339384954d8c072.jpg

A Vörös Hadsereg csapatai 1939. december 6-án érték el a Mannerheim-vonalat. Az addig megállíthatatlannak hitt emberáradat rohamai egymás után törtek meg. A szovjetek azonban nem tudtak leállni. Egymás után küldték a hadosztályokat a finnekre, hiszen Sztálin elvtársnak megígérték, hogy születésnapjára övé lesz Finnország. Az eszetlen rohamok azt eredményezték, hogy december végére 7 teljes lövész dandár tűnt el.

Otthon persze a propagandagépezet próbálta úgy beállítani a helyzetet, mintha a Mannerheim-vonal egyenest a francia Maginot-vonal lenne. Hogy mi volt az igazság? A Mannerheim-vonalat Carl Gustaf Mannerheim tábornagy, az orosz-japán háború ezredese tervezte meg. 132 kilométert mindössze 157 géppuskafészek és 101 betonbunkerecske védett. Ehhez még pár aknamezőt, szögesdrótot és lövészárkot tettek hozzá. Hol van ez a Maginot-vonal 5800 bunkeréhez képest?

trenches_mannerheim_line_winter_war.png

sk16_bunker_of_mannerheim_line.jpg

lm-ma-1-04.jpg

Az oroszok szenvedtek. Szenvedtek a finnek szívós ellenállásától és az eszméletlenül hideg téltől. Rendes téli felszerelést nem hoztak, a téli rejtő színeket az alakulatok nagy része még csak hallásból sem ismerte és még az eszközeik sem voltak felkészítve az ilyen kemény télre.

Ha a fentiek nem győztek meg titeket, talán Oulu elfoglalására tett kísérlet majd igen. December elején a vezetés meghatározta, hogy Oulut, ezt a stratégiailag fontos várost minden áron el kell foglalni. Ha sikerrel járnak, akkor az egész országot kettévágták volna, lehetetlen helyzetbe hozva a finneket. A feladattal a 163. hadosztályt bízták meg. Amint elfoglalták a célhoz közel fekvő Suomussalmit, rádöbbentek, hogy mekkora nagy szarba is kerültek. Mélyen ellenséges területen voltak, körülvéve őrült, lövöldözve síelő finnekkel. Naná hogy egyből erősítést kértek. A szovjet vezetés meghallgatta a kérésüket. A 44. hadosztályt küldték segítségül, ami egy elit ukrán egység volt. Támogatásul a 44-est egy új harcszabályzattal is ellátták! A szabályzat a sítalpon folytatott harcról szólt. Nagy kár, hogy egy darab sílécet nem kapott a hadosztály. A könyvben egyébként olyan ínyencségek is voltak, mint a síelés közbeni bajonettel vívás fortélyai. Igen, egy baromság volt az egész. A 44. hadosztály soha nem érte el a segítségre szoruló 163. hadosztályt. Nem csak azért nem sikerült, mert nem tudtak odaérni, nem. A 163-as akkorra már nem is létezett… A két hadosztályból összesen 700 ember menekült meg és jutott vissza a sajátokhoz, de ott meg politikai tisztek lövették agyon őket. Mintegy 40 000 ember eltűnéséről beszélünk.

Sehol nem láttuk a finneket. Amikor kiküldtük a járőröket a tábor köré, tudtuk, hogy percek múlva halottak lesznek. Vagy fejbe lövik őket, vagy elvágják a torkukat. Kész őrültség volt… Tudom, hogy Sztálin és Vorosilov okos, értelmes emberek, de nem tudom megérteni, hogy mi vezette őket ennek az idióta háború megvívásához. Egyébként is, mi a fenének kéne nekünk a hideg, sötét Finnország? - Egy elfogott szovjet ezredes

5b7gdtc.jpg

A szovjet sikertelenségekhez hozzájárult az is, hogy a rossz időjárás és terep miatt a haditechnikai eszközeik csak az utakat tudták használni, így teljesen ki lettek szolgáltatva a finneknek. A védők előszeretettel alkalmazták az úgynevezett „motti” (tűzifa) taktikát. Az egész lényege abból állt, hogy megvárták, amíg elhaladt a konvoj, majd elvágtak minden utat és kapcsolatot mögöttük. A síelő kísértetek ezt követően elkezdték a konvojt zaklatni. Szép lassan több részre szakították őket. Ezeket a kisebb részeket egyesével, koncentráltan legyőzték, vagy csak hagyták őket megfagyni. Akadtak ellenpéldák is. Volt olyan, hogy egy ilyen motti annyira megerődítette a környezetét, hogy a háború végéig inkább ottmaradtak, mintsem megpróbálták volna elérni a szovjet csapatokat.

Közben a világon mindenhol a finneket éltették, de ennél többre nem tellett. Ugyan pár országból jöttek civil önkéntesek, de reguláris haderőt csak Magyarország küldött.

112998_r500.jpg

A magyar segítségnyújtás:

Mi voltunk az egyetlen ország, amely a pénzen kívül reguláris katonai erőt küldött segítségül. A segítségre küldött alegység az Első Magyar Önkéntes Zászlóalj volt. 25 000 jelentkezőből választották ki a 346 főt, aki a finnekhez küldtek. A kiképzés után 1940. januárjában indultak el. A szovjet-német viszony miatt nem mehettek a szárazföldön, ezért Jugoszláviában hajóra szálltak, majd egy angliai átszállást követően március 2-án megérkeztek Finnországba. A háború nem sokkal később véget ért, ezért a magyarokat egy kivétellel nem vetették be. Egyedül Pirity Mátyás hadnagy került alkalmazásra. 26 bevetést repült, melyek során megrongált egy bombázót.

