2015. sze 08.

Kováts Mihály

írta: beatj
Kováts Mihály

Kinek ne lenne ismerős Mel Gibson A hazafi című filmje, melyben halál és bosszú keretében, egy mélyenszántó gondolatokat is felvonultató, elgondolkoztató drámában, emberi sorsok, helyzetek bemutatásával ismerhetjük meg az Egyesül Államok vérrel való megszületését. Ez a háború bővelkedik történetekben, érdekes emberi sorsban, helytállásban. Joggal lehetnek büszkék rá az amerikaiak, de mi magyarok sem szégyenkezhetünk, mert ezen eseményeknek mi is aktív részesei voltunk egy hazánkfia személyében. Ez az illető volt, Fabriczi Kováts Mihály huszár ezredes, az Amerikai Lovasság (United States Cavalry) alapító atyja. Ismerkedjünk is meg vele!

A török iga alól éppen csak nemrég kikerülő Nagykunság évszázadok óta sajátos kiváltságokkal rendelkezett hazánkban. Koronabirtoknak minősült, lakói szabad parasztok voltak, földesúri joga az itt élők felett csak a királynak volt. Az itt élő kun felmenőkkel is rendelkező népesség büszke is volt a kiváltságaira, és el lehet képzelni mit éreztek, amikor a bécsi udvar 1702-ben elzálogosította a területet a Német Lovagrendnek. A lovagrend semmibe vette az ősi kiváltságokat, és megkezdte az itt élők jobbágysorba süllyesztését, amit az itt lakók nagyon nem nézték jó szemmel, és foggal, körömmel harcolni kezdtek jogaik visszaszerzésért. Itt és ebben a történelmi korban látta meg a napvilágot Kováts Mihály, az amerikai függetlenségi háború magyar hőse. 1724-ben született Karcagon, egy nagykunsági köznemesi család gyermekeként, de sajnos igen hamar árvaságra jutott. A gondtalan ifjúkor rövid éveiben, a korszakban tanultnak számító emberré vált. Szép, kiforrott kézírása, latin nyelvi műveltsége bizonyossá teszik, hogy elvégezte a karcagi református gimnáziumot. 1740-ben neve eltűnik a karcagi összeírásokból. Eltűnik ő maga is! 1740 januárjában, mindössze 16 évesen belépett a Hávor-huszárezredbe közhuszárnak. Az Udvari Haditanács rendeletben írta elő a minimum 24. betöltött évet, ezért aztán, hogy az ifjú Kováts ennek is megfeleljen, a mustrakönyv vezetője 28-ra kanyarította éveinek számát. Biztosan jó erőben lévő, a korához képest idősebbnek tűnő fiatalember állhatott be huszárnak, ha az életkorával való „kegyes csalás’ nem derült ki, nem tűnt fel senkinek.

Katonáskodása kezdetekor jobb létre szenderült VI. Károly német-római császár (III. Károly néven magyar király). Fiú utód nem lévén legidősebb lányát, Mária Teréziát jelölte ki örököséül, ám a birodalom több részállama nem ismerte el a leányági örökösödést, II. (Nagy) Frigyes porosz király is szemet vetett az Ausztriához tartozó gazdag Sziléziára, Franciaország pedig le akart számolni az örök rivális Habsburgokkal. 1740-ben kitört az osztrák örökösödési háború, melynek kezdetén úgy tűnt, semmi sem mentheti meg Mária Terézia trónját.

Az ifjú császárnő férfihoz méltóan viselkedett, fölvette a kesztyűt. Már a harcok elején Sziléziában találjuk a Hávor-huszárezredet, majd hamarosan Prága mellett harcoltak, a poroszok oldalán hadba szállt franciákkal kerültek szembe. Miért érdekes mindez Kováts Mihály életútjának alakulása szempontjából? Mert itt történt meg, hogy a Rákóczi-szabadságharc leverése után francia mundérba bújt magyar huszárokkal találkozik, mint ellenfél. A Bercsényi–ezreddel kerültek szembe, ami olyan volt kurucokból állt, akik azt vallották: mindegy, hogy melyik nemzet egyenruhájában, de gyengíteni kell Bécs hatalmát, hisz vasmarokkal tartja kézben a magyarok „rabláncát”. Ez az ezred vetette meg az alapját a következő korszak híres francia könnyűlovasságának, így a napóleoninak is. A háború e szakaszában Kováts strázsamesteri (őrmesteri) rangot kapott, majd kornétássá (zászlóssá) léptették elő.

