2015. dec 11.

Léo Major

írta: Gregoory
Léo Major

A kanadai alapvetően egy barátságos, békeszerető népség, azonban ha háborúba megy, ne akarj ellenük harcolni... Léo Major ennek a filozófiának a megtestesítője. Olyan, mintha összegyúrták volna Nick Furyt, Amerika Kapitányt és mondjuk a Hulkot.

s-leo-major-large.jpg

Léo Major 1921-ben született, Montreal egyik leggázabb negyedében. Ráadásul francia is volt. Ilyen nem túl jó kilátásokkal nem úgy tűnt, hogy sikeres ember lesz, pedig az életében megcselekedett dolgok miatt az egyszemélyes hadsereg fogalma új értelmet nyert.

A II. világháború kezdetén, 19 évesen lépett be a hadseregbe, csak azért, hogy megmutathassa az apjának, ő is ér valamit. Az első bevetése a D-napon történt. A partraszállást szerencsésen megúszta, csak a szárazföld belseje felé haladva pár nappal történt egy kis baleset; telibe kapta egy foszforgránát. A foszforgránátról azt érdemes tudni, hogy a nagy hőtermelése miatt nem egészséges dolog a közvetlen közelében lenni. Léonak későn szóltak. A bal szemére megvakult tőle. Egy ilyen sérülés miatt egy átlagembert már egyből küldtek is volna haza. Ismétlem, egy átlagembert.

Léo megmondta nekik, hogy felejtsék el a dolgot. Ő innen nem fog elmenni. Meg amúgyis, van még egy jó szeme. A parancsnokainak annyira tetszett ez a karakán kiállás, hogy hagyták, had maradjon. Sőt! Berakták egy felderító szakaszba, mesterlövészként, elvégre azt mondta, hogy jó szeme van.

hqdefault_1.jpg

„Egy szemmel küzdöttem végig a háborút, méghozzá egész jól!”

 

Scheldt

1944 őszén Scheldt közelében egy teljes századnyi újoncnak egyszerűen nyoma veszett, miután járőrre küldték őket. A megkeresésükkel két katonát, Léot és a legjobb barátját, Willy Arsenault tizedest bízták meg. Willy sajnos megbetegedett, így a küldetés egy emberre hárult. Léo hamar kiderítette, hogy az egész alegységet foglyul ejtették a németek. Ez a felismerés persze nem egyik percről a másikra történt. A hosszú órák alatt rendesen átfázott, ráadásul esett is. Úgy döntött, hogy bemegy egy közeli tanyába, kicsit melegedni. Ahogy felsétált az emeletre, az ablakon keresztül meglátott két járőröző németet.

„Esett és hideg is volt. Bementem a házba, és felmentem az emeletre, hogy kicsit megmelegedjek. Ekkor megláttam, hogy kint két német őr sétál. Mondtam is magamnak: Ezek sem fognak sokáig sétálgatni.”

Az egyiket gyorsan sikerült elkapnia, de csak azért, hogy csalinak használja a másik ellen. Alig egy perc múlva már mind a két német a foglya volt. Egy kedélyes beszélgetés alatt rábírta őket, hogy vezessék oda a parancsnokukhoz. Megtették. A német parancsnok pedig nem sokat mérlegelt, megadta magát, az egész századával együtt. Egy bökkenő volt csak ezzel, mégpedig az, hogy pár száz méterre volt egy SS század, akik nem számítottak toleráns fiúknak. Az SS legényekkel a hátuk mögött az út a szövetséges csapatokhoz gyorsan eltelt. Amikor hátulról lőnek az emberre, és különböző pattogós német kifejezéseket ordítanak rá, akkor valahogy jobban siet mindenki. Léo egyedül 96 hadifoglyot ejtett. Ezért a tettéért itt kapta meg volna először a Kiváló Szolgálatért Érdemrendet (Distinguished Service Order). Először. Volna.

letoltes.jpg

Azért csak kapta volna, mert Montgomery nyújtotta volna át, akit finoman szólva is egy inkompetens baromnak tartott. Ezt szóvá is tette a parancsnokának, amikor átnyújtotta a meghívót.