“Nincs bennem szemernyi kétség afelől, hogy az Önök országa teljes joggal lehet büszke arra, hogy olyan katonákat állít ki, mint Önök. Mindannyiuknak a lehető legjobbakat kívánom, Istän välätäk. – Mannerheim marsall

7749705_2613471b97fd79bc02916ac981c1ffd5_wm.jpg

Januárra az egész háború nagyon kínossá vált a szovjeteknek. Sztálin személyes ügyének tekintette a finnek megsemmisítését. A vezérkar nagy részét újra lenyakaztatta a hibák sorozatáért, és az egész hadművelet további lebonyolításával Timosenkót bízta meg, aki kivételesen egy értelmes tábornoknak bizonyult.

Az új parancsnok elhatározta, hogy koncentráltan fogja támadni a Mannerheim-vonalat, méghozzá a Karél-szorosnál, 600 000 katonával. Február 1-től kezdve a szovjet tüzérség naponta több gránátot lőtt ki, mint amennyi a finn hadseregnek a háború alatt összesen volt! Ennek megfelelően 11 nap múlva áttörték a vonalat. A finn hadsereg napjai innentől kezdve megvoltak számlálva. Egyre csak szorultak vissza, de még mindig nem adták fel a harcot, noha már sokszor lőszerük sem volt.

teli_haboru_012_szovjet_hadoszlop_1.jpg

1940. március 13-án, 105 nap után a Téli Háborúnak vége lett. A békekötés eredményeként a finnek Karéliát és a Ladoga-tavat is elvesztették. A népesség 12%-át, 422 000 embert telepítették át a megmaradt területekre.

"A tavaink tele vannak halott oroszokkal"  - Antti Olavi Pönkänen, finn veterán

A szovjetek még a propagandában sem merték fényes győzelemnek nevezni a 105 nap eseményét lezáró békét. Azért ez már jelent valamit. Hivatalosan 40 000 orosz katona halálát ismerték be, de a valós szám valahol 300 000 környékén lehet. A hatalmas emberveszteség mellett számtalan haditechnikai eszköznek is vége lett. Csak repülőgépből 1000 lett oda. Ezzel szemben a finneknek 26 000 katonája halt meg.

464px-elcsatolt_finn_teruletek1940.png

Az elveszített területek

 

Végezetül essen szó Simo Häyhäról, a Téli Háború ikonikus alakjáról, az eszményi finn harcosról, a világ legeredményesebb mesterlövészéről.

Simo Häyhä

Simo 1905-ben született Rautajärvi környékén. Az egész életét gazdálkodással és vadászattal töltötte. Imádta a lövészetet. Annyira jó érzéke volt hozzá, hogy beszámolók szerint egy 150 méterre lévő célt akár tizenhatszor is eltalált egy perc alatt. A kötelező 1 éves sorkötelezettséget letudva tizedesként tért vissza a megszokott életébe, aztán jöttek az oroszok…

simo.jpg

„Csak a kötelességem tettem és azt, amit parancsba adtak, olyan jól, amennyire csak tudtam.”

A háború alatt is úgy viselkedett, mintha csak vadászott volna. Volt, hogy több napra is bevette magát az erdőbe. Csak akkor tért vissza, amikor az élelme, vagy a lőszere elfogyott. A kitartó munkának meg is lett az eredménye. Mindössze 90 nap alatt 505 igazolt találatot ért el, de egyes pletykák 800 fölötti számról is beszélnek. Mindenesetre az 505-ön kívül még géppisztollyal 200 oroszt ölt meg. A napi rekordja 25 szovjet volt. Nem semmi számok, főleg annak tükrében, hogy mindezt nyílt irányzékkal tette, 400 méter körüli távokon.

Simo munkássága annyira csípte a szovjetek szemét, hogy külön mesterlövész alegységeket vetettek be ellene, de a tüzérségi tüzet sem sajnálták tőle. Az ellenség koncentrálása ellenére úgy tűnt, hogy Simo szerencséje örökké fog tartani. Nem így lett. 1940. március 6-án egy orosz orvlövész a bal orcáján találta el. A lövedék jelentősen roncsolta az arcát, de még volt annyi lélekjelenléte, hogy kilőtte azt, aki ezt tette vele. A társai, amikor rátaláltak Simóra, alig ismertek rá.

A világ legjobb mesterlövésze kómába esett. Mire magához tért, már véget ért a háború. A békeszerződést követően sajnos a tanyája 1,5 kilométerrel a rossz oldalra került.

Simo 96 éves korában, békességben halt meg. Mikor még éltében megkérdezték tőle, hogy mi a titka a sikerességének, ő csak annyit felelt: Gyakorlás

 

Facebook oldalunk

 

 

 

Forrás:
http://www.historylearningsite.co.uk/world-war-two/world-war-two-and-eastern-europe/the-winter-war-1939/
http://ar.to/2010/08/red-blood-white-snow
http://www.rubicon.hu/magyar/oldalak/1939_november_30_megkezdodik_a_teli_haboru
http://www.hetek.hu/hatter/201402/magyarok_a_teli_haboruban
http://whatsupfinland.org/hungarian/teli-haboru/
http://1939-1945.blog.hu/2015/01/11/a_szovjet-finn_teli_haboru_esemenyei_1940_januarjaban
https://www.simohayha.com/
Szólj hozzá

magyar finn orosz szovjet újkor Finnország 2. Vh.