2015. feb 23.

Hernan Cortez

írta: Gregoory
Hernan Cortez

Ha a Szuperinfóban az alábbi hirdetés állna: Jelentkezőket keresünk a mérhetetlen mennyiségű arany elszállítására, valószínűleg az egész ország jelentkezne. Viszont ha hozzátennénk azt is, hogy ehhez részt kell venni egy 600 főből álló expedícióban, ami egy teljesen ismeretlen terület szívébe vezet, melyet több tízezer ellenséges bennszülött harcos véd, hát... valószínűleg megcsappanna a jelentkezők létszáma. Hernan Cortez azonban nem csak, hogy jelentkezett erre a kalandra, hanem ő maga szervezte azt. Olyan tetteket hajtott végre, amelyek miatt messze kiemelkedik még az igazán vagány srácok csapatából is.

Hernan Cortez de Monroy y Pizarro 1485-ben a kasztíliai Extremadurában, Medellínben született egy kisnemesi család sarjaként. Annak ellenére, hogy igazi katonacsalád szülötte volt, a kis Cortez sokat betegeskedett. A szülei komolyan vették a taníttatását. 14 évesen a salamancai egyetemre ment jogot tanulni, de hamar kibukott. Ekkorra már mindenki az Újvilágról és az ott ólálkodó csodákról beszélt és valljuk be, az ilyen történetek hamar megragadják egy tinédzser fantáziáját. 

A mesék hatására úgy döntött, hogy elszökik az egyik újdonsült gyarmatra, Hispaniolába (mai Haiti) és kalandornak áll. Magával az indulással azonban voltak problémák. Az első próbálkozásnál a kanossága lett a veszte (tudniillik Corteznek három szenvedélye volt; a harc, a nők és a szerencsejáték). Az éppen aktuális barátnőjétől szeretett volna elbúcsúzni, aki történetesen a család házának második emeletén lakott. Épp mászott is fel az emeletre, úgy, ahogy illik, de sajnálatos módon beszakadt alatta a fal. Mire kimászott a hajó már elment. A második próbálkozás azonban sikerrel járt, 1504-ben hagyta el az Öreg Kontinenst.

Hispaniolában egyből földet akartak neki adni, és mivel tanult ember is volt, felvették a kormányzó titkárának. Először el sem akarta fogadni az ajánlatot, hiszen, ahogy mondta: "azért jöttem, hogy harcoljak, nem azért, hogy földet túrjak, mint valami paraszt". Azért nagy nehezen csak rádumálták. A jó hispaniolai levegő révén javult az egészségi állapota és belefogott a katonáskodásba is. A terület maradékának meghódításában már aktívan részt vett. A rövid hadjárat alatt mindenki számára nyilvánvalóvá vált, hogy Cortez jó vezető, intelligens, de kegyetlen harcos. Ezen tulajdonságai tetszettek meg Diego Velazqueznek, aki kiválasztotta az 1511-es kubai expedícióra.

Az expedíción 3 hajó vett részt, 300 emberrel. Az akcióban Cortez az írnok szerepét töltötte be. Kubát viszonylag hamar meghódították, de rengeteget kegyetlenkedtek. Az ottani törzsfőnök élve elégetése mellett egyéb nyalánkságok is sorra kerültek, ami megalapozta a konkvisztádorok jó hírét. A frissen szerzett területen gyors megalapították Santiagót, amelynek Cortez lett a kormányzója. 

Kuba meghódítása után egyre-másra küldték ki az expedíciókat a környékre és a sziget belsejébe is. Jöttek is sorra a hírek, hogy nyugaton még az eddigieknél is menőbb ország fekszik, amelyben még kerti törpék is aranyból vannak. Pusztán ez a hír elég volt, hogy seregek induljanak el az ismeretlenbe. Velazquez, Cortez főnöke meg is bízta hősünket, hogy induljon útnak egy 600 katonából álló, 16 lóból és 11 ágyúból álló különítmény élén a feltehetően több tízezerre tehető bennszülött harcos ellen. Velazquez később meggondolta magát, de Cortezt ekkor már nem lehetett eltántorítani.