„Sajnálom, uram, de nem. Hálás vagyok érte, de nem akarom, hogy ez a tábornok adja át nekem, mivel a hozzá nem értése számtalan civil és honfitársam életébe került."

A kalandos fogolyszerzés után pár hónappal balesetet szenvedett. A jármű, amiben utazott aknára futott. Eltört négy bordája, a két bokája és a háta is, három helyen. Tudta, hogy ezúttal hazaküldenék, bármilyen jó szöveget is találna ki, ezért egy holland családnál húzta meg magát, hogy egy hónap múlva újra csatlakozhasson az ezredéhez. A szövetségesek újfent jól jártak, hogy Léo még maradt egy kicsit Európában.

 

Zwolle

1945. áprilisa, Zwolle, 50.000 lakos, 1.000 német katona, és egy csomó kanadai, akik haza akarnak menni. Nem volt mit tenni. A tábornokok úgy döntöttek, hogy bevetik a tüzérséget, ami még rendben is van, de ahhoz kellenek célpontok is. Itt jött be két önkéntes a képbe. Igen, Léo Major és a legjobb barátja, Willy Arsenault. Willy azonban jobban tette volna, ha nem megy. Még aznap éjjel agyonlőtte egy német járőr, ahogy egy kereszteződésen haladtak át. Na ezt nem kellett volna.

Annyira felhúzta magát a barátja lelövésén, hogy a menekülő német csapat után rontott, lelőve kettőt közülük. A maradék két fő gyorsan elviharzott egy járművel. Azt hitték, megmenekültek az őrült kanadai haragjától, pedig a bosszú még csak most kezdődött...

leo_major_by_vorace_art-d5iyqm5.jpg

Léo nem adta fel és tovább haladt a német állások felé. Percekkel később rajtaütött egy német katonai autón. Beszállt, és illedelmesen megkérte a sofőrt (megfenyegette), hogy vigye el bármilyen parancsnokféléhez. Egy ilyen udvarias kérésnek nem lehet nem eleget tenni. Egy közeli kocsmában kötöttek ki, ahol az egyik törzstiszt éppen a megérdemelt pihenését töltötte. Közölte vele, hogy a szövetséges erők hamarosan egy átfogó támadásba kezdenek, tüzérségi tűzet, harckocsikat és dühös texasiakat is bevetve (Csak azt felejtette ki, hogy igazából csak ő egyedül van a környéken). Miután befejezte a mondókáját kiviharzott, és eltűnt a sötétben.

Innentől kezdve elszabadult a pokol. Mindenkit megölt, aki az útjába került. Járműveket, üzemanyagtározókat robbantott fel, gránátokat dobált mindenfelé. Olyan volt, mintha maga Árész szállt volna a földre. Egész éjszaka tombolt. A németek a pusztítás és a hanghatások alapján azt hitték, hogy megindult a szövetségesek támadása. Léo azonban nem állt le. Amikor az ellenség már javában pakolt, megtalálta a Gestapo főhadiszállását is. A bent lévő 8 parancsnokot megölte, és felgyújtotta az épületet. Reggelre, a Nap első sugaraira egy élő német sem maradt a városban. Zwollét egyetlen ember, egy félszemű kanadai szabadította fel, civil áldozatok nélkül! Ezért a tettéért újfent megkapta a Kiváló Szolgálatért Érdemrendet, amit ezúttal el is fogadott.

A második világháború hamarosan véget ért, de nem tudott leállni. A koreai háborúból is kivette a részét, ahol újfent kiérdemelte a Kiváló Szolgálatért Érdemrendet, Hill 335 ostrománál.