1742-ben az ezredét Itáliába vezényelték, innen kicsit nehezen követhető az életútja. 1745-ben Passauban letartóztatják és Budára küldik. Ekkor a jegyzőkönyvek szerint azt állította, hogy a franciáknál szolgált, mint kornétás és a meghirdetett amnesztia hatására tárt vissza. Nagyon valószínű, hogy még Itáliában dezertált, és csatlakozott a francia ezredekhez, de hogy mi lehetett a dezertálás oka, nem világos még napjainkban sem. Elképzelhető hogy az otthonról hozott a bécsi udvarral szembeni bizalmatlanság, a kunok által a szabadságukért vívott eszmék is szerepet játszottak. Egy „legenda” szerint ő csak egy szolgálója után ment, aki elkötötte két lovát, ami akár meg is történhetett, de akkor miért maradt 3 évig távol? Eléggé sántít a történet, de annyi idő távlatából már szinte mindegy is, a lényegen nem változtat. Csakhogy hősünk az amnesztia részletező előírásait nem teljesítette, ezért vizsgálati fogságba vetették. Valahogy sikerül tisztáznia magát, és 1745-ben, az akkor felállított jász-kun (Haller) huszárezredhez vezényelték, mint kornétást, hiába, szükség volt a jól képzett magyar huszárokra, a háború még mindig tartott! Most már kornétási minőségében harcolta végig a háborút a Csehországi hadszíntéren. A sorozatos katonai vereségek hatására végül Mária Terézia békét kötött a kor legnagyobb katonai stratégájával, II. Frigyes porosz uralkodóval. A békekötés miatt a jász-kun huszárokat is hazarendelték, és feloszlatták. Kováts Mihály kornétás szolgálaton kívülivé vált. Mondjuk ki: munkanélküli lett. Mindössze 24 éves, de már egy 8 évig tartó háború és két hadseregben való szolgálat van mögötte, és hol van még a vége!

Életének következő hat éve megint csak nehezen követhető. A legvalószínűbb az, hogy ismételten a franciáknál szolgált. A porosz uralkodó a Habsburgokkal kötött béke után, nagyobb erőket tudott bevetni a franciák ellen, ezért ott újból megnőtt a kereslet a magyar katona iránt. Ha nem is egyértelműek, de ennek vannak írásos nyomai is a fennmaradt francia katonai iratokban. Ezek szerint 1746-ban lépett be ismét a Bercsényi-huszárezredbe és 1752-ben hadnagyként távozott onnan. Közben részt vett azokban az ütközetekben, amelyet a franciák a poroszokkal vívtak. Hősünk, 1752-ben létszámcsökkentés miatt vált meg a Bercsényi-huszároktól.

Lehet, hogy igaz: a magyar lányok a legszebbek a világon; de hogy a magyar huszárok voltak Európa-szerte, a legjobbak a 18. században az biztos! A magyar huszárok szívesen csaptak fel porosz huszároknak is, mivel a Habsburg-csapatoknál gyakran megesett, hogy puskaport alig szagolt, de gazdag osztrák és cseh nemes ifjakat neveztek ki parancsnokokként több évtizede szolgáló magyar tisztek, altisztek fölé, addig a poroszoknál kizárólag a csatatéren mutatott teljesítmény számított, így a tehetséges katonák ott könnyebben érvényesülhettek. Kováts is ide érkezett Franciaország után és altiszt, strázsamester (őrmester) lett a Székely-huszárezredben, melynek parancsnoka, az erdélyi származású Székely Mihály tárt karokkal fogadta a más országok hadseregeiből kilépett honfitársait, s jellemző, hogy az ezred tisztikara szinte teljes egészében magyarokból állt. A ranglétrán is szédületes sebességgel haladt fölfelé. Ütközet pedig, amikben az új címeket kiérdemelhette, akadt bőven. A porosz-osztrák ellentét ugyanis az örökösödési háború elültén sem nyugodott. Ezúttal Mária Terézia volt a kezdeményező Frigyessel szemben. Bonyolult szövetségi rendszerek alakultak ki, hogy "elkezdhessék" a hétéves háború. Kováts Mihály 1.(székely) huszárezrede is többször megütközött a Habsburg csapatokkal. A nollendorfi ütközet eredménye Kovátsra nézve: "Mi, Frigyes, Poroszország királya, ..., legkegyelmesebben jónak találtuk, hogy az önnek alárendelt huszárezredben von Kovátsot másodhadnaggyá nevezzük ki." Később egy újabb sikeres hadjárat nyomán hadnagy lett.

