2015. már 31.

I. Bajbarsz és a mamelukok

írta: Gregoory
I. Bajbarsz és a mamelukok

I. Bajbarsz élete a meredeken felfele ívelő karrier iskolapéldája. Az egyszerű, szegény, nélkülöző parasztgyerekből kitartásának és tehetségének hála először testőrparancsnok, majd a Közel-Kelet egyik legnagyobb államának szultánja lett. Igazi tündérmese. A Hódítás Atyján kívül szó esik még ugyanennek az államnak a legmenőbb katonáiról, a mamelukokról is.

tumblr_nie3nvwqtf1s3cvv2o1_500.jpg

Al-Malik az-Záhir Rukn ad-Dín Bajbarsz al-Bundukdárí, későbbi nevén I. Bajbarsz 1223. július 19-én született a Krím-félszigeten  lakó kipcsak török nép gyermekeként, egy szegény, földműves családban. A gyerekkoráról nem tudunk sokat, de az biztos, hogy nem volt boldog. Ebben nagy szerepe volt a mongoloknak, akik nem átallották leölni a kis Bajbarsz szüleit és minden ismerősét, míg őt magát eladták rabszolgának. Ezen a kalandos módon került Kairóba.

Bajbarsz szúrós kék szeme, barna haja, széles válla, erőteljes hangja és erőszakos természete miatt hamar kitűnt a rabszolga tinédzserek közül. Volt termete és ereje, tehát esze is. Az esze mellett értett a fegyverforgatáshoz is, ezért percek múlva már a mameluk kaszárnyában találta magát.

A kiképzést követően gyorsan emelkedett a ranglétrán és hamarosan az egyiptomi sereg elitjében, a hadsereg rohamosztagában, a szultán testőrségében találta magát. A következő pár évben a testőrség vezetője elesett, így Bajbarsz került a parancsnoki pozícióba.

kipcsak.jpgKipcsak török harcos

Tehetségét először a 7. keresztes hadjárat alatt tudta megmutatni. A franciák épp aktuális Lajosa, IX. Lajos és a mögötte menetelő 60 000 fős sereg feltett szándéka volt, hogy végre rendet  tegyen a Közel-Keleten.  A szultán és vele együtt Bajbarsz is máshogy gondolta ezt. A 70 000 katonát számláló egyiptomi sereg egy megkerülhetetlen csatorna túlpartján várta az ellenség érkezését. A két sereg jó két hétig nézett farkasszemet egymással, míg egy helyi keresztény el nem árulta IX. Lajosnak, hogy merre lehet biztonságosan átkelni. Lajos az öccsére, Robert d'Artoisra bízott két fontos feladatot; az egyik az volt, hogy a sereg legütőképesebb részét vigye magával (mintegy 300 templomos és johannita lovagot) és elővédként biztosítsa a sereg átkelését. A másik feladat pusztán az volt, hogy ne támadjon addig, amíg a fősereg nincs mellette. Ő persze támadott. Azért valljuk be, hogy jelentősen megnő az ember önbizalma, ha bármerre néz csak tetőtől talpig páncélozott, marcona arcokat lát.

A támadás annyira váratlan és olyan vehemens volt, hogy a teljes egyiptomi sereg azonnal megfutott. A nagy kavarodásban a kereszteseknek sikerült levágniuk magát a szultánt is. Az iszlám szent harcosai hanyatt-homlok menekültek al-Manszúra közeli városába. A keresztények felbuzdultak a könnyű győzelmen és egyből utánuk vetették magukat, csakhogy a településen belül újjászerveződött egyiptomi csapatok élén már Bajbarsz állt. A parancsnokság átvételét követően egyből nekilátott az emberek ráncba szedésének, a város védelemre való felkészítésének és a kapu kinyitásának. Igen, nyitva hagyta a kaput.

