2015. már 11.

Oda Nobunaga

írta: Gregoory
Oda Nobunaga

Oda Nobunaga méltán érdemelte ki Japán egyik legtökösebb arcának címét. Már azzal is bekerült volna az élbolyba, hogy egy 3 000 fős sereggel legyőzött egy 25 000 harcost számlálót, de itt nem állt meg. Megállította  a buddhista harcos szerzetesek kicsivel kevesebb, mint 1 000 évig tartó ámokfutását. Élete végére fél Japánt sikerült egyesítenie, ezzel lezárva a pár száz éve tartó véres belháborúkat.

Oda Nobunaga 1534. június. 23-án született a japán Owari tartományban, az Oda klán vezérének másodszülött fiaként. A kis Nobunaga már a kezdetektől igazi rendbontó volt, minden értelemben. Magasan tett a társadalomban kialakult kasztrendszerre, ebből fakadóan sok paraszti származású pajtása volt. Ha ez nem lett volna elég ahhoz, hogy mindenkit megbotránkoztasson egész Owariban, még hozzá jött az is, hogy tiszta őrültként viselkedett. Szinte semmire és senkire nem volt tekintettel. Rendszeresen lerészegedett és csak úgy falta a nőket is. A tevékenykedése miatt meg is kapta az "Owari Bolondja" becenevet.

Deviáns viselkedése az apja 1551-es temetésen teljesedett ki. A tradíciókhoz szokott családtagok teljesen jogosan gondolták, hogy ez a gyerek megőrült. Átkozódott, szidott mindenkit, tört-zúzott. Annyira gáz volt a viselkedése, hogy a nevelője és a tanítója rögtön a temetés után szeppukut követett el. A két általa tisztelt ember halála rádöbbentette, hogy annyira mégse frankó amit csinál.

Közel hét év kellett ahhoz, hogy újra komolyan vegyék a tartományban. A rendes viselkedés azonban nem győzött meg mindenkit. A nagybácsija és az egyik unokatestvére át akarta venni tőle a hatalmat. Nem jártak sikerrel, ugyanis Nobunaga a szórakozáson felül mesteri szintre fejlesztette a vívó- és íjásztudományát is. 26 éves volt, mire megszilárdult a helyzete, de ezzel se ment sokra; a családjának nem volt igazán hatalma. Ezt a tényt a környékbeliek is felismerték. 1560-ban Imagawa Josimoto daimjó 25 000 katonával indult meg, hogy beolvassza a birodalmába a kicsiny Owarit.

map_overlords_1560_plastic.jpg

Nobunaga helyzete pár perc alatt teljesen reménytelenné vált. 25 000 ember egyszerűen túl sok, hogyan is tudna ellenállni ekkora seregnek? Inkább menekülnie kéne, vagy megadnia magát. Ehhez hasonló tanácsokat kapott az ifjú daimjó, aki nemes egyszerűséggel leszarta ezeket a negatív gondolatokat, és nekilátott, hogy összeszedje a tartománya seregét. Amikor a székhelyének, Kiyosu várának kapuján kilépett, csak 6 embere volt. Az elkövetkező napokban minden épkézláb vazallust, szántóvetőt összehívott, így elérték a 3 000 főt.

Aki rossz matekból, az is tudja, hogy ekkora túlerő ellen szinte esélytelen harcolni. Nobunaga is átlátta a helyzetet, ezért megparancsolta a határmenti városoknak, hogy azonnal adják fel a területet és vonuljanak vissza a fővárosba. A helyőrségeknek egyenesen megtiltotta a harcba bocsátkozást, és ezáltal a hősi halált. Josimoto nézett is egy nagyot, hogy minden város ki van ürítve. A biztonság kedvéért azonban felgyújtatta azokat és elindult Kiyosu felé. Nobunagának ekkor támadt az ötlete, hogy inkább támadni kéne, hiszen így is - úgy is meghalnak, akkor legalább felemelt fővel, dicsőséggel tegyék azt. Ki is lovagolt hát a seregével, de valószínűleg rendesen meglepődött. Az ellenség épp táborveréssel volt elfoglalva Okehazamánál, ráadásul egy olyan területen, amely tökéletesen alkalmas volt egy jó kis rajtaütésre. A terepen kívül még az időjárás is neki kedvezett. Egy elég jó vihar közeledett és amikor oda is ért, megkezdték a rajtaütést.