Ezredét 1759 elején Frankföld ellen küldték. Május 11-én ütköztek meg az ellenséggel Himmelskorn mellett. A porosz hadsereg, s vele az 1.(székely) huszárezred, szétverte Riedesel tábornok alakulatait. A porosz győzelemsorozat után mind több magyar huszár dezertált (pártolt át) az ő oldalukra. Székely huszárezredében számuk 1759 telére a több száz főt is elérte. De idézzük magát az ezredest: "Az ezredembeli Kováts hadnagyra bíztam a parancsnokságukat, és néhány jó altisztet adtam mellé. Úgy gondolom, hogy ezt az újonnan felállított huszárcsapatokat merész vállalkozásoknál alkalmazhatom, itt-ott előretolom, hogy az ellenségen kisebb rajtaütéseket hajtson végre. Ilyen portyázásokra a magyar nemzetnek veleszületett képessége van". Mennyire igaz ez az állítás, elég, ha csak kalandozó őseinkre gondolunk, milyen szépen végig portyázták anno fél Európát. Létrejött a "Kováts'es Corps", a Kováts-csapat, pontosabban az önkéntes porosz csapat. A huszárezredben elrendelt zöld dolmány és huszárnadrág ("zöldhuszárok") mellett megkülönböztetésül vörös mentét és hasonló színű föveget viseltek. Bevetéseiknek se szeri, se száma. Részt vettek a hétéves háború egyik legvéresebb összecsapásában is Kunersdorfnál. Ott voltak a poroszok csehországi megtorló hadműveleteiben is, de nem vettek részt a porosz hadsereg szabadrablásaiban. Mondhatnánk: ez természetes, de a 18. század háborús erkölcseit nézve azonban korántsem.

Mivel a II. Frigyes porosz királynak küldött jelentésekben mind gyakrabban fordult elő Kováts neve dicsérőleg, Frigyes kiemelt feladattal bízta meg: el kellett foglalnia néhány jelentős (Habsburg) birodalmi várost, ott hatalmas hadisarcokat, előkelő túszokat szednie. Mindennek a Habsburgok által elhurcolt, s Prágában őrzött porosz magas rangúak miatt kellett volna így történnie. Kellett volna! Ugyanis nem egy dokumentum bizonyítja, hogy Kováts emberséges módon igyekezett eleget tenni az egyébként igen kemény megbízásnak. Ezért aztán elöljárói mind elégedetlenebbek lettek teljesítményével - pontosabban a befolyt hadisarcok összegével. Kováts ugyanis nem vette el a megszállt városok polgárainak utolsó tallérjait is csak azért, hogy mindenképp eleget tegyen a parancsnak. Gyakorta jelentős összegeket elengedett, ha az emberség úgy kívánta. Nem csoda, hogy Kleist ezredes már azzal is meggyanúsította: a ,,saját zsebére" dolgozik, gyakran ,,leinformálta" a megszállt városok tanácsinál : valóban a Kováts által hozzá eljuttatott összeget fizették-e sarcként. II. Frigyes nem volt olyan kishitű, mint Kleist. 1760. április 1-i pátensével (kinevezési okiratával) kapitánnyá léptette elő Kovátsot. Hősünk csak, mint újdonsült kapitány mehetett végre valahára "szabadságra". Jó párszor fordult már ezzel a kéréssel az uralkodóhoz, de az korábban mindig elutasította. Most, hogy 1760 végén csapatát téli szállásra vitte, felkerekedett, s decemberben fürdőkúrára ment Lauchstadtbe. De az események itt éles fordulatot vettek. A már idézett jegyzőkönyvből: "Mivel az említett kúrának semmilyen hatását nem érezte, s mert Kleist ezredes titokban figyeltette. orvosával kiállíttatott egy tanúsítványt, hogy a további hadiszolgálatra alkalmatlan. Ezzel Lipcsébe ment a királyhoz, hogy elbocsájtását kérje és elbúcsúzzon." Frigyes válasza: ". csak kedve nincs, hogy tovább szolgáljon". Őrnagyi rangot ígér, de a kapitány ekkor már hajthatatlan. Így aztán 1761. június 28-án törölték a porosz hadsereg állományából. Mi lehetett valódi oka ennek az önkéntes és hírtelen távozásnak? Kovátsnak alighanem elege lett a sarcoltatásokra, túszszedésekre vonatkozó embertelen parancsokból, amiket soha nem hajtott végre teljességgel, mert jelleme tiltakozott ellene. Ugyanakkor neve mégis gyűlöletessé vált a megszállt városok polgári számára. Úgy döntött, felhagy ezzel a "pénzbeszedőzsdivel". Okkal, hisz katona volt és nem is akármilyen! Ekkor azonban már elhatározta, hogy megválik a hadseregtől, és szászországi ismerősei segítségével Lengyelországba szökött.

