2015. okt 08.

Vak Bottyán

írta: Matheeus
Vak Bottyán

Valószínűleg mindenki hallott már Vak Bottyánról, a Rákóczi-szabadságharc legendás generálisáról, ám az a tény kevésbé ismert, hogy az ekkor már 60 éves katona labancként tevékenykedett az első hónapokban, és hogy a töröknek is volt alakalma megismerni legendás alakját.

Születéséről nincs pontos adat, valamikor 1643-ban látta meg a napvilágot Esztergom városában. Szülei protestáns kisnemesek voltak. A nemesi oklevelet valószínűleg katonai szolgálatért kapta apja vagy nagyapja, tehát nem rendelkezett nagy felmenőkkel és vagyonnal. Mint említettem protestáns családban nevelkedett, ezért apja eléggé rosszul viselte, mikor a kis János a vágsellyei jezsuita papoknál töltött lovászkodások alatt katolikus hitre tért, így az a kevés öröksége is elúszott. Mit tehet hát egy pénz és földnélküli fiú? Nem árulok el nagy titkot, katonai pályára lépett. Az azonban annál érdekesebb, hogy körülbelül 14-15 évesen tette meg ezt a lépést, amit azért egy átlagos ember ennyi idősen kétszer-háromszor is megfontolna. Persze most nem egy átlagos emberről beszélünk.

János tehát, mint fiatal végvári vitéz, Sellyén tengette mindennapjait, aztán 1663-ban kitört egy újabb háború. Érsekújvár, az északi végvárrendszer legfontosabb erődítménye elesett, így hát ő is kénytelen volt harcba szállni a török ellen. A háború alatt rengeteg portyán vett részt, ami megalapozta későbbi tipikus kuruc: „üss és fuss” harcmodorát.

Ebben az időszakban hajtotta végre legvagányabb és leghíresebb tettét. Sellyei szolgálata idején történt egy fogadás, amelyet a bajtársaival kötött. A török kézen levő Érsekújvár éppen egy vásárt tartott akkor. János parasztruhába öltözve lopódzott be a várba, és hát abban az időben nem nagyon lehetett gyanúsnak tekinteni, ha egy parasztfiú járkál oda-vissza a város utcáin. Az 5000 érsekújvári janicsárnak sem szúrt ez szemet. Mikor a Nap lassan már az ég tetején járt, elérkezett az idő egy jó kis imádságra. A helyi müezzin fel is ment a minaret tetejére, majd kilépett az erkélyre, hogy eleget tegyen Allah akaratának. Szépen össze is gyűlt mindenki a minaret előtt az imádság hallgatására. Habár nem mindenki. Egy parasztlegény ugyanis célravezetőbbnek érezte, ha a minaret ajtaja felé veszi az irányt. Felosont hát hősünk az épület tetejéig, és mikor már a müezzin mögött állt, felpezsdült benne a keresztény vér: elkapta a szakállas öregember derekát, egyet-kettőt perdített rajta, és már zuhant is Mohamed szolgája, egyenesen a hallgatóság felé. Rettenetes nagy zűrzavar támadt. Mire az emberek felocsúdtak a történtek után, János már a kapuknál járt. Egy janicsár próbálta ugyan feltartóztatni, de nem tudta mire vállalkozott. A bő paraszti ruha alatt ugyanis pont elfért egy-két pisztoly is. Hősünk társai már a kapuknál várták Jánost, aki egy dördülés után, kissé lőporfüstösen lépett ki a kapun. Felpattant lovára, és már vágtattak is a török üldözők elől. Mikor már elég messzire elcsalták a vártól a gyanútlan török lovasokat, megfordították paripáikat, és nekirontottak a török vitézeknek. A vitézek azonban nem voltak eléggé vitézek, alig páran tértek vissza a várba a csúfos vereség után. János nevét minden török megjegyezte ezután a környéken.