A támadás váratlansága, a hosszú menet és a heves eső miatt a csata pillanatok alatt eldőlt. Nobunaga a középső seregtestet támadta meg, ahol csak kétszeres volt a túlerő. Mindenkit leöltek aki az útjukba került, többek között Josimotót és a tábornokainak nagy részét is. Az ellenség a nagy veszteségek és a vezér halála miatt egyszerűen szétfutott. Nobunaga a csata után levágta Josimoto fejét és szuvenírként megtartotta. (Tudom, hogy most mire gondolsz. Arra, hogy egy pszichopata volt. Megnyugtatlak, nem volt az, legalábbis nem ezért. Akkoriban teljesen elfogadott volt ez.)

Az okehazamai csata akkora győzelem volt, hogy sok, addig ellenséges szamuráj is csatlakozott hozzá. Ilyen volt például Tokugava Ieyasu, aki hű szövetségesének bizonyult. A történetek szerint a csata után tette meg kapitányává a paraszti sorból származó Tojotomi Hidejosit, ezzel jó pár nemest feldühítve. Ilyen előléptetés példa nélküli volt a japán társadalomban. Nobunaga ezzel azonban mit sem törődött. Őt az emberek erényei érdekelték, nem a családja pozíciója.  A katonáival nem bánt éppen kesztyűs kézzel. Szigorú volt, de igazságos, valamint szerette őket ugratni. Hidejosit például rendszeresen "majomnak" és "kopasz patkánynak" nevezte.

Ahogy a hírneve terjedt, úgy nőtt a hadserege is, amivel nekilátott egyesíteni dél- és közép Honsút. A terület, de egész Japán is már pár száz éve teljes anarchiába süllyedt. Lázongások és polgárháborúk tarkították a vidéket, amely teljesen ki volt szolgáltatva a daimjók és más hadurak kényének-kedvének. Elhatározta, hogy ennek véget vet. A környező tartományokat egyesével foglalja el.

Nobunaga hamar felismerte, hogy a hadviselés jövője a lőpor és a lőfegyverek alkalmazása. Ebből kifolyólag eleinte bőszen üzletelt a jezsuita papokkal, de így nem tudott kellő mennyiségű fegyvert beszerezni. 1566-ban felfogadta Akechi Micuhidét, aki tudta, hogyan is kell gyártani ezeket a modern fegyvereket. Hála a sok ágyúnak és a puskáknak, Nobunaga olyan erős lett, hogy már az Asikaga sógunátus öröklésébe is beleszólt. 1568-ban trónra segítette Asikaga Josiakit, aki sajnos gyorsan rájött, hogy ő igazából csak egy báb. Titokban el is kezdett szervezkedni a jótevője ellen. Szövetségre lépett az Asakura, az Azai és az Enrayaku-ji klánnal, valamint behívta még az Ikko-szekta harcos papjait is. Hosszú küzdelem után Tokugava segítségével sikerült legyőznie őket 1570. június 30-án. Az Azai klán vezérének, Azai Hisamasa koponyájából korsót csináltatott. Egyesek szerint azért, hogy megalázza, de kiindulva Nobunaga érdekes humorából, az is lehet, hogy csak így akarta kimutatni az elismerését az ellenségével kapcsolatban.

A sikereinek az oka elsősorban a kreativitás és a tűzfegyverek használata. Ő volt az első daimjó, aki nagy mennyiségben használta ezeket a pokoli eszközöket. Feltalálta a folyamatos tüzelést, ami hasonló volt a későbbi nyugati módszerhez, vagyis több sorba állította fel a katonákat, így azok folyamatosan tűz alatt tudták tartani az ellenséget. Ennek főképp a lovasok nem örültek.

A Josiaki féle szövetség leverése után egy évvel meglátogatta az Ikko-szektát, miután azok továbbra is zaklatták a városait. A döntő ütközetre/ostromra a Hiei-hegyen került sor. A szekta erre a szent helyre építette fel a templomát és a körülötte fekvő várost. Nobunaga serege a templom bevétele után mindenkit lemészárolt, akit csak ott talált, beleértve a szerzeteseket és azok ágyasait, gyerekeit.

