2015. jan 05.

Rodrigo Diaz de Vivar

írta: Gregoory
Rodrigo Diaz de Vivar

Hajlamosak vagyunk elfeledkezni arról, hogy a középkori Ibériai-félsziget éppen annyira gázos hely volt, mint az oszmánok által zaklatott Balkán. Egy ilyen közegben természetes, hogy egy nagyszerű harcosnak kell kiemelkednie az őt körülvevő káoszból. Ez a harcos a spanyol Hunyadi, Rodrigo Diaz de Vivar, aki csatákban gazdag évtizedei alatt alig győzte osztogatni a mindent elsöprő csapásait.

Rodrigo Diaz de Vivar egy kisebb nemesi család sarjaként látta meg a napvilágot. Egész gyerekkorától kezdve a királyi udvarban nevelkedett, aminek az lett a következménye, hogy összehaverkodott a trónörökössel, a kis Sanchoval, aki I. Ferdinánd, Kasztília királyának elsőszülött fia volt. A király 1065-ös halála után (akinek az a remek ötlete támadt, hogy jó dolog felosztani a birodalmát három királyságra /Kasztília, León, Galícia/, amit a gyerekei között osztott szét, miközben a mórok már az öklükkel verték az ajtót) hősünk kis barátja lett a király, II. Sancho néven és mi sem természetesebb, hogy hozta magával a gyerekkori barátját, akit gyorsan kinevezett a hadsereg élére, valamint megkapta a zászlóhordózó dicső titulusát.

II. Sancho uralkodása a szüntelen háborúzásról szólt. Először kirobbantotta a "három Sancho háborúját" , amely alatt azt értjük, hogy nekiugrott az unokatestvérének, I. Sancho Ramírez aragóniai királynak és IV. Sancho Garcés navarrai királynak. Miután ezzel végzett, nem bírt a vérével. 1067-ben rögtön háborút indított a testvére, a leoni király, Alfonso ellen, hogy újra egyesítse az apja országát. Díaz nagy szerepet vállalt abban, hogy a hadjárat sikerrel zárult, hihetetlen erőfeszítéseket téve, szinte mindig túlerő ellen harcolt és rendre legyőzte azokat. A sikerek miatt megkapta a "Campeador", bajnok becenevet, ami elég menőn hangzik (Arrafelé divat volt a két szembenálló félnek egy-egy bajnokot kiállítani, akik eldöntötték a csata sorsát, így elkerülték a felesleges öldöklést). Sajnálatos módon, a háborúkban betöltött szerepe később csak bajt hozott a nyakára. Noha végül győzedelmeskedett, váratlan fordulatként 1072-ben Sanchót meglepte pár bérgyilkos. No nem karácsonyi ajándékokkal, hanem egy pár jól irányzott kardcsapással. Gyermeke nem lévén a trónt éppen az az Alfonso kapta meg, aki ellen nemrég még oly' bőszen hadakoztak.

Így hát a királyi udvarban elég ciki helyzet állt elő. El is veszítette a zászlóhordozói titulust, de a katonai erényei miatt továbbra is az udvarban maradhatott (Annak ellenére, csak hogy meggyőződjön arról, hogy jó embernek esküdik hűséget, rárúgta Alfonsóra az ajtót, kirángatta a közeli templom elé és megeskette a Bibliára, hogy semmi köze nincs a bátyja meggyilkoltatásához). Díaz kicsit jobbítani akart a fagyos viszonyon, ezért 1074 júliusában feleségül vette Alfonso unokahúgát. Még így is elég instabil volt a pozíciója,  ráadásul minden jöttment, akinek nem tetszett az aktuális király uralkodása, őt találta meg, mintegy vezetőként.

1079-ben történt egy kis nézeteltérése García Ordóñez gróffal, akivel nem igazán szívlelték egymást, aminek oka főleg a zászlóvivő titulus elbitorlása volt. A végeredmény az lett, hogy El Cid legyőzte Garcia nagyobb létszámú csapatait, és még magát a grófot is sikerült elfognia egy gyors párbaj után, amiben egy mozdulattal lefegyverezte a grófot, majd még kettővel levágta róla a nadrágot és megkurtította a szakállát is. Valahogy mégis sikerült úgy elsimítani ezt a kisebbfajta botrányt, hogy a királyi udvarban nem volt nagyobb visszhangja a dolognak.

Rá két évre azonban egy engedély nélküli portyát vezetett egy mór királyságba, Toledóba. Mivel eleve királyi felhatalmazás nélkül tette ezt, ráadásul  Toledo ekkoriban Alfonso védelmét élvezte, ezért Alfonso száműzte a Cid-et.