1680-ban már Léván szolgált, mint a lovasok zászlótartója. Itt tapasztalta azt a szörnyű vétséget, hogy a szegény magyar vitézek zsoldját a német zsoldosok markolják fel, és ezt a helyi kapitány, Csáky Pál ölbe tett kézzel szemléli. Na, hát ez aztán már hatalmas bűn, senki sem vitathatja. János sem gondolta ezt másképp. Nemes egyszerűséggel berontott az akkor éppen étkező Csáky kapitány szobájába, és megkínálta egy ízletes, amolyan bottyános pofonnal. A kapitány a pofonból történő felocsúdás után sem tért észhez a zsoldokkal kapcsolatban, Sőt! Szegény Jánost is börtönbe vetette, de ezzel még nem elégedett meg; móresre akarta tanítani a Bottyánhoz hasonlókat. Már éppen írta volna alá a kivégzési papírokat, mikor valószínűleg elmúltak a pofon okozta agyi bántalmak, és rájött, hogy a kivégzéssel maga alatt vágná a fát. Ki tűrne meg egy megalázott urat főkapitányként? Senki! Így hát titoktartás alatt Jánost szabadlábra helyezték, de a kapitány még így is minden követ megmozgatott, hogy még véletlenül se találkozzon többet Jánossal, így hát egészen Komáromig zavarta.

Komáromban 1680 és 1683 között szolgált, mint közkatona, ugyanis Csáky úr még a zászlótartói tisztségtől is megfosztotta. Itt is hasonlót tapasztalt, mint lévai szolgálata alatt, azonban most már egy sokkal kifinomultabb módszerhez folyamodott a magyar vitézek kárpótlására. A helyi kereskedőknek új gázlót hozott létre a Dunán, ezzel megkerülve a császáriak adókkal lesújtó kezét. Miután a komáromi parancsnok tudomást szerzett az adócsalásról, elfogatóparancsot adott ki János ellen. Ki tudja mit tett volna Bottyán Jánossal ez a gonosz német parancsnok, ha éppen nem lépnek a törökök? Kara Musztafa zseniális időzítéssel, és nem mellesleg 200 000 emberrel ostrom alá vonta Bécset. A komáromi kapitánynak természetesen rögtön csatlakoznia kellett a felmentő sereghez. Fortuna asszonyság szerethette Jánost, aki már másodjára menekült meg a halál karmai közül.

Bécs felszabadítása

A Bécs melletti Kahlenbergi csata Kara Musztafa vereségével végződött, de a keresztényeknél végleg elszakadt a cérna. A pápa gyorsan megalakította a keresztények török ellenes koalícióját, a Szent Ligát. A bosszús keresztény sereg bár kicsit megkésve, de nem megtörve indult meg Magyarország felszabadítására. Az egyik első lépés Esztergom 1683-as ostroma volt, ahol Bottyán már a városról elnevezett lovasok főhadnagya volt. 1685-ben a törököknek is kedvük támadt egy jó kis ostromra. Esztergomot akarták visszafoglalni. De nem számoltak Bottyán Jánossal, aki a védők között tevékenykedett, mint a város szülötte. Nem is sikerült elfoglalniuk a várost.

1686 nyarán ismét fordult a kocka, lotaringiai Károly herceg elérkezettnek látta az időt Buda tényleges visszafoglalására. Az ekkor váci főkapitányként szolgáló Bottyán a hír hallatára saját költségén állított ki egy egész lovasezredet. Júniusban az elsők között érkezett Buda alá egységével. A szövetséges hadak létszáma 70-80 ezer között volt, míg a törökök a több szintes, megerősített budai vár védelmére rengeteg, 15 000 törököt rendeltek.

Bottyánra már az ostrom legelején egy roppant fontos feladatot bíztak. Az ostromgyűrű még nem zárult be teljesen, amikor olyan hírek ütötték fel fejüket, hogy Székesfehérvár irányából 500 szpáhi siet Budára utánpótlásként. János szívesen vállalta az útjuk elállását, voltak szép emlékei a szpáhikkal való összecsapásokról. Annyira szeretett velük harcolni, hogy három szerencsés híján mindenkit a túlvilágra küldtek embereivel.

