2015. sze 02.

I. Balduin

írta: Gregoory
I. Balduin

I. Balduin, a Jeruzsálemi Királyság második uralkodója tetőtől talpig keresztes vitéz volt, akit már éltében is a kereszténység fáradhatatlan lovagjának tartottak. Politikai érzéke mellett a harcban is jeleskedett. A nehézlovas rohamok élére állva még a legreménytelenebb helyzetekből is győztesen került ki.

baldwin_i_of_jerusalem.jpg

Balduin 1058-ban született II. Euszták boulogne-i gróf és Ida lotaringiai hercegnő harmadik fiaként. A bátyjai fényes jövőnek néztek elébe, mivel az ifjabb Euszták volt a földek örököse, Gottfried pedig kiváló harcos hírében állt. Innentől kezdve egyértelművé vált, hogy a kis Balduinnak az egyházi pálya maradt. Pont kapóra jött, hogy Liége érseke a rokona volt.

Az egyházi tanulmányai alatt nagy műveltségre tett szert. Az összes nagy tudományágat kiválóan művelte, de valami oknál fogva ez kevés volt neki. Amint tehette lelépett a csuhásoktól és elvett egy angol nőt, Godehildet. A szerencsés házassággal jelentős földterülethez jutott Angliában és Flandriában is. Így, hogy megvolt az anyagi háttér, nagy lelkesedéssel csatolta fel a kardját.

Egy kardot azonban ki is kell próbálni, nem elég, ha csak úgy csüng ez ember oldalán. Pont kapóra jött neki, hogy II. Orbán pápa 1095 novemberében meghirdette az első keresztes háborút, amelynek céljául a Szentföld visszavételét és Jeruzsálem felszabadítását tűzte ki.

A körlevelet megkapták a bátyjai is, akiket szintén fellelkesített az ötlet. Először Gottfried (aki időközben egy szerencsés öröklés révén Alsó-Lotaringia hercege lett) vetette fel az ötletet, hogy együtt kéne nekivágni az útnak. Ahhoz, hogy ez létrejöhessen, mind a három testvér eladta és zálogba adta birtokainak nagy részét. Az így befolyt irdatlan mennyiségű pénzből egy komplett hadsereget szereltek fel, majd nekiindultak a nagy útnak.

keresztes02.jpg

A hadjárat elején Balduin nem is igazán került előtérbe. A bátyjaira szegeződött minden figyelem, kivéve a keresztes had magyarországi átvonulása során. Könyves Kálmán ugyanis kért egy túszt, annak biztosításaként, hogy a nyugati lovagok rendesen viselkedjenek. Külön kiemelte, hogy Balduint és a kedves nejét látná vendégül, mivel a gyors egyeztetés alatt nem találta szimpatikusnak. Biztos úgy volt vele, ha már valakit le kell nyakazni, akkor csak ne egy számára kedves ember legyen. Természetesen Balduin kézzel-lábbal tiltakozott, de belátta, hogy meg kell hoznia ezt az áldozatot a kereszténységért.

Miután a Magyar Királyságon rendben áthaladt az egész sereg, Bizánc következett. A császár engedélyezte az áthaladást, (Nem is tehetett mást. A semmiből megjelent 4000 lovag és 25 000 gyalogos, akik szó szerint letáboroztak a bejáratnál.) de kért egy kis szívességet. A kereszteseknek vissza kellett foglalniuk a törököktől Nikaiát. Ezt meg is tették, de a nyugati hadurakat erősen megosztotta az ügy. Úgy döntöttek, hogy az lesz a legtisztább, ha külön oszlopokra bontva folytatják tovább az utat, és a célnál egyesülnek. Tették ezt már csak azért is, mert mindegyiküket hajtotta a vágy, hogy kikanyaríthasson magának egy jó kis parcellát a környéken. Ebből adódtak a bonyodalmak is.

Balduin megegyezett Edessza urával, hogyha segít neki a szeldzsuk törökök elleni harcban, akkor az örökösévé teszi. Hősünk annak rendje és módja szerint szétverte a muszlim hordát, majd ment volna, hogy bezsebelje a jutalmát. Megrökönyödve vette tudomásul, hogy Edesszát már Tankréd bevette. A problémát úgy oldotta meg, hogy egyszerűen csak kilökte Tankréd embereit a városból, majd bezárta a kapukat. Erre persze gyorsan meg is jelent Bohemund, Tankréd főnöke. Balduin persze őt sem engedte be.

baldwin_of_boulogne_entering_edessa_in_feb_1098.jpg

A lakosság egy része közben az éj leple alatt távozott, és menet közben sok Tankréd-párti katonát meggyilkoltak.  Az igazsághoz hozzá tartozik, hogy a keresztes csapatok szinte az egész út alatt versengtek egymással. Először Balduin kezdte el ezt a rivalizálást, mert neki mindenáron föld kellett. Később bocsánatkérések és ígéretek sokaságával elsimította ezt az ügyet.