Kováts Mihály és szabadcsapatának tevékenységére már jóval korábban felfigyeltek az osztrák hatóságok. Tevékenységük az 1760-61-es kémjelentésekben is többször szerepelt. Tudtak arról is, hogy dezertált a poroszoktól, de nem hitték el. Úgy gondolták, hogy ez csak színjáték és valami titkos feladattal érkezett Magyarországra. Addigi életének sok mozzanatát az akkor készült kihallgatási jegyzőkönyvekből ismerjük. A porosz hadseregbeli szerepéről készségesen beszámolt, azonban az azt megelőző életéről jókorákat füllentett. Úgy tűnik, mintha a francia hadseregbeli kapcsolatait igyekezett volna elhallgatni. Valószínűleg Franciaországnak a Rákóczi szabadságharcban betöltött szerepe, és a kuruc emigrációval fenntartott kapcsolata miatt, ezt Bécsben sokkal szigorúbban bírálták el, mint a poroszországi szerepvállalást, ezért volt kénytelen kicsit színezni, alakítani a beszámolókon.

Érdekes, hogy egész vizsgálati fogsága alatt jól bántak vele, és maga az uralkodó, Mária Terézia is jóindulattal viseltetett iránta. Személyes utasítása volt, hogy jól bánjanak vele a vizsgálati fogsága alatt. Érdekes hogy a királynő ennyire szívén viselte egy magyar huszárkapitány sorsát, talán ez is jelzi mennyire is nagy becsben tartották ekkor a magyar huszárokat Európában. Mindez ellenére a vizsgálatot lefojtató bizottság 1762 februárjában azt javasolta, hogy mint hazaárulót és felségsértőt vagyonelkobzásra és halálra kell ítélni, amit az ítélet nyilvánosságra hozatala után a császárnő kegyelemből életfogytiglani szigorított várfogságra változtatna. Mária Terézia azonban nem fogadta el az Udvari Haditanács javaslatát, és megfontolásra az Államtanács elé utalta az ügyet. Kováts Mihály ügyének az volt a különlegessége, hogy az ítélet precedens értékű lett volna. Kováts Mihály ugyanis olyan időpontban lépett egy később ellenséggé váló ország – jelen esetben Poroszország – szolgálatába, amikor azzal nem álltak háborúban. Igaz, később, amikor háborúba keveredtek vele, akkor is tovább szolgált, és így saját hazája és uralkodója ellen harcolt. A baj csak az volt, hogy Kováts Mihály esete nem volt egyedi. Ráadásul éppen a Habsburg hadseregben is nagy számmal szolgáltak ilyen porosz származású katonatisztek. Hosszas vita után, 1762 junius10-én született meg a legfelsőbb döntés, amely minden vádpont alól felmentette és elrendelte a szabadlábra helyezését, valamint az őrizetbe vételekor lefoglalt vagyonának visszaadását. A bizalmatlanság azonban nem szűnt meg vele szemben, és elrendelték a folyamatos megfigyelését.

Hősünk nem sokkal később uralkodói kihallgatást kért és kérvényt nyújtott be, amelyben kérte, hogy ismerjék el a porosz hadseregben elért katonai rangját és részesítsék évi kegydíjban, azaz nyugdíjban, vagy alkalmazzák valamelyik hadi iskolában, mint kiképzőt. Az udvari Haditanács természetesen hallani se akart egyik kérésről sem, de mivel ismerték az uralkodónő Kováts iránti szimpátiáját, óvatosan fogalmaztak, és előre tudomásul vették az uralkodói döntést. Mária Terézia megítélte a szolgálaton kívüli huszárőrnagyi rangot és az évi kegydíjat. Ennek ellenére a hatóságok minden lépését és levelezését is figyelték.