Másik hőstette nem sokkal ezután következett be, amikor tudomást szerzett arról, hogy a budai török főemberek kincseiket Csepelre akarják menekíteni. Szólt hát pár hajós haverjának, hogy ugyan jöjjenek már el Buda alá, és segítsenek már megszerezni azt a nagy kincset. Jöttek is a győri, esztergomi és csepeli ismerősök. Hajnalban aztán megindult a móka. János lovasaival levágta a parti őrséget, hajós cimborái pedig elfogták a török hajókat. Azokon aztán volt minden: keleti ékszerek, drágakövek, káprázatos selymek, díszműves fegyverek. Bottyán az akció után a foglyokat és a zászlókat átadta Károly hercegnek, de a kincseket kérelmére megtarthatta, és szétoszthatta emberei között. Emellett rengeteg hőstettet vitt még véghez. Az elejétől a végéig kivette részét a vár visszaszerzésében.

Budavár visszavétele 1686-ban

Elismerésként I. Lipót megerősítette nemességét, és nemesi kúriává minősítette János lakóházát. Ez adómentességgel és szabad italméréssel járt. Igen-igen, János nem hogy megvetette volna az alkoholt, első adandó alkalommal nyitott egy sörfőzdét. Emellett nem kevés zálogbirtokot is felvásárolt a környéken. Erre utalnak a Bottyán-dűlő, Bottyán-parlag, Bottyán-tó elnevezések. A nemesi címhez, mint tudjuk címer is tartozik. János választott címerén pajzsalapon egy várkapu előtt álló lovas vitéz látható. A pajzsot növényi levéldíszek övezik, és a címer tetején egy páncélos katona karja látható, kinek kardja hegyén egy török katona levágott feje ékeskedik.

 

Buda után alezredesként hadakozott a Délvidéken, ott volt Nándorfehérvár bevételénél, Bosznia és Szerbia felszabadításánál is. Ám ekkor két dolog is megakadályozta a török hódoltság 150 éves megszűnését. Egyrészt a franciák fantasztikusan logikus lépése, ugyanis Lajos, a francia király látta, hogy ellenfele, a Habsburg uralkodó nem kevés befolyást szerzett már a Balkánon, ezért jobbnak látta hátba támadni az osztrákokat. Így hát Lipótnak nem volt más választása, a sereg nagy részét átvonta nyugatra. Ha ez nem lett volna elég kellemetlen helyzet, még egy új török hadvezér is feltűnt a láthatáron, nevezetes Köprülü Musztafa, aki összeszedte a szétszéledt török hadseregek maradékait, és egy ütőképes haderőt épített belőlük. Amilyen gyorsan megszereztük a Balkánt, olyan gyorsan vesztettük is el. Köszönjük XIV. Lajos.

De hát így sincs ok aggodalomra. Szerencsére János ez időkben az új hadvezérrel, Badeni Lajossal Nándorfehérváron tartózkodott. A német parancsnok Bottyánt mindig maga mellett tartotta, hiszen nagyra becsülte őt. Innen tudjuk, hogy János is részt vett a híres szalánkeméni csatában, amelyet az „évszázad legvéresebb” csatájának is emlegetnek. Továbbá nagy rá az esély, hogy János itt vesztette el bal szemét, ami után katonái Vak Bottyánnak kezdték el hívni. A csata után ezredessé léptették elő, és saját huszárezredet kapott. 1696-ig harcolt még a Délvidéken, majd Szegedre küldték, ahol Bercsényi főparancsnok helyettese lett.

1697-ben egy új hadvezér érkezett a török hadszíntérre, a kor egyik legkiválóbbnak tartott stratégája, Savoyai Jenő tábornagy. Bottyánnal ő is rokonszenvezett, kölcsönösen tisztelték egymás adottságait. János is részt vett a döntő zentai csatában 1697-ben, minek hatására 1699-ben megkötötték a karlócai békét. A török hódoltság korszaka egyszer s mindenkorra véget ért.

A fent említett franciák továbbra sem bírtak a vérükkel. Tetézte a bajt, hogy a spanyol király, Habsburg Károly fiú örökös nélkül halt meg. A franciák rögtön ráraboltak a szabad koronára, de az osztrákok ezt nem igazán akarták hagyni. Eredményként kitört a spanyol örökösödési háború.