Díaz, más nem lévén, felajánlotta szolgálatait Zaragoza urának, aki történetesen egy muszlim volt. Itt bebizonyította, hogy aki rendes vele, ahhoz bizony hű marad. Annyira kemény arc volt, hogy a mórok kiegészítették a már eleve vagány "Campeador" jelzőt az "El Cid"-del, ami egyszerűen csak annyit tesz, hogy "Az Úr". Közel egy évtizedig szolgálta I. al-Mu'tamint és a fiát, II. al-Mu'tamint. Számos csatában és háborúban győzedelmeskedett, mind a mór, mind a keresztény uralkodók ellen.

Díaznak három dolog volt igazán kedves a szívének. Az asszonya, a kardja és a lova. A lovát Babieca-nak hívták (Hülyének). Három legenda kering arról, hogyan is szerezte meg. Az egyik szerint, a keresztapja mondta neki, hogy válasszon egy lovat felnőtté válásának alkalmából. Ő a leggebébbet választotta, mire a keresztpapa kifejtette, hogy ez egy hülye döntés volt. A második verzió szerint még Sanchót szolgálva párbajoznia kellett és ezért a király a legmenőbb lovát adta oda neki. A harmadik magyarázat szerint a ló egy "barbár" ajándéka volt, amiből a Babieca név eredezthető. Egyébként a neve ellenére kifejezetten okos ló volt, igazi paripa, amin csaták százain ment a hadúr harcba. Halála után mellé temették. A hátasa mellett a kardja is legendássá vált, a Tizona, amit jó pár évtizeden keresztül forgatott, temérdek nyakat lemetszve. A történetek szerint jó párszor megesett, hogy az ellenség már akkor megfutott, amikor kivonta a fegyverét a hüvelyéből.

És most visszakanyarodunk kicsit az évszámokhoz. 1086-ban Alfonsót annyira megverték ( 60 000-ből pár száz lovag maradt életben ) az észak-afrikai almoravidák, hogy a királyságának puszta léte került veszélybe. A helyzet komolyságát mutatja, hogy túllépett az El Cid elleni sértődöttségen és képes volt visszahívni, hogy segítsen. Noha Díaz 1087 júliusában megjelent Alfonso udvarában, valószínűleg csak azért, hogy jól a szemébe röhögjön az esdeklő királynak. Amint tudott visszatért Zaragozába, ahonnan úgy döntött, hogy nem avatkozik be a küzdelembe. Sőt! Ő maga kezdett el ármánykodni Valencia trónjáért. Olyannyira jól sikerült neki, hogy pár év alatt az uralma alá hajtotta Valenciát, bár az épp regnáló szultánt meghagyta a helyén, csak hogy adót fizessen neki.

1092 októberében az almoravidák és a tartomány pár nemese lázadást szítottak, ami miatt al-Qadir, az uralkodó, tragikus hirtelenséggel elhalálozott. Cid nem esett kétségbe. Rögtön az ostrom alá vett város felmentésére sietett. Az ostrom végeztével hivatalosan Alfonso nevében uralkodott Valencián, de mindenki tudta a környéken hogy ez kamu. Igazából a Díazé volt a gazdag tengerparti vidék.

1099-ben az almoravidák megostromolták az immár általa birtokolt Valenciát, ahol végül az éhínség és a járványok következtében meghalt. A halál azonban nem gátolta meg abban, hogy még egyszer utoljára győzelemre vezesse hű harcosait. A felesége megparancsolta, hogy öltöztessék fel a páncéljába és kötözzék hű lovához, majd ezt követően a roham élére állította, amely teljes győzelemmel ért véget, felszabadítva a sokat nélkülözni kényszerülő várost.

Halála után nem sokkal már mindenki legendaként tekintett rá és hamarosan elkezdett terjedni a róla szóló epikus költemény, az El cantar de míó Cid. Igazi nemzeti hőst faragtak belőle. Soha nem szenvedett vereséget. Sajnálatos módon a fia igen. 1097-ben az almoravidák ellen csatát vesztett, ami az életébe került, ezzel véget vetve Díaz dinasztikus reményeinek.

 

Facebook oldalunk

 

 

Forrás:
http://www.badassoftheweek.com/elcid.html
http://www.geni.com/people/Rodrigo-el-Cid-Campeador-D%C3%ADaz-de-Vivar/5666856869970026974
http://historymedren.about.com/od/elcid/a/bio_el_cid.htm
http://www.ctspanish.com/legends/elcid.htm
Szólj hozzá

spanyol középkor hadúr