1763 május 29-én feleségül vette a nálánál 19 évvel fiatalabb Szinyei Merse Franciskát. Házasságukból egy kisfiú született, aki azonban betegségben háromévesen elhunyt. Eperjesen telepedtek le, de csak néhány hónapig éltek együtt, a feleség hamar visszaköltözött a szülői házba. Apósa 1764-ben a kassai katonai parancsnoksághoz tett bejelentésében azt írta, hogy több alkalommal hosszabb időre eltűnt, hazatértekkor pedig éjszakákon át irattekercseket zörgetett, és török és román ruhában járkált.

Kováts Mihály életének ezt a szakaszát nem lehet megérteni a korabeli lengyel belpolitikai küzdelmek nélkül. Az 1700-as évek második felére a lengyel nemességen belül három politikai csoportosulás alakult ki. Az egyik a porosz, a második az orosz orientáció volt, a harmadik pedig önálló nemzeti királyságot akart. Hősünk ezzel a harmadik csoporttal került kapcsolatba. Ez a csoport elsősorban francia és Habsburg segítségben reménykedett. Amikor 1764-ben III. Ágost lengyel király halála után Oroszország nyíltan beavatkozott, az események fegyveres összecsapásba torkollottak. A nemzeti irányzat tagjai közül sokan a Szepességbe menekültek, és ott toboroztak katonákat. A Habsburg udvar tudott erről, és szemet hunyt e felett. Visszatérve Kováts Mihályhoz, a lengyel eseményekben való közreműködésért és illegális toborzásért Kassán kényszer lakhelyet jelöltek ki számára. Szokásához híven, hősünket nem zavarta különösebben a döntés, és előbb Kassa három havi elhagyására kért engedélyt, majd miután visszautasították, engedély nélkül távozott. Nem sokkal később Budán bukkant fel, és egy katonaorvosi igazolásra hivatkozva budai gőzfürdő kúrát vett, majd pozsonyi és bécsi utazást járt ki magának. Végül engedélyezték számára, hogy Budán telepedjen le. Időközben neje tartásdíj miatt perelte, aminek az lett az eredménye, hogy Őrnagyi kegydíjának egyharmadát tartásdíj címén lefoglalták. Az már csak hab a tortán, hogy egyes információk szerint egy eperjesi szolgálólánytól is született egy lánya, akit szintén támogatott.

1767 és 1772 között Kováts ismét eltűnik a forrásokból. Pulaski lengyel gróf visszaemlékezései alapján feltételezik, hogy valamelyik szepességi lengyel kiképzőtáborban készített fel lengyel csapatokat. Egyes források szerint, ekkortájt Eperjes és Bártfa térségében közel 16.000 lengyel katonát készítettek fel az oroszok ellen. Valószínű, hogy álnéven tartózkodott a lengyelek között. 1773-ban kérte a hatóságokat, engedélyezzék számára, hogy Lipcsébe utazhasson azért, hogy ott, egy még porosz szolgálata alatt keletkezett hitelkövetelését rendezhesse. 1774-ben tért vissza Pestre. Anyagi helyzete ekkor már jelentősen megromlott. Hitelezői egyre jobban szorongatták. 1776 októberében újból útra kelt. Útiköltségről nem egészen korrekt módon gondoskodott. Egy plébánostól hitelre 785 forint értékű bort vásárolt, amelyet Pesten kiárult. Ebből vágott neki újból, immár 52 évesen a nagyvilágnak.  Novemberben bukkant fel Genovában. Mire azonban az osztrák hatóságok intézkedtek az elfogatásáról, már tovább utazott Franciaországba. 1776 decemberében már a franciaországi Bordeaux-ban volt.

Nyilvánvaló, hogy Kováts Mihály tudott az amerikai angol gyarmatok függetlenségi háborújáról és eleve azzal a szándékkal indult el Magyarországról, hogy ehhez a harchoz csatlakozzon. A korabeli utazási, politikai, és sajtóviszonyokat tekintve, meglepően gyorsan – néhány hét késéssel - terjedtek a hírek Európában is a tengeren túli eseményekről. Igaz, az európai hírforrások elsősorban a londoni és párizsi tudósítók híreit vették át. Ügyük támogatására három megbízottat, küldtek Európába. Tőlük elsősorban Franciaország támogatásának elnyerését várták, nem mellesleg önkénteseket toboroztak a harcukhoz. Benjámin Franklin volt az Egyesült Államok franciaországi megbízottja. Hozzá írta Kováts a Bordeauxban kelt levelét, mielőtt hajója, 1777. február 26-án felszedte a horgonyt. Íme a híres levél kezdő sorai:

"Nagyságos Uram!