Edessza újdonsült uraként a hírhedt keménykezűsége miatt a környéken élők meg sem próbálták kérdőre venni a városhoz való jogosságát. A Bizáncban meghalt felesége helyére is itt keresett új asszonyt. A közeli örmény király lányát, Ardát vette el, annak reményében, hogy így stabilizálódik a helyzet és esetleg az após segíteni is tudja majd.

Ő lett az első európai, aki sikeresen foglalt el és tartott meg területet a Szentföldön, azonban nem volt könnyű helyzetben; mindössze pár száz embere volt csak. Ehhez az emberhiányhoz kapcsolódik az egyik legemlékezetesebb és legnehezebb ütközete is. Történt ugyanis, hogy a harcosai élén épp Jeruzsálem felé tartott, amikor a „kutya-folyónál”, Bejrúttól 10km-re északra rajtaütöttek a muszlimok. Egy szűk folyosó volt az egész a tenger és a zord hegyek között. Az arabok minden felől özönlöttek rájuk, de Balduin és emberei kitartottak. Egymás után vezényelte az öngyilkos rohamnak is beillő támadásokat, amelyekben rendszerint az élen volt. A védők hevessége és eltökéltsége miatt a muszlimok teljesen bepánikoltak, és a túlerő ellenére megfutottak. Balduin a zsákmányt a katonái között osztotta szét. Ez a győzelem azért volt jelentős, mert előtte egyáltalán nem volt felderítve semmi, nem volt bázisa, nem volt utánpótlás és ellátás sem, sőt a többi keresztes hadúr sem volt ott segíteni. A rajtaütés felett aratott fényes diadal megalapozta Balduin hírnevét.

siege-of-antioch.jpg

 

A csata után továbbra is kivette a részét a hadjáratból. Edessza uraként azzal segítette Gottfriedet, hogy feltartotta az északról özönlő ellenséget, így a bátyja 1099-ben zavartalanul elfoglalhatta Jeruzsálemet. A város bevételét követő mészárlásban így egyáltalán nem vett részt, ami azért volt jó, mert így jobb színben tűnt fel a környék muszlim uralkodói szemében.

Gottfried egy évnyi uralkodás után meghalt. Utódja Balduin lett, aki a koronázást követően rögtön neki is látott a terjeszkedésnek. Az arabok tényleg meglepődtek azon, hogy ha zaklatták a Jeruzsálemi Királyságot, akkor rögtön ott termett pár lovag és lekevert nekik két büdös nagy pofont, ahogy Európában dívott ebben az időszakban.

Visszatérve a terjeszkedésre: főleg a menő városokra és kikötővárosokra koncentrált, már csak azért is, mert folyamatos pénzhiánnyal küszködött. Az, hogy a keresztesek néha legyilkolták az elfoglalt városok muszlim lakosságát, nem tett jót a költségvetésnek. A halott ember nem tud adót fizetni. Jeruzsálem 3/ 4-e üresen állt! Azonban az emberek nem csak arra alkalmasak, hogy aranyat gyűjtsenek be tőlük. Arra is jók, hogy beálljanak katonának. Több város = több katona, márpedig katonából a keresztes háború végével (mivel a lovagok jelentős része hazament) nagy hiány keletkezett.

Hogy mégis jöjjenek az emberek, a pápa maga ígérte meg, hogy szabadságot és polgárjogot ad annak, aki a Szentföldön telepedik le.

_dsf0873-edit_924x0.jpg

Az első város, amit elfoglalt, Arsuf volt, 1101-ben. Még márciusban bevette az erődöt, a lakóknak pedig sértetlen elvonulást biztosított. A város elfoglalása lehetővé tette, hogy szövetségre lépjen a genovaiakkal, akik a város harmadáért, egy saját utcáért és jó pár privilégiumért hajlandóak voltak biztosítani a partszakaszt és segíteni az egyiptomi flotta ellen. Segítségükkel Arsuf után Kaiszareia következett. Ők nem adták meg magukat, ezért a katonák felprédálták a várost, ezzel is megmutatva, hogy I. Balduinnal jobb nem baszakodni.

Az ostromokon kívül 1101-ben még befér a legnagyobb győzelme, az első ramlai csata is az egyiptomiak ellen. 260 lovag, 900 gyalogos a tengernyi hitetlen ellen, akiknek létszáma legalább 10 000, (más források szerint volt az 20 000 fő is) mindenre elszánt, ordítózó és szablyát lengető muszlim volt. Azt azonban Balduin is felismerte, hogy a győzelemhez itt már aztán fel kell tüzelni a srácokat. Az alábbi, rögtönzött beszédet tartotta meg:

„Gyerünk Krisztus harcosai! Örvendjetek, és ne féljetek semmitől! Viselkedjetek férfiként és mindannyitok nevét dicsőség fogja övezni. Harcoljatok a lelketek megváltásáért. Kiáltsátok Krisztus nevét válaszul a degeneráltak szitkozódásaira és átkaira, akik nem hisznek az Ő éltében és a feltámadásában sem. Ha itt haltok meg, biztosak lehettek benne, hogy áldottak lesztek. A Mennyei Királyság kapui már nyitva vannak előttetek! Ha győztesként kerültök ki a csatából, minden kereszténynél nagyobb dicsőségben lesz részetek. Ha azonban úgy döntötök, hogy megfuttok, jusson eszetekbe, hogy Franciaország nagyon messze van.”