A háborúban Bottyán is részt vett idős kora ellenére, de mint tudjuk: öregember nem vénember. Eközben az ifjú Rákóczi Ferenc otthon tevékenykedett. A francia királlyal folytatott levelezésekben segítséget kért egy esetlegesen kitörő magyar szabadságharchoz. Lajos király ígéretet tett, hogyha seregei spanyolhonban győzedelmeskednek, Bécs mellett egyesül majd a kuruc és a francia sereg, és az egyesült haderő pedig együttesen véget vetett volna a Habsburgok uralmának. Rákóczi levelei viszont az Udvarba is eljutottak, ezért felségárulás vádjával börtönbe zárták. János is gyanúba keveredett, ugyanis gyakran hangoztatta büszke magyarságát, és állítólagos szemtanúk szerint sok ember járt-kelt házában ekkortájt. Kucklander, esztergomi főparancsnok volt ennek legfőbb mozgatórugója. Kétszer is börtönbe vetették a háború alatt Jánost, de mindig sikerült tisztáznia magát. Az árulást viszont soha nem felejtette el.

1703. június 16-án aztán megtörtént a várva várt pillanat. II. Rákóczi Ferenc átlépte a határt, és elkezdődött a szabadságharc. Érdekes módon, mindössze egy nappal Rákóczi Magyarországra érkezése előtt, Bottyán levelet küldött Bécsbe, miszerint küldjön neki az Udvar pénzt, hogy megkezdhesse a toborzást a kuruc hadak ellen. Ez mind rendben is lenne, csak annyi a bökkenő, hogy ekkor még csak a beavatottak tudhattak Rákóczi hazaérkezéséről. Ez megint újabb kérdéseket vet fel János hovatartozásáról.

II. Rákóczi Ferenc

Mindenesetre, még ez év őszén meg is kezdte a sereg toborzását, és a parancsot követve Zólyom alá vonult seregével. Nemsokára Bercsényi is megérkezett, ostromra kész kurucaival. Itt került aztán sor a nevezetes párviadalra a „labanc” Bottyán és a kuruc Ocskay László ezereskapitány között. Nem kevesebb, mint 40 év korkülönbség volt a két bajvívó között. Először kopjákkal, majd kardokkal estek egymásnak, és a döntéshozás végett a pisztolyok is előkerültek. Először Bottyán lőtt. A kapitány vértje felfogta a lövést, de száját és orrát elöntötte a vér. Minden erejét összeszedte, hogy ne maradjon Bottyán adósa egy lövéssel, de az is a páncélba fúródott. Szerencsére mindketten életben maradtak. Bercsényi kurucai szétverték a felmentő labancsereget, majd pár nap múlva, az ekkor már seblázba esett Bottyán ezredes szabad elvonulás ellenében feladta a várat. Azonban már az átadásánál megíródott az üzenet, miszerint ahogy János felépül, rögtön csatlakozik Rákóczihoz. A levél átadása után indult is a másik levél, amely Bottyán generális-főstrázsamesterré (tábornokká) való kinevezését tartalmazta.

Ez azonban korántsem volt még ennyire egyszerű. Bottyán ugyanis egyszerre volt kuruc tábornok és labanc ezredes is. Ez persze nem véletlenek sorozata volt. János ugyanis ekkortájt egy másik levelet is kapott egy bizonyos Savoyai Jenőtől, hogy ugyan ne legyen már rest toborozni számára egy hadsereget a franciák ellen. Ez rendje és módja szerint meg is történt, de az a sereg nem igen találkozott a franciákkal. Biztosan nagyot nézett Savoyai uram, mikor megtudta, hogy frissen toborzott hadserege a császár várait ostromolja.