"Ezt nem bírom tovább. A harcos szerzetesek az elődeik által kivívott jogok mögé bújnak, amiket igazából sose vallottak magukénak. Nem ez a hegy az ellenségem. Nem a buddhizmus, de nem is Buddha, hanem ezek a privilégiummal rendelkező emberek, akik ellenem szegülnek. Ha nem teszem meg, akkor soha, senki nem fogja és generációról generációra ezek a szerzetesek fognak minket gyilkolni. Készítsétek a tüzet. Senkit ne kíméljetek, és ezzel azt értem, hogy senkit! Vadásszátok le mindet és égessétek fel az odújukat, hátha a tűz megtisztítja az újjászülető vallást!"

Részben az Ikko-szektával való véres leszámolása miatt már a kortársai is úgy tekintettek rá, mint aki lepaktált az ördöggel. A keresztény térítő, Luís Fróis szerint Nobunaga saját maga a Hatodik Mennyország Ördögkirálya, vagyis a Sátán. Valószínűleg nem pontosan így értette, de a közvélemény hamar átvette ezt a nagyszerű címet.

Másik komolyabb templomos sztori a szintén harcos papok által lakott Nagashima felégetése volt. A nagashimaiak már több éve ellenálltak neki és többek között az öccse haláláért is ők voltak a felelősek. A harcok során végül a fából épült belső erődbe szorultak. Nobunaga nem sokat gondolkodott. Egy falat kezdett el építtetni közvetlenül az erődhöz, és amint elkészült felgyújtatta azt. Több mint 20 000 ember égett bent. A gyújtogatást még többször is alkalmazta máshol, biztos megtetszett neki a dolog.

 

Azért a teljes igazsághoz hozzátartozik (mielőtt jönnek a "ezegyhülyenépírtóasajátvallásátelárulómocsokvolt" stílusú kommentek), hogy a szerzetesek sem voltak azok a ma született bárányok.

Az 1170 környékén regnáló II. Sirakava császárnak volt egy remek mondása: "Három dolog felett nincs hatalmam; a kockán, a Gamó folyó áramlásán és a hiei-hegyi harcos papokon". A szerzetesrendekkel 749 óta gyakorlatilag minden császárnak és tartományúrnak meggyűlt a baja. Akkora csibészek voltak, hogy sokszor a környéken élők védelmi pénzt fizettek ezeknek a békés papoknak, csak hogy nyugton maradjanak. Nem maradtak. A szerzetesek rendszeresen rendeztek orgiákat, ivászatokat, szeretőket és ágyasokat tartottak, egy szóval nem azok a minta-buddhisták voltak. A háborúzást is szerették a zsákmány miatt, a szövetségeseiket pedig rendszeresen elárulták. Megtörtént olyan is, hogy meghalt az épp aktuális császár és a családnak annyi pénze nem volt, hogy tisztességesen eltemessék. Természetesen pár hónapba beletelt, mire összejött a szükséges mennyiségű tallér a daimjók felajánlásából, miközben ezek a szekták egy petákot nem voltak képesek adni. Ennek ellenére egy percig nem haboztak, ha éppen embereket kellett zsarolni/fenyegetni, hogy adakozzanak nekik.

Nobunaga egész életét átszőtte a buddhista szerzetesek és azok lassan 1000 éve fennálló privilégiumaiknak (adómentesség és a földi javaikhoz, földterületeikhez semmi köze nem lehetett a császárnak) eltörlése ellen irányuló harc. Rengeteg rokonát, tábornokát ölték meg, ezáltal téve személyessé a küzdelmet. 1580-ban az egyik szekta békét akart vele kötni (miután már vesztésre álltak) és ahogy illik, követeket is küldtek hozzá. Rögtön az egyiknek leüttette a fejét, csak hogy komolyan vegyék, hogy képes újra megtenni azt, amit az Ikko-szektával tett. Azért az elég menő, hogy elég volt csak megemlítenie azt a kis incidenst és egyből mindenki sokkal beleegyezőbb lett. Tisztára, mint a Castamere-i esők a Trónok harcában.