A beszéd elmondása után gyorsan 5 alegységbe rendezte az embereit.  Kettőt kapásból szétvertek az egyiptomiak. A harmadik már valamivel jobban teljesített, de az is megfutott. A teljes erejének 3/5-re pillanatok alatt eltűnt. A muszlimok már az ünnepléshez készülődtek. Még a legkitartóbb drukkerek is felálltak a helyükről és elindultak a parkolóhoz, hogy ne legyen tumultus. Nem kellett volna.

A maradék két oszlop élére állva Balduin rohamot vezényelt. A támadás annyira váratlan és olyan kemény volt, hogy a bátor mohamedánok egészen Aszkalónig futottak. Igaz, megálltak volna már hamarabb is, csak Balduin ezt nem engedte. Az egyiptomiak több, mint 5 000 embert veszítettek, míg a jeruzsálemi király lovagjainak a harmada veszett oda.

Külön poén volt, hogy a szétvert alegységek túlélői egészen Jaffa városáig, a királynőig futottak, ahol közölték, hogy akkora mészárlás volt, hogy még a király sem élte túl. A szerencsétlen asszony rögtön írt Tankrédnak, hogy sürgősen küldjön segítséget. Szerencsére nem volt rá szükség. Másnap reggel megjelent Balduin a sereg maradékával, a Szent Kereszttel és egy hatalmas vigyorral az arcán.

3_arabs_a.jpg

A vigyor sajnos viszonylag hamar lefagyott az arcáról. A következő évben jött a visszavágó a 2. ramlai csata néven. Balduinnak a sorozatos sikerek nagyon megnövelték az önbizalmát, ezért mindössze 500 katonával ment ki megütközni az újra támadó egyiptomiakkal. A bökkenő az volt, hogy ezúttal kétszer annyian jöttek. A menekülés szóba sem jöhetett, mert az ellenség könnyűlovasai könnyűszerrel utolérték volna őket. Mit lehet ilyenkor tenni? Le kell hajtani a sisakrostélyt, előreszegezni a lándzsát, megsarkantyúzni a paripát és teli torokból üvölteni, hogy „Deus Vult!” , miközben belerobbanunk az ellenség alakzatának a közepébe.

Ezúttal ez kevésnek bizonyult. Egy kalandos, több napos menekülést követően sikerült csak a királynak és pár lovagnak elmenekülnie. Ha épp nem akkor érkezik meg egy angol és egy francia keresztesekből álló különítmény, valószínűleg a Jeruzsálemi Királyság meg is semmisült volna. Azt hozzá kell tenni, hogy Balduin egész életében csak másfélszer veszített. Ebből az egy egész a második ramlai, a fél pedig 1113-ban a fatamidák ellen történt, de ott azonnal összeszedte a futó embereit és végül legyőzte őket.

Na de elég ebből a negatív kisugárzásból. Az 1105-ös harmadik ramlai csatában már újra fényes győzelmet aratott. Ez volt az utolsó hatalmas inváziós kísérlet közel 80 évig.

1110-ben volt Szidón ostroma, ami azért emlékezetes, mert egy viking felmenőkkel rendelkező keresztes is megérkezett a buliba, az első keresztes háború utolsó résztvevőjeként. Norvégia társkirálya, Sigurd Magnusson mellé besegítették még a velenceiek is, akiket személyesen a dózséjuk vezetett. Egy ilyen ütős szövetséggel természetesen nem veszíthettek.

A bevehető városok fogytával jutott idő másra is. 1115-ben Balduin megalapította Krak de Montrealt, hogy védje a királyságát a déli betörésektől.

80258018.jpg

Az építkezést követően megindult az utolsó hadjáratára. Addigra már olyan hírnevet szerzett, hogy senki nem mert az útjába állni, noha megint csak egy maroknyi erővel, alig 200 lovaggal és 400 gyalogossal indult útnak. Egészen a Nílusig jutott.

1118-ban, betegségben halt meg a hadjáratról hazafelé. Utódja, mivel nem született gyereke, az unokatesója, II. Balduin lett.

 

Facebook oldalunk

 

 

Forrás:
https://europeanhistory.boisestate.edu/crusades/Outremer/05.shtml
http://www.scout.com/military/crusades
John Francis Lowe - Baldwin I of Jerusalem: Defender of the Latin Kingdom of Jerusalem
Szólj hozzá

francia középkor lovag keresztes hadúr Közel-Kelet