Az aranyszabadságnak nem sárarany az ára. A szabadságért harcbaszállók régente a haza atyáira hallgattak. Én is, ki ezt a levelet tisztelettel átnyújtom Nagyságodnak, magyar nemzetiségű szabad nemesember vagyok. "

Ez a levél vége:

"Végezetül kedvező választ várva, semmit nem kívánok olyan hevesen, mint hamar útra kelni, hogy ott, ahol azt a legnagyobb katonai szükség megköveteli, szakadatlanul szolgálatban éljek-haljak.

Nagyságodhoz. mindhalálig leghívebben

Michael Kováts de Fabriczy

Bordeaux, 1777. január 13. napján"

Látható tehát, hogy Kováts nem sokat várt Franklin válaszára. Úgy döntött, hogy válasz nélkül is áthajózik Amerikába. Április 30-án már Rhode Islandon tartózkodott és 1777. május 17-én személyesen találkozott George Washingtonnal, akinek bizalmas leveleket is átadott, amelyet az európai megbízottjai küldtek. Tehát azonnal futárszolgálatot teljesített.

Ebben az időben jelentős német kolóniák léteztek a gyarmatokon, akik a függetlenségi háború kitörésekor „szabad századokat”, tulajdonképpen önkéntes szabadcsapatokat szerveztek. Kováts Philadelphiában szerzett erről tudomást, és habozás nélkül jelentkezett. Felvették. Amikor ezeket a szabadcsapatokat zászlóaljjá egyesítették, Kováts Mihályt nevezték ki „újoncozó tisztté”, azaz toborzó tisztté.

Újvilágbeli pályafutásában az hozott jelentős fordulatot, hogy Július végén Bostonba érkezett - a nem sokkal korábban levert lengyel függetlenségi harc legendás tisztje - Kazimerz Pulaski gróf.  Pulaski európai ajánlólevelei és az a tény, hogy a megérkezésekor, anélkül, hogy bárkinél jelentkezett volna, vagy bárkivel egyeztetett volna, egyenesen a csatatérre ment, ahol is különösen kitüntette magát, arra sarkalta Washingtont, hogy bízhat ebben a vakmerő lengyelben

 

Nem sokkal később Germantownban találkozott egymással Pulaski és Kováts. Kapcsolatuk meghatározó lett a későbbiekben mindkettőjük számára. Pulaski előtt ismert volt Kováts szerepe a lengyel eseményekben, és pontosan tisztában volt azzal, hogy mit jelentett az, ha valaki a porosz Nagy Frigyes hadseregében őrnagyságig vitte. Pulaski volt az, aki több előterjesztésben elővezette Washingtonnak a könnyűlovasság megszervezésének tervezetét. Éppen ezért a hivatalos amerikai történetírás Pulaskit tekinti az amerikai könnyűlovasság apjának. Nem kétséges azonban, hogy a tervezetek részletes szakmai kidolgozója Kováts Mihály volt. Pulaski sohasem szolgált hivatásos katonaként a porosz hadseregben, mégis a porosz katonai szabályzatok adoptálására és alkalmazására igyekezett rábírni Washingtont. Ezeket a szabályzattervezeteket csakis Kováts Mihály készíthette. Pulaski minden alkalommal dicsérte, magasztalta Washington előtt Kováts Mihályt, és kérte, hogy nevezze ki ezredessé. Kettejük kapcsolatát egy sport hasonlattal úgy jellemezhetnénk, hogy Pulaski volt a menedzser, és a csapatkapitány, Kovács pedig a vezetőedző és a csapatkapitány helyettese. Nem volt könnyű dolga Pulaskinak sem. Washington, és az angol gyarmati hadseregben tanult kongresszusi tisztek nem értették, nem is tudták elképzelni a lovasság jelentőségét egy reguláris hadsereg ellen vívott háborúban. Ők, csak a bozótharcban, rajtaütésekben, a nyílt összecsapások kerülésében tudtak gondolkozni.