 

Hill 335

A háború a végéhez közeledett. Ahhoz, hogy a háborúzó felek előnyösebb tárgyalási pozíciót szerezzenek, mind egy utolsó nagy offenzívában gondolkodott, amibe beletartozott Hill 335 is. Stratégiailag nagyon fontos helyen feküdt. 20-30 kilométeres körzetben ez volt az uralgó magaslat, ráadásul ennek a pontnak az elestével a nyugatiak jelentősen visszaszorultak volna.

leo-major-2.jpg

Nem volt egy könnyű helyzet. A hegyen beásott kínaiakat nagy nehezen elűzték a kanadai csapatok, aminek oroszlánrésze egy különleges szakaszra hárult. Természetesen Léo ebben a szakaszban harcolt. A kínaiak nem maradtak sokáig távol. Olyanok voltak, mint a buckalakók. Könnyű elijeszteni őket, de újult erővel és gyorsan térnek vissza. Két dandárral, 14 000 emberrel támadtak. Az egész szövetséges hadsereg rükvercbe kapcsolt, kivéve hősünket, és maroknyi csapatát. A parancsnokuk többször is felszólította Léo Major tizedest, hogy vonuljon vissza a katonáival, de ő csak annyit felelt, hogy maximum 25 yardot (22m) hajlandó hátrálni, a legközelebbi bombatölcsérig. Ez volt a legközelebbi fedezék.

042310.JPG

20 harcos 14 000 ellen. Ádáz harc kezdődött. A kanadaiak szinte saját magukra kérték a tüzérségi tüzet. A tüzérség parancsnoka így mesélt Léoról: 

„… igazán vakmerő ember… nem volt elégedett a zárótűz közelségével, ezért azt kérte, hogy még közelebb tüzeljünk. Olyan közel csapódtak be a gránátok, hogy hallottam a robbanásukat, miközben beszélt hozzám a rádión.”

A harc másnapján kénytelenek voltak 180 métert hátrálni kelet felé, de csak azért, mert már nem volt mi mögött fedezéket keresniük. A húsz férfi 3 napon keresztül tartotta Hill 335-öt, mire megérkezett az amerikai erősítés.

 

Utóélet

Léo Major az egyetlen kanadai, aki megkapta a Kiváló Szolgálatért Érdemrendet két különböző háborúban. A Brit Nemzetközösségben is mindössze három embernek sikerült ez. Ennek ellenére Kanadában szinte egyáltalán nem ismert a neve. Zwolle városában azonban mind a mai napig tudják, ki ő.

Végezetül egy interjú részlet:

-Hogyan definiálná a hős szót?

-Számomra a hős egy olyan valaki, akit semmi nem állíthat meg attól, hogy megmentse a másik életét, még ha a sajátját el is veszíti emiatt. Egy énekes vagy egy üzletember nem hős. Ők egyszerűen csak tehetséges emberek. Egy sebész, aki életeket ment, nem hős. Ő egy olyan valaki, aki úgy ment életeket, hogy közben a sajátját nem teszi kockára. A tűzoltók és a rendőrök hősök. A II. világháborúban néhány katona is hős volt, mert más szabadságáért harcoltak.

-Hősnek tartja magát?

-Ezt pár ember állítja. Ha hős vagyok, akkor hát hős vagyok. Azt tettem, amit tennem kellett. Ha nem tettem volna, akkor valószínűleg több ezer civil sérült, vagy halt volna meg.

 

 

Facebook oldalunk

 

 

 

 

Források:
 http://bullandbear.musonline.com/2013/11/remembrance-day-real-rambo-canadian-2/
http://www.heroconstruction.org/an-interview-with-leo-major/
http://www.kvacanada.com/stories_trfleo.htm
http://www.canada.com/ottawa/ottawacitizen/news/story.html?id=fbcc446c-231f-4781-940a-3ebc3dee9f94
http://www.canada.com/ottawa/ottawacitizen/news/story.html?id=fbcc446c-231f-4781-940a-3ebc3dee9f94
Szólj hozzá

kanada korea 2. Vh.