2015. már 15.

Kiss Sándor ezredes

írta: Gregoory
Kiss Sándor ezredes

Az 1848/49-es szabadságharc bővelkedik igazi kemény emberekben, akik nem csak hogy a halál szemébe röhögtek, hanem még fel is rúgták azt. Az egyik ilyen kevésbé ismert hős, Kiss Sándor ezredes volt, aki jó huszonötszörös orosz túlerő ellen védte a Tömös-völgyet és ezáltal Erdélyt is.

48d8d4703cd9b307e1d0337c892e00a2_669ba6b3c379af695492e9efd7630b86.jpg

Kiss Sándor 1809-ben született Papolcon egy kisbirtokos, székely nemesi családban. Az édesapja az erdélyi határőrezredben szolgált őrnagyi rendfokozatban, ezért egyértelmű volt, hogy a fiút is katonai pályára küldik. Sándor az utásziskola végeztével 1821-től a 15. székely határőrezred tisztjeként kezdte meg szolgálatát.

1848 elejére már egész jó rendfokozattal, alszázadosi titulussal büszkélkedhetett, azonban a szabadságharc kitörését követően valósággal száguldott felfelé a ranglétrán. '48 októberében főszázadossá, majd decemberben a 11. huszárezred őrnagyává nevezték ki. Szintén decemberben történt, hogy Bem József került az erdélyi honvédsereg élére. Bemet két fiatal, a mi Kiss Sándorunk és Gál Sándor ezredes tájékoztatta a székelyföldi helyzetről, akik hamarosan kedvenc tisztjei lettek.

1849. január 21-én a nagyszebeni csatában tanúsított hősies magatartása miatt megkapta az alezredesi rendfokozatot, majd nem sokkal későbbi a második nagyszebeni ütközet után az ezredesi parolit is átnyújtották neki. Az új parolival a 11. huszárezred parancsnoki teendői mellé kapott még egy kis hadosztályparancsnoki elfoglaltságot is.

1849. tavaszán Bem 6 katonai körzetre osztotta Erdélyt. Hősünk a Brassó környékén állomásozó 5330 főből álló dandárt kapta meg, ami finoman szólva is kevés volt a terület teljes védelméhez. A Tömösi-szoros védelmének feladatát Szabó Nándor alezredes kapta meg.

A háború ezen szakaszára már nyilvánvalóvá vált, hogy az osztrák csapatok egyedül képtelenek legyőzni az újonnan alakult Magyar Honvédséget, ezért egy cékla- és vodka imádó, hőzöngős néphez fordultak segítségért; az oroszokhoz. Kiss ezredes, amikor megtudta, hogy jönnek az oroszok, azonnal a Szabó alezredes által védett területhez sietett.

Még nem ért oda, de a csata mondhatni már elkezdődött. A hivatalos dátumot megelőzően négy napig egy századnyi huszár és Molnár József tüzér hadnagy hősiesen küzdött az orosz előőrssel, iszonyú veszteségeket okozva, rendre visszakergetve azt.

Az előőrs veresége azonban mit sem jelentett a több, mint 28 000 embert számláló (ezzel 25-szörös túlerőben lévő) orosz hadnak. A teljes sereg június 17-én érkezett meg Lüders tábornok parancsnoklása alatt, az áruló Józsika János százados útmutatásával. A két had élenjáró erői azonban csak másnap, június 18-án csaptak össze. A Skid kolostornál zajló rövid ütközetben a magyarok újfent győzedelmeskedtek, de sokáig nem örülhettek, mert az oroszoknak még húsz ágyú érkezett a meglévő húszhoz (szemben a védők 7, Gábor Áron-féle ágyújával)

A fő támadás június 19-én kezdődött. A védőknek ekkor még Szabó alezredes parancsolt. Az oroszok pökhendien, szépen felvonultak zeneszóval, meg mindennel, ami kellhet egy jó kis menethez, de hamar észbe kaptak, miután a székely legények mind a hét ágyúja, valamint a Prédiál-tetőn beásott honvédek megeresztettek egy jó kis sortüzet. A honvédek olyan hősiesen tartották magukat, hogy a túlerő dacára az oroszok több órán keresztül nem bírtak áttörni. A sikert számukra az hozta meg, amikor felbömbölt a 40 ágyújuk. Ennyi tüzet és halált okádó szörny ellen még a tökös székely legények sem tehettek semmit. Szabó Nándor alezredes délután három órakor kiadta a parancsot a második védelmi sáncba történő visszavonulásra. Az oroszok részéről ekkora már elesett az első doni kozák ezred parancsnoka, valamint  Dyck vezérőrnagy is súlyosan megsebesült.