A dunántúli hadjáratban a frissen szervezett sereg is részt vett. A haditerv jó volt, de a végrehajtók hibát hibára halmoztak. Nem is lett végül az egészből semmi, ráadásul Kucklander most már biztos vádakkal harmadjára is elfogatta hősünket, és félévre börtönbe is vetette. Érkezett aztán ősszel a levél: szállítsák Jánost Bécsbe, hogy kivégezhessék. Meg is indult a kocsi, ám a sors ismét közbeszólt. A nép szemében már akkor hősként tündöklő Jánost napok alatt megszöktették, és onnantól meg sem állt Rákóczi táboráig.

Október 11-én érkezett meg Selmecbányára, a főhadiszállásra. Voltak közben gondok nyugaton is. A franciák súlyos vereséget szenvedtek az osztrákoktól, így hát a terv, hogy a francia és kuruc seregek egyesülnek majd, kudarcba fulladt. Bottyán épp a legjobbkor érkezett. Azon nyomban át is vette a Vágtól keletre eső területek főparancsnokságát, és ezzel együtt parancsot kapott Érsekújvár bevételére, amit könnyedén teljesített.

Kuruc lovas

1705 tavaszán már minden készen állt a második dunántúli hadjáratra. Most már volt egy jobb haditerv, jobb hadvezérek, és még Vak Bottyán is a fejedelem rendelkezésére állt. Eközben felépült a Dunai hajóhíd is. Az első próbálkozások hibáiból tanulva, második nekifutásra már teljes sikert ért el Bottyán serege. Októberben bevették a part menti Dunaföldvárat. Az sem mellékes, hogy ahol Bottyán járt, előkerültek a padlásról a kardok és puskák. Bottyán kezdeti 8000 fős serege 15 000-re nőtte ki magát a lelkes parasztok jóvoltából. Ellenségei: Pálffy János és Heister Hannibal ehhez képest az elejétől fogva 10-10 ezer emberrel álltak vele szemben. Ennek ellenére rendre vette be a dunántúli erősségeket. 1705 decemberére szinte az egész Dunántúl felszabadult. A hadjárat végére emberei közt már az a hiedelem élt, hogy Jánost nem fogja a golyó. Nem egyszer láttak róla lövedékeket, kardcsapásokat lepattanni. Ruhája alatt ugyanis mindig mellvértet hordott. Ez remekül hatott az emberei moráljára nem egy kritikus pillanatban.

1706-ban a császáriak kénytelenek voltak fegyverszünetet kötni a hirtelen bekövetkező vereségek miatt. Esztergom azonban még mindig az ő kezükön volt. Na, nem sokáig. A fegyverszünet lejártával rögtön ostrom alá vették a kurucok a várost, és Bottyánt érte a megtiszteltetés, hogy régi ellensége, Kucklander neki adta meg magát.

1706-ban tovább folytatódtak a harcok. A fejedelem Bottyánt nevezte ki a dunántúli főparancsnokká. Ismét megállíthatatlanul tört előre. 1706. augusztus 18-án lovasrohammal bevette a Soproni sáncokat. November 7-én legyőzi a Heister tábornok katonáit nyílt, véres ütközetben. A győztes kurucok három ágyút és 24 zászlót zsákmányoltak, és magát Heister tábornokot is foglyul ejtették.

Bottyán beveszi Sopront

1707-ben az újraszerveződés után az osztrákok 30 ezer embert, négy irányból vezényeltek a magyarországi hadszíntérre, három tábornok: Rabutin, Stahremberg és Pálffy vezényletével. Szemben velük ismét Bottyán állt. Ezzel mindent el is árultam a hadjárat kimeneteléről. Újra bebizonyosodott, hogy az osztrákok által barbárnak nevezett János, milyen zseniálisan tudta kuruc hadait irányítani. Tudta, hogy a főként gyalogságból álló labanc seregek ellen nincs esélye nyílt ütközetben nyerni, ezért elkerülte a döntő csatákat. Ez persze nem jelentette azt, hogy ne zaklathatná a vonuló hadakat. Lovasai naponta többször is sikeresen rajtaütöttek a császáriakon, állandóan nyugtalanították őket, ami teljesen demoralizálta a labancokat. Kenesénél Rabutin serege fölött arattak győzelmet, majd Pálffy után Stahremberget is megverte Sopronnál. A dunántúli védekező hadjárat sikerrel végződött.