Na de térjünk vissza az Asikagához, akinek egyáltalán nem ment el a kedve Nobunaga megölésétől. A következő próbálkozásnál ezt úgy akarta elérni, hogy először a szövetségesét, Tokugavát csinálja ki. Majdnem sikerült is neki, mert a követek kellően lassúak voltak, ráadásul Nobunaga tábornokai nem is akartak segíteni a bajba jutott Tokugavának. Nobunaga lehordta őket a sárga földig, emlékeztetve őket, hogy a szövetségesükről van szó, aki a legnehezebb időkben is kitartott mellettük. Végül Asikagának újfent nem sikerült győzedelmeskednie, de ehhez még hozzájött az is, hogy a legkiválóbb tábornoka is feldobta  a talpát. A háború következményeként Asikaga Josiakit száműzték és ezzel véget ért az Asikaga sógunátus.

Nobunaga 1574-én jelentkezhetett volna a sóguni címre, de nem tette. Véleménye szerint a címek csak puszta ürességek, ha nincs mögötte kellő erő, ha meg van erő, akkor meg nem kell a titulus. Nagy nehezen azért sikerült rátukmálni egy belügyminiszteri pozíciót, ami már csak azért is előnyös volt, mert ő nevezhette ki Kiotó kormányzóját, ahol többek között a császár is tartózkodott.

A helyzet rendezése után tovább folytatta a terjeszkedést nyugatra, a Notók, a Kagák és az Etchuk rovására. Ekkor találkozott egy tehetséges hadvezérrel, Uesugi Kensinnel, aki rendesen elpicsázta az Oda erőket 1577. novemberében a tedorigawai csatában. Nobunaga utána attól félt (joggal), hogy Kenshin kihasználja a győzelmét és bevonul Kiotóba. Újfent szerencséje volt. Kensin váratlanul meghalt vagy a sikert követő féktelen ünneplésben, vagy megmérgezték.

map_japan_owari_start.jpgoda_nobunaga_toyotomi_hideyoshi_map_of_japan_2.jpg

1582-ben a Takedák ellen indult. Minden rendben is ment, amíg az év közepe táján el nem árulta az egyik tábornoka, a fegyvergyártó Akechi Micuhide. Micuhidének ez azért jutott eszébe, mert nem díjazta, hogy Nobunaga rendszeresen gúnyolódik rajta és a versein (amik egész jónak számítottak). Ráadásul az anyja halála is hősünk döntéséhez kapcsolódik. Történt ugyanis, hogy Mitsuhide rávette a Hatano klánt, hogy adják meg magukat, amiért cserébe megígérte nekik, hogy nem esik bántódásuk. A család a klán vezérének lefejezését elég egyértelműen a bántás kategóriába sorolta, ezért bosszúból megölték Mitsuhide anyját. Ha ezek nem lettek volna még elegendők az indokhoz, még jött az is, hogy a szerzetesek megégetésével sem tudott szimpatizálni.

Micuhide, a Hidejosi megsegítésére összegyűjtött sereggel körülzárta a kiotói Honno templomot, ahol Nobunaga a pihenését töltötte maroknyi emberével. Noha "a Sátánnak" szóltak, hogy jön egy sereg, nem éppen békés szándékkal, az egyszerűen nem akarta elhinni, nem vette komolyan a fenyegetést, mert egyszerűen nem nézte ki ezt Mitsuhidéből. Az épületet szabályosan megostromolták és lángokba borították. A védők az utolsó percekig harcoltak, míg Nobunaga szeppukut követett el, 49 évesen.

A nagy vezérnek nem sikerült ugyan egyesítenie Japánt, de megteremtette az utódai számára a megfelelő körülményeket, hogy befejezzék a művét. Halála után Tojotomi Hidejosi folytatta a munkáját, majd őt követően 1600-tól létrejött a Tokugava sógunátus.

 

 Facebook oldalunk

 

 

 

Forrás:
http://terebess.hu/keletkultinfo/lexikon/oda.html
http://www.oocities.org/rainforestwind/oda.htm
http://tvtropes.org/pmwiki/pmwiki.php/UsefulNotes/OdaNobunaga
http://totallyhistory.com/oda-nobunaga/
Szólj hozzá

japán kelet újkor hadúr