Pulaski lett az önkéntes német légió parancsnoka, Kováts Mihály pedig a vezénylőezredese és egyben kiképző tisztje. S ahogy egy jó menedzserhez illik, Pulaski kilincselt a pénzért, felszerelésért, engedélyekért, nem mellesleg tartotta a hátát a légió viselt dolgaiért, a legapróbb fegyelmi vétségért is, Kováts pedig végezte a szakmai munkát. Kiképzési-, alaki-, harcászati-, fegyelmi szabályzatokat készített és gyakoroltatott be a légióval. A szabályzatok jóváhagyatását a legfelsőbb katonai vezetéssel viszont Pulaski vállalta. Kováts Mihályt a róla szóló amerikai szakcikkek, mint „Drillmaster of Washigton’s cavalry”, azaz Washington lovasságának a kiképzőmestere aposztrofálják.

1778.február 4-én jelentette Pulaski Washingtonnak, hogy a lovasezredek felszerelése és kiképzése befejeződött. Az 1778. március 3-án Hadonfield mellett lezajlott ütközetben debütáltak. Washingtonnak ezt jelentették: ”Van szerencsém jelenteni Excelenciádnak, hogy a dragonyosok csodát műveltek.” Az év második felében, Eastonban az angolok által feltüzelt indiánok ellen vetették be őket. A továbbiakban a légió, a Wilmington, a New York állambeli Fredericksborg, majd a New Jersey állambeli Princetown települések térségében harcolt, a hadihelyzetnek megfelelően.

Október 15-én egy, a légióból az angolokhoz átszökött tiszt segítségével az angolok rajtaütöttek a légión. A támadás a légió gyalogságát érte, és csak a Pulaski és Kováts Mihály által személyesen vezetett lovasság rohama söpörte el az angolokat. Ennek ellenére a légiót érzékeny veszteség érte. Több, a gyalogságot vezénylő főtisztje esett el.  

A következő év márciusában a megváltozott katonai helyzet miatt, a légiót a Dél-Carolinai Charleston városának védelmére vezényelték. 1200 kilométeres menetet kellett végrehajtaniuk. A gyalogság már március 18-án útnak indult, míg a lovasság, a takarmányhiányra hivatkozva, csak 28-án követte őket. Rendkívül nehéz terepviszonyokat kellet leküzdeniük. Váltakozva hegyek, erdőségek, mocsaras vidékek követték egymást. Ehhez járultak még a toborzás nehézségei is. Az útba eső helyőrségek parancsnokai be is panaszolták őket, hogy a toborzást az „Európában megszokott katonai terrorral” hajtották végre. Május elején érkeztek Dél-Carolinába, a gyalogság ötven napos, a lovasság pedig negyven napos menet után érte el Charlestont.

A légió éppen akkor érkezett meg a városba, amikor, a város vezetése már megegyezett a megadás feltételeiben. Amikor Pulaski néhány tisztje kíséretében a tanácsterembe lépett, kijelentette, hogy nem ismer el semmiféle kapitulációt, és a várost meg fogja védeni az Egyesült Államok részére. Prevost angol tábornok abban a hitben jelent meg a város előtt 1779. május 11-én, hogy az, az első felszólításra kapitulál. Pulaski látta, hogy a lakosságot fel kell rázni a fásultságából és az éppen megérkező sokszoros túlerőben lévő angolok elé kivonult a légiójával.

Hatalmas túlerővel állt szemben a Pulaski-légió. Ráadásul már nem volt érkezésük a folyó túlsó oldalán horgonyzó amerikai hajókat és kompokat eltávolítani vagy felgyújtani, így ez is az angolok kezére került. A kompokon vagy 900 főnyi lovasság és gyalogság kelt át, a város vezetése megadta a Pułaski-légiónak az engedélyt az ellenállás megkísérlésére. Pułaski a gyalogságot elrejtette és azt a parancsot adta, hogy ne mozduljanak, amíg jelt nem ad. A lovasság támadt élén a Pułaski tábornokkal, erre a gyalogosok is úgy fellelkesedtek, hogy meg sem várva a parancsot harcba indultak, s így a légió két egysége szinte akadályozta egymást a harcban. Az angolok hamar szétszórták a Pulaski-légiót. Kováts ezredes, aki Pułaski oldalán harcolt, lövést kapott, megsebesült, még a lován ült, amikor a kis sereg meghátrált, de erejét elveszítve lezuhant a rohanó lóról. A visszavonuló légió a holttestét sem tudta kimenteni. Skelly brit brigadéros naplója szerint a „Pulaski légió lovassága volt a legjobb lovasság, amivel a lázadók (mármint az amerikaiak) valaha is rendelkeztek.” Kell ennél nagyobb dicséret? A britek maguk temették el Kováts ezredest azon a helyen, ahol lováról lehanyatlott. Ez, a részükről megnyilvánuló tisztelet jele volt.