A folyamatos veszteségek után az Udvar úgy gondolta, hogy új hadseregparancsnokot kellene kinevezni. Stahrembergre esett a választás. Az újdonsült hadvezér a figyelmeztetések ellenére csekély kísérettel indult meg Pozsonyból Nagyszombatra, ráadásul még a hadipénztárt is magával vitte útja során. Tudott erről Bottyán is. Lovasokat indított a tábornok elfogására, ami február 24-én meg is történt. El nem lehet képzelni mire számított a fővezér úr, egy portyázó kurucoktól hemzsegő vidéken, de mindenesetre köszönjük neki azt a pár ezer aranyat. A tábornokkal persze tisztelettel bántak, és nem sokára szabadon is engedte a „barbár” Bottyán.

1708 nyarán a fejedelem új tervet eszelt ki. Miután a francia és orosz tárgyalások is eredmény nélkül záródtak, egy magyar-sziléziai-morva koalíciót próbált létrehozni a Habsburgok ellen. Ugyanis a magyar mellett a többi szomszédos népnek is voltak függetlenedő szándékai. Rákóczi személyesen vezette seregét északra, de sajnos Bottyán kísérete nélkül. Többek között ez is oka volt a katasztrofálisan végződő trencséni csatának. Rákóczi a csata során észrevette a kínálkozó alkalmat, ám habozott az általános támadással kapcsolatban. Ha éppen a zseniálisan improvizáló Bottyán vezette volna a támadást, lehet máshogy alakult volna a történelem.

A csatával meghiúsult a fejedelem terve, és a csata előrevetítette a szabadságharc sorsát is. Ezt Rákóczi támogatói is észrevették, és tömegesen megindultak a pálfordulások, a nagy kurucok gyáva labancokká lettek. Rákóczi kevés hűséges embert tudhatott már maga mellet. A kuruc generális természetesen köztük volt. Ekkor fogalmazza meg hitvallását: „Kész vagyok élni, halni nemzetem és hazám mellett. Szívből lélekből cselekszem”.

A trencséni csata

Utolsó nagy haditettét 1709 augusztusában cselekedte meg. Kurucaival augusztus 22-én, Vácnál még utoljára szétverte a megállítására küldött osztrák seregeket, és nekilátott Selmecbánya ostromának. A várat körülvevő sáncokat sikerült is elfoglalni, de eközben az osztrák felmentő sereg is megérkezett. Az ekkor már 70 felé közeledő generális most sem futamodott meg a túlerő elől. Lováról leszállva, paraszt talpasaival irtotta a labancot híres ezüstfokosával. Bottyán és hadai háromszor verték vissza a Habsburg támadást. A várat azonban nem foglalhatta el, mert visszarendelték az alföldi hadszíntérre. Sajnos már nem érkezett meg. Halálának oka nem ismert, vagy agyhártyagyulladás, vagy az országban dúló pestis végzett vele. 1709. szeptember 27-én, Lőrinckáta közelében halt meg. Bercsényi Miklós így jelentette a gyászhírt Rákóczinak: „Szegény Bottyán vak sógor tegnap nyolc óra tájban behunyta a másik szemét is.”

Vak Bottyán ezüstfokosával

Bottyán János a Rákóczi-szabadságharc egyik legkiemelkedőbb hadvezére volt, akit csatában nem győzött le ellenség. Alakja, vitézsége és embersége követendő példát mutatott minden szabadságáért küzdő magyarnak.

 

 

 

 Facebook oldalunk

 

 

Források:
http://magyarokforrasa.hu/bottyan-janos.html
http://www.rubicon.hu/magyar/oldalak/1709_szeptember_27_vak_bottyan_halala
http://www.honvedelem.hu/cikk/33962_a_kurucca_lett_bottyan_janos
Mitták Ferenc: 1000 év – 100 híres történelmi személy/ Bottyán János, a kuruc generális

 

Szólj hozzá

magyar török kuruc osztrák felkelés szabadságharc Rákóczi Bottyán