Ebben a válságos pillanatban érkezett meg Kiss Sándor ezredes a huszárai élén  és rögtön átvette a parancsnokságot. Gyorsan felismerte a Prédiál-tető fontosságát, ezért rögtön rohamot vezényelt. A tetőn ünneplő/imádkozó/pihenő oroszok meg is lepődtek rendesen, olyannyira, hogy majdnem sikerült is visszafoglalni az említett magaslatot, de sajnos csak majdnem. Az ágyúk megléte itt is döntőnek bizonyult. Az ezredes belátta, hogy képtelenség visszavenni az elbitorolt területet. Kiadta a parancsot a visszavonulásra Alsó-Tömös térségébe, a Magyarvár nevezetű hegyre, ami már csak azért is tűnt jó döntésnek, mert a területet még kora tavasszal erődítették meg a hős műszaki katonák.

magyarvar.jpg

Tehát a magyar csapatok bevették magukat a Magyarvár sziklabérceibe, és várták az oroszok újabb támadását, ami nem is váratott sokat magára. Teljes erejükkel rázúdultak a védőkre, mindhiába. A késő délutáni támadások során lőtték ki az Ezredes úr alól a lovát is, sőt még a visszapattanó lövedékek a lábát is megsebezték, de ezek együttesen sem tántoríthatták el a harctól! Kapott egy másik, friss lovat és újfent belevetette magát a csata fergetegébe. A nap folyamán még lement pár orosz roham, de sikert nem tudtak elérni. A honvédek kitartottak.

Az oroszok a csata másnapján is csak vakarták a fejüket; hogyan is kéne ezeket a kemény tekintetű, bajszos katonákat szétkergetni? A segítség az áruló brassói szász erdésztől, Gebauertól érkezett, aki készséggel megmutatta a csempészek által használt hegyi ösvényeket, így néhány zászlóaljat átdobva betudták keríteni a magyarokat.

Bár hazánk fiai sagákba illő vehemenciával küzdöttek, a hiányos fegyverzet és az ellenség nyomasztó túlereje végül elkezdte felőrölni soraikat. Kiss ezredes is oroszlánként küzdött, de ezzel az irdatlan mennyiségű embertömeggel ő sem bírt. A karján és a lábán is megsebesült. Az ebből fakadó vérveszteség miatt a csata hevében lefordult a lováról. Szabó alezredes ekkor határozta el, hogy menti a menthetőt és megpróbál kitörni a megmaradt emberivel. Ez sikerült is. Az Ezredes úr mire magához tért, csak azt látta, hogy a srácai már messze járnak, de ő egy percre nem adta fel a harcot! Lóra ugrott és nekiindult, hogy utolérje az övéit. Kereste is a lehetséges útvonalakat, de akkora már az oroszok körülvették az egész Magyarvárat, csak az erdőn keresztül tudott volna elsunnyogni. A sunnyogás nem volt Kiss Sándor ezredes stílusa. Köpött egyet az idegen sereg felé, kivonta a szablyáját, megsarkantyúzta a lovát, majd belevetette magát a kozák lovasok forgatagába, hogy annyi ördögöt vigyen magával, amennyit csak nem szégyell, és Kiss ezredes nem volt szégyenlős. Számos újabb sebesülést szerzett be, aminek következtében a vérveszteség miatt újfent lefordult a lováról, így orosz fogságba esett.

Az oroszok, a harcok végeztével átadták az osztrákoknak. Haláláról három változat is van. Az egyik szerint az osztrákok felakasztották, így statuálva példát. A második verzió szerint az egyik gombjában rejtett méreggel végzett magával, míg a harmadik szerint a helyszínen hősi halált halt.

 

 

Facebook oldalunk

 

 

 

Forrás:
http://epa.oszk.hu/00000/00007/00051/pdf/EPA00007_Mikes_International_04-0613_034-082.pdf
http://mek.oszk.hu/09400/09477/html/0021/2234.html
Szólj hozzá

magyar erdély székely szabadságharc újkor huszár