Végül is Charlestont nem sikerült elfoglalniuk az angoloknak. Pulaski nem sokkal élte túl Kovátsot. Még ugyan ezen év szeptember 15-én, a közeli Savannah város ostromakor ő is elesett. Munkásságuk azonban nem veszett kárba. Ők ketten fektették le az Egyesült Államok lovasságának az alapjait.

Kováts Mihály halálának híre néhány hónappal később jutott el szülőföldjére. 1779. szeptember 28-án kelt levélben, a Budai Hadparancsnokság már néhai nemes Kováts Mihály özvegyét említi. Szinyei Merse Franciska meggyászolta idegenben elhunyt férjét. 1780-ban Szinyén kápolnát építtetett férje emlékére. Emlékét haláláig ápolta. Halála után viszont Magyarországon feledésbe merült az emléke. A kortársak halála után Amerikában is halványult az emléke, és elfelejtődött nemzeti hovatartozása.

A későbbi amerikai hadtörténelmi írások lengyelnek tartották. Személyére a 20. század lején figyeltek fel, és elkezdték kutatni a Kováts Mihályra vonatkozó forrásokat. Felfigyelt rá az amerikai magyarság is, és személye fontos identitás erősítő tényezővé vált. Kováts Mihály társaságok, baráti körök alakultak. Charlestonban emléktáblát, Washingtonban pedig szobrot emeltek néki. 1955-ben az Egyesült Államok szenátusa május 11-ét Kováts Mihály-emléknappá nyilvánította. 1978-ban, a korona visszaadásakor, a Cyrus Vance amerikai külügyminiszter beszédében név szerint említette, mint aki a magyar népet képviselte a Függetlenségi Háborúban. A hely, ahol Kováts Mihály elesett, Charlestonban, a mai Hugert Streeten van. Emléktáblája azonban nem itt, hanem Charleston katonai akadémiájának területén, egy gyakorlótéren. Ezt a gyakorlóteret Michael Kováts Field-nek nevezik.

És miért is fontos hogy ismerjünk e hazánkfia életét? Azért mert Kováts Mihály a hazáját egy nagy és fontos eszméért, a szabadság eszméjéért hagyta el. Napjainkban is elismerésre méltó dolognak számít eljutni Amerikába, ott helytállni, érvényesülni, több mint 200 évvel ezelőtt ez a tett azonban még nagyobb teljesítménynek számított. A huszár ezredes Amerikában részese volt több olyan küzdelemnek, amelynek a kimenetelét kilátástalannak ítélték meg, de a harcot mindig vállalta, a kunokra jellemző makacssággal és tetterővel. A karcagi katona példája a jelenkornak azt üzeni, hogy igazi emberi teljesítményt, akkor is, ha több száz éve történt, elismerik a későbbi generációk, megemlékeznek róla, fontosnak, követendő példának tartják.

 

 

Felhasznált és javasolt források:

https://en.wikipedia.org/wiki/United_States_Cavalry

https://hu.wikipedia.org/wiki/Kov%C3%A1ts_Mih%C3%A1ly

http://www.lovasok.hu/index.php?i=42974

http://altisk-karcag.hu/kovats-mihaly

http://mult-kor.hu/20120513_kovats_mihaly_huszar_ezredesre_emlekeztek_karcagon

http://kitekinto.hunsor.se/#post3016

http://www.americanhungarianfederation.org/news_michael_kovats_medal_of_freedom.htm

http://clevelandhungarianmuseum.org/delegation-from-cleveland-returns-from-karcag-hungary-after-honoring-michael-kovats-de-fabricy-an-american-revolutionary-war-hero-born-in-hungary/

http://tortenelem.ektf.hu/efolyoirat/04/zachar.htm

Póka-Pinvy Aladár · Zachar József: Az amerikai függetlenségi háború magyar hőse, Zrínyi Katonai Kiadó, Bp., 1982

Facebook oldalunk

 

Szólj hozzá

magyar huszár USA