Miután megérkezett a kontinensre, megalapította Veracruz városát, szétszedette a hajókat és megmondta az embereinek, hogy innen egy út van csak: előre! Ezen nagyszerű mondat után el is kezdődött a szerencsesorozata. Szinte rögtön rálelt egy pár éve ott nyaraló (hajótörést szenvedett) papra, Jerónimo de Aguilarra, valamint egy helyi nőre, aki később a szeretője is lett. A pap és a nő egyaránt beszélte a helyiek nyelvét és boldogan áskálódtak a helyiek ellen.

A sereg menetbe kapcsolása után az azték főváros Tenochtitlán felé vették az irányt. Pár napon belül dühös tömeg állta útjukat az aztékok vazallusaiként élő törzsek személyében. Mondani sem kell, szétverték az addig rendes acél fegyvereket, lovakat és puskaport nem látó őslakókat. A legyőzöttekkel a tolmácsok révén elbeszélgetett, és kiderült, hogy a környező népek mind gyűlölik az aztékokat és igazából segítenének Corteznek, ha hagyja. Hagyta.

Tenochtitlánt 1519-ben érték el és harc nélkül elfoglalták. Ehhez persze kellett egy II. Montezuma nevezetű uralkodó, aki a gyengekezűsége mellett végtelenül vallásos is volt. Minden egyes döntéshozatala előtt különböző égi jeleket keresett, amik megmondták volna a helyes választ. Itt jött be megint Cortez szerencséje. A jövendölések miatt Montezuma azt hitte a spanyolokról, hogy az istenük követei; fehér bőrű, nagy szakállú, isteni hatalommal rendelkező úriemberek. Az "úriemberek" foglyul is ejtették a naiv uralkodót, csak úgy a biztonság kedvéért. 

Közben odahaza is történtek dolgok. Velazquez, mivel semmibe vették és még eredményt nem látott, le akarta váltatni Cortezt. Utána is küldött egy 900 fős sereget, hogy váltassák le. Cortez kénytelen volt megosztani az erőit. A városban csak 120 főt hagyott, hogy felügyeljék a 200 000-et, miközben ő a maradék 2-300 emberével elindult, hogy megütközzön a legalább háromszoros túlerővel. Annak ellenére, hogy tippmixen senki nem rakott volna rá, nyert. A túlélőknek felajánlotta, hogy csatlakozhatnak hozzá, ezzel mérhetetlen gazdagságra adva lehetőséget. Egyébként pont jókor jöttek, mert már kellett az erősítés és az ellátmányban sem dúskáltak.

Az új emberekkel és munícióval felvértezve tért vissza Tenochtitlánba, de a dolgok addigra már végérvényesen elfajultak. Az ott maradt 120 fő élére kinevezett Pedro de Alvarado jó ötletnek tartotta, hogy (Cortez parancsa ellenére) halomra gyilkolják az azték nemességet. Miután Cortez megérkezett, beizzították Montezumát, hogy csitítsa le a népet. Nem sikerült neki. A sajátjai ölték meg, miközben a hódítók beszorultak a központi palotába.