A keresztesek gondolkodás nélkül beviharzottak a "nyitva hagyott" városba, teljesen abban a hitben, hogy győztek. Nagyobbat nem is tévedhettek volna. Mikor az utolsó páncélos lovag is beért, becsukták a hatalmas kapukat és kezdetét vette a mészárlás. Robert d'Artois és a 300 lovagja közül senki sem tért vissza. Ezt követően IX. Lajos kínos helyzetbe került. A had legütőképesebb része odaveszett, miközben a sereg másik fele még bőven a csatorna túlpartján várakozott. Az estig tartó elkeseredett küzdelemben végül visszavonultak az egyiptomiak, de a keresztényeket teljesen kivéreztették.

Az al-Manszúránál elesett szultán után új főnök lett az utolsó Ajjúbida-szultán, Túrán Sah személyében. Túrán Sah kifejezetten nem szerette a mamelukokat, annak ellenére, hogy megmentették a birodalmát. Ez lett a veszte. A mamelukok egy szép napon beviharzottak a palotába, és megszabadították a hülyeségekkel teli fejétől.

Bajbarsz ezt követően Szíriába távozott, mert az első mameluk szultánnal, Ajbakkal összerúgta a port. Tíz éven keresztül zsoldosként tevékenykedett, ezzel is számos tapasztalatot szerezve. Csak a közelgő, 1260-as mongol veszély vette rá, hogy hazatérjen.

asad.jpg

A mongolok hadjáratának sorsdöntő pillanata az ain-dzsalúti csata volt. Mintegy 60 000 egyiptomi és 30 000 mongol hadfi csapott össze. Legyinthetnénk, hogy nagy kunszt kétszeres túlerővel nyerni, de jusson eszünkbe, ezek mongolok! A sztyeppei démonoknak sikerült is futásra bírniuk a hazaiakat, de Bajbarsz a csapatai élére vágtatott, hogy az első sorból ontsa a halált. Erre aztán még a leggyávább egyiptomi harcos is megfordult és nekiment a mongoloknak. Órákon keresztül dúlt a közelharc, de szép lassan a mongolok kezdtek felülkerekedni. A tartalék ekkor robbant bele a nomádok oldalába, teljesen elzárva előlük a menekülési útvonalakat. Mindenki tudja, hogyha nem lehet elmenekülni, akkor marad a hadifogság, de Bajbarsz nem volt az a fogolygyűjtögetős fajta... Egy mongol sem élte túl a csatát.

Az ain-dzsalúti csata után Bajbarsz (teljesen jogosan) várt valamiféle jutalmat, mondjuk az épp felszabadított Szíriát, de nem kapott semmit. Dühében merényletet szervezett a szultán ellen és magához ragadta a hatalmat, valamint felvette az "al-Malik al-Zahir" (fényességes király) és az "Abu l-Futuh" (a Hódítás Atyja) titulust. Az iszlámhoz való hűsége és a mongolok elleni harcok miatt mindenki örült is neki. A nép a mamelukokban igazi hősöket látott, akik végre megálljt tudtak parancsolni a győzhetetlen mongol seregeknek. Konkrétan az iszlám megmentőiként kezelték őket. A vezető réteg azonban nem kedvelte sem Bajbarszt, sem az egész kasztot... Minden fontos tisztségre mamelukokat helyezett, ami érthető módon felbosszantotta a nemességet, de hát az meg senkit nem érdekelt. Többször próbálták megölni, csak volt az a jó szokása, hogy sehol nem időzött sokáig egy helyen és mindenhol csak váratlanul jelent meg.

Erről most azt hihetnénk, hogy zsarnok volt, pedig egyáltalán nem. A birodalmát jelentősen megnövelte, építkezett és felvirágoztatta az országát. A mongol betörés után helyreállította a kalifátus intézményét. Igaz, volt egy kis nézeteltérés, de az első kalifa szándékosan balul sikerült kirándulása után (Miután állandóan kérdőre vonta Bajbarsz hatalmát, hősünk feltette a kérdést, hogy nem kéne-e inkább dzsihádra mennie? A kalifa csak félszegen bólogatott és elindult maroknyi csapatával a beduinok felé. Soha nem látták újra.) a második már pozitívan állt az újdonsült szultánhoz. Bajbarsz a hitélet újjáélesztésen túl szorgosan építkezett is. Számos erődöt építtetett újjá. Hithű muzulmánként ezen felül megtisztította Kairót a kurváktól, kocsmáktól, kábítószerektől és minden romlott dologtól. Az iszlámot is megszabadította minden elfajzástól. Az Asszasszin szektának is ő vetett véget 1271 és 1273 között. Uralkodása alatt valósággal felvirágzott a térség nem keresztény része.

