2014. dec 16.

Manfred von Richthofen

írta: Gregoory
Manfred von Richthofen

A német pilóták mindkét világháborúban kiemelkedő teljesítményt nyújtottak, azonban közülük is kiemelkedik Manfred von Richthofen, vagyis a Vörös Báró alakja, akit bátran nevezhetünk az első nagy világéges egyik legtökösebb katonájának.

Manfred von Richthofen, ismertebb nevén a "Vörös Báró" 1892. május 2-án született Kleinburg városában (ma Borek, Wroclaw egyik városrésze) egy porosz nemesi család sarjaként. Mint minden derék német arisztokratára, rá is várt a hadsereg, elvégre már a papa is őrnagyként szolgálta a német hazát. Tizenegy évesen vonult be katonai iskolába, amit 1911-ben fejezett be, majd a végzést követően a 3. ulánusezredhez vezényelték. Az I. világháború kezdetén felderítő parancsnokként szolgált, mind a keleti, mind a nyugati fronton. Az új háború nem igazán kedvezett a lovasságnak (értsd: halomba lőtték őket) ,ezért hamar elment a kedve a lovas bulitól. Az éppen kialakuló légierőhöz jelentkezett.

1915 nyarán a Fliegerabteilung 69 -hez került. A kiképzést októberben kezdte el, majd a következő év márciusában kezdte meg első repüléseit. A karrierje nem indult valami fényesen, mivel rögtön az első repülése során össze is törte a gépét.

A következő év őszen csatlakozott az Oswald Boelcke vezette Jagdstaffel 2-höz a nyugati fronton, hogy végre szétrúghasson pár segget és hogy legyen mivel dicsekednie otthon a kocsmában.  Az első légigyőzelmére egészen 1916 .szeptember 17-ig várnia kellett. Hogy megünnepelje győzelmét, egy berlini ékszerésztől rendelt egy ezüst serleget, belegravírozva a győzelem dátumát és az ellenséges gép típusát. Ezt a jó szokását egészen a 60. légigyőzelméig megtartotta, amikor a háború előrehaladtával ebből is hiány állt be Németországban.

Ezt követően sorra jöttek a győzelmek, hála Boelcke bölcs szavainak, miszerint mindig csak precízen és csak kevés kockázattal. Manfred ennek eredményeként fejlesztette ki a taktikáját, hogy az esetek többségében felülről, alábukva támadt a nappal a háta mögött, esélyt sem hagyva az ellenségnek.     A jó tanácsok ellenére a mesternek novemberben elfogyott a szerencséje, mivel összeütközött egy másik német géppel és meghalt.

Az egyik leghíresebb győzelmét Lanoe George Hawker őrnagy felett aratta 1916. november 23-án. Hawker egyike volt az első brit pilótáknak és ő maga is ásznak számított, az egyik legjobbnak. Leterítése igazi csapatmunka volt, újabb bizonyítékot adva, hogy Richthofennek és a bajtársainak nem volt párjuk a levegőben.

1917. januárjában, miután beszerezte a 16. győzelmét is, kitüntették a Pour le Mérite-tel, ami abban a pillanatban az I. vh. legmagasabb német kitüntetése volt. Ezzel egy időben kapta meg saját raját, a Jagdstaffel 11-et, amelynek nagyját saját maga képezte ki. Ekkor festette be először vörösre a gépét (az embereinek repülőivel egyetemben, ezért a szövetségesek gyakran csak "repülő cirkuszként" emlegették a rajt), amely egy Albatros D III-as volt, ellenben a közhiedelemmel, hogy a háromfedelű Fokker volt az első ilyen. (A Fokkerrel egyébként a 80 győzelméből csak 19-et szerzett)

Manfréd alapból is szeretett vadászni, de a sikerek révén teljesen szenvedélyévé vált a repülés és az ellenség levadászása. Nem hagyta, hogy az érzelmei befolyásolják a bevetések közben. Úgy dolgozott, mint valami gép. Márciustól kezdve azért a biztonság kedvéért még magával vitt egy fényképet, ami egy darabokra lőtt brit gépről készült, csak hogy ne felejtse el, miért is szállt fel.

A következő hónapot a brit légierő sokatmondóan csak "véres áprilisnak" hívta. Az egésznek a háttértörténete az, hogy az angolok már eléggé unták a német "csodaraj" tevékenységét, ezért egy átfogó támadást terveztek, hogy egyszer és mindenkorra végezzenek a Vörös Báróval. A német hírszerzés tudatta is Manfréddel a dolgot, de ő csak röhögött egyet az egészen. A Jasta 11 összesen 89 gépet lőtt le, amelyből 20-at maga Richthofen szerzett. 

A győzelmek azonban nem tarthattak örökké. Július 6-án Manfréd súlyos fejsérülést szenvedett, melynek révén négy hétig pihenőre kényszerült. A lábadozása alatt sem tétlenkedett. A kórházi ágyban előjött az írói vénája, vagyis nekilátott az önéletrajzának a megírásához, amit a kormány természetesen propaganda célokra kívánt felhasználni, hiszen nem születik minden