1520. július 20-án következett be  " A Szomorúság Éjszakája" (, ami az otthagyott javak után kapta a nevét). Montezuma halála után a spanyolok úgy döntöttek, hogy ideje lelépni. Elterelésként beajánlottak egy hét tűzszünetet, valamint azt, hogyha hagyják őket elmenni, itt hagynak minden kincset. Miközben az aztékok gondolkodtak, addig a spanyolok fogtak annyi kincset, amennyit csak bírtak, és megpróbáltak kereket oldani. Az akciót segítette, hogy igazi, jó felhőszakadás volt, ami jelentősen lecsökkentette a látóhatárt. Maga Tenochtitlán, kialakítását tekintve egy tó közepén feküdt. A várost 8 híd kötötte össze a szárazfölddel, amelyek közül az őslakosok négyet használhatatlanná tettek. A sötétben sompolygó spanyoloknak majdnem sikerült is lelépniük, csakhogy egy pap és egy vízért igyekvő asszony is észrevette őket, akik riasztották a katonákat. Az egész város felbolydult, mint a Gyűrű Szövetségében Mória, miután az ostoba Tuk lelökte a vödröt. Percek múlva a spanyolok már az életükért küzdöttek. Az aranytól leterhelt európaiak sorra estek el. Sokan közülük a zsákmány súlya miatt a tóban lelték a halálukat. A spanyolok beszámolói szerint az őslakók olyan vehemenciával küzdöttek, hogy a spanyol katonák szerint a mórok és a franciák kismiskák ezekhez képest. Többször csak pár jól irányzott repesz ágyúlövéstől menekültek meg. Miután kiértek a szárazföldre, Cortez és a megmaradt pár lovasával visszakergette az üldözőket, ezzel véget vetve az órákon át tartó azték Sólyom Végveszélybennek. Corteznek az 1100 emberéből 600 meghalt, míg az összes ágyú odaveszett a pogány ördögök útvesztőjében.  A Szomorúság Éjszakája nem szegte Cortez kedvét a további expedícióktól, sőt! Bosszút esküdött.

1521-ben sikerült újra visszavenni a várost, amihez az is közre játszott, hogy a lakosság közel fele belehalt az Európából behozott himlőbe. Így is jó három hónapos ostrom árán sikerült csak bevenni a büszke települést. Az ostromlók 86 lovasból, 118 számszeríjászból/lövészből, 700 nehézgyalogosból és 20 000 Tlaxcala törzsbéli harcosból állt. A sikert követően szinte a teljes lakosságot lemészárolták.

Cortez, miután Spanyolországban ő lett a szupersztár, 1521 és 1528 között az általa alapított Új-Spanyolország kormányzója lett. Parancsára számos expedíció indult meg a kontinensen, valamint rengeteg települést alapított és építtetett újjá. Tenochtitlán helyén létrehozta Mexikóvárost. Az építések mellett szívügyének tartotta a katolicizmus terjesztését.

A sikerei miatt rengeteg irigye volt, akik folyamatosan áskálódtak ellene a koronánál. 1528-ban tért vissza Európába, hogy üzleteljen a spanyol uralkodóval, de az üzlet helyett kapott egy nemesi címet és Új-Spanyolország legkiválóbb területét. A két "ajándékért" cserébe lemondatták a kormányzói titulusáról. Egy átlagos embert ez elkedvtelenítene, de őt csak inspirálta. Mindenáron hatalmat akart. Egyre-másra indította az expedíciókat, felfedezve Kaliforniát is. A felfedezésen kívül harcolt még az 1541-es algír-spanyol háborúban is. 

Cortez 1547-ben halt meg, mellhártyagyulladásban. A végrendeletében bőven hagyott pénzt az Új-Spanyolországban tevékenykedő papoknak és gyógyítóknak. Cortez öröksége nem csak az anyagi javakban merült ki. Megalapozta a későbbi konkvisztádoroknak a sikereket. Mindannyian az ő általa is életre keltett "oszd meg és uralkodj" elvet követték, a helyi népek ellenségeskedéseit kihasználva, mint pl: Pizzaro Peruban, Alvarado Közép-Amerikában és még sorolhatnánk.

 

Facebook oldalunk

 

 

Forrás:
http://www.aztec-history.com/hernan-cortez-biography.html
http://www.history.com/topics/exploration/hernan-cortes
http://latinamericanhistory.about.com/od/theconquistadors/a/cortesbio.htm
http://badassoftheweek.com/index.cgi?id=584245310466
Szólj hozzá

amerika spanyol top újkor hadúr