1450.png

A Mamluk Birodalom legnagyobb kiterjedése

Azért írtam ezt így, mert a keresztesek kiűzésének nagy része az ő nevéhez kapcsolódik. Sorra törte meg az ottani államok és lovagrendek erejét (a városok lakosait vagy legyilkoltatta vagy eladta rabszolgának), ezzel végképp megpecsételve a még ott állomásozó Német Lovagrend sorsát is.

Mikor már minden remekül ment, egy félreértés miatt 1277-ben meghalt. Az egyik riválisát szerette volna kiiktatni, ezért megmérgezte annak a borát. A páciens azonban gyaníthatta ezt, mert amikor Bajbarsz nem figyelt, kicserélte a poharakat.

 

 

A mamelukok

 

Maga a "mamluk" szó megvásárolt rabszolgát jelent és szerte a világból, a Kaukázustól kezdve a Turánig bezárólag jöttek a birodalomba. Azon a vidéken teljesen megszokott dolog volt a rabszolgák tartása, az élet minden területén beléjük botlott az ember. Még néhány tisztségviselő is rabszolga volt.

És hogy miért is kellett venni rabszolgákat katonáknak? Hát azért, mert az arab világ azon részén,(miután jól elterjesztették az iszlámot a környéken és hitetlenek nélkül maradtak) senki nem akarta felemelni a seggét a fotelből, hogy harcoljon. A dzsihádok nélküli helyzet okozta többek között a kalifátus válságát is, hiszen mindig kell egy aktuális ellenségkép, de megfelelő casus belli híján senki nem fog fegyvert ragadni. Már pedig harcolni azt kellett, mert a terület az mindig jól jön, másrészt az iszlám is bővelkedett hitvitákban.

Mit tesz ilyenkor egy jóhiszemű kalifa? Elkezd embereket szerezni olyan távoli, törökök lakta vidékekről, akik kiváló lovasok és merész harcosok hírében állnak. Legtöbbször még csak erőszakot sem kellett alkalmazni a toborzáshoz. Rengetegen jelentkeztek önként, hiszen a fosztogatás és a háború tisztes megélhetést biztosító, nyugis állás.

4b07f08fecdc66bfed913a6c75f2da3c.jpg

Miután kiválogatták a megfelelő embereket, egyből elkezdték az arabul taníttatásukat és az iszlámra való áttérítésüket. A későbbi generációknál általában a mamelukok még gyerekként kerültek a kairói laktanyákba és úgy éltek ott, akár a szerzetesek. Harcra való nevelésük csupán a férfikor elkezdése után kezdődött.

A kiképzés alatt mesteri szintre fejlesztették a vívó, lovagló és az íjász tudományukat is. Ezek együttesen biztosították a dominanciájukat más népekkel szemben. Az íjász vizsga a következőkből állt:

1. feladat:  69 m-re elhelyezett, 1 méter átmérőjű célt kellett eltalálni, minden vesszővel.

2 feladat:  Szintén 69 m-re 3 vesszőt kellett kilőni, mégpedig úgy, hogy amikor az első éppen becsapódott, a másodiknak már a levegőben kellett lennie, míg a harmadik éppen elhagyta az ideget.

3. feladat: A fent említett táv felénél volt két oszlop, rajtuk 2,5 méteren egy kötél, ami alatt kellett elhaladnia a vesszőnek, tehát nem ártott, ha jó kondiban volt az ember, hogy a megfelelő erősségű íjat képes legyen használni.

A mameluk vizsgákat később más népek is átvették. Az Oszmán Birodalom szultáni testőrsége, a szolakoknak is ezeknek a követelményeknek kellett, hogy megfeleljenek.

A harcos rabszolgákat az Abbásszida dinasztia kezdte el bevetni először, de hamarosan már az egész térség elkezdte alkalmazni őket. A mamelukok rövid idő alatt annyira megerősödtek, hogy az uralkodók puszta léte függött tőlük. Egy kicsit továbbgondolva rájöhetünk, hogy ha ennyire hatalmas egy kaszt, akkor az egy idő után magának akarja a hatalmat.

Így is lett. Az első mameluk szultán Ajbak volt. Az, hogy hogyan került hatalomra, már Bajbarsznál kiveséztük. Arról viszont nem volt szó, hogy hogyan is legitimizálta a hatalmát. Volt annyira pofátlan, hogy a meggyilkolt Turán Sah anyját vette feleségül.

A mamelukok egy jelentős előnnyel rendelkeztek, ami miatt akár több évszázadig is kitarthatott volna a dominanciájuk  a többiekkel szemben. Ez az előny az volt, hogy annak ellenére, hogy a mamelukok házasodhattak, a gyerekeik nem lehettek tagjai a harcos rabszolgák elit klubjának, ezzel is elkerülve a dekadenciát. A janicsárok tanulhattak volna belőle... Az elgondolás az volt, hogy a friss vér lett volna hivatott azt szolgálni, hogy mindig egy ambiciózus, harcra kész és újításokra fogékony réteg legyen hatalmon. Ez annyira már nem jött össze.

A korai években olyan hírnévre tettek szert, ami miatt bő 250 évig senki sem kérdőjelezte meg az uralmuk jogosságát. Pont ez lett a vesztük. A nyugalom azt okozta, hogy csak úgy elvoltak maguknak, semmilyen új harceljárást nem fejlesztettek ki és a vezérek egész mentalitását átszőtte a "jóvanazúgy" hozzáállás. A tűzfegyverek megjelenéséről sem akartak tudomást venni, csak akkor, amikor már késő volt.

e888118ec057928f13fc5549a3a7e151.jpg

Mameluk páncél 1550 környékéről

A 16. század elején két, lőport favorizáló nép kezdett el kekeckedni velük; a portugálok a Vörös-tenger mentén és az oszmán-törökök Anatólia felől. A század gazdasági szempontból sem lett a mamelukok kedvence. Rohamos nőtt a szegénység, hála annak a ténynek, hogy az Amerikák felfedezése után teljesen átrendeződött a világ kereskedelmi rendszere.

Na de visszatérve a katonai vonalra: Hamar belátták, hogy reménytelen a harc a hagyományos fegyverekkel, ezért gyorsan elkezdték felszerelni a saját puskás és ágyús egységeiket. Az egész folyamatban csak az volt a pozitív, hogy gyorsan csinálták. Kaszton kívülieket, fekete afrikaiakat soroztak be, hogy elsajátítsák a modern háború fortélyait, ezzel az átlag mameluk és a társadalom teljes ellenszenvét zúdítva rájuk. Kairóban még kisebb csatározások is kitörtek emiatt.

musket.jpg

A fekete puskásokkal megerősítve a portugálokkal ugyan sikerült elbánniuk, de az oszmánokkal már nem bírtak. Két totális vereséget szenvedtek (1515. augusztusában Mardzs-Dabik és 1516. januárjában Rajdanija), amik után Egyiptomot beolvasztották az Oszmán Birodalomba. A törökök először saját embert akartak ültetni a mamelukok nyakába, de egy jó kis lázadás 1525-ben meggyőzte őket arról, hogy inkább hadd legyen saját vezetőjük.

A 18. században még párszor próbáltak elszakadni az oszmánoktól, de csak még nagyobb nyomor és éhínség lett az eredménye.

 

Facebook oldalunk

 

 

 

Forrás:
Révai Lexikon
John Keegan - A hadviselés története
http://mult-kor.hu/cikk.php?id=10775&pIdx=1
http://www.historyofwar.org/articles/battles_mansura.html
http://badassoftheweek.com/index.cgi?id=83665024147
http://www.islamweb.net/emainpage/articles/134127/sultan-ath-thaahir-baybars
Szólj hozzá

középkor nomád keresztes hadúr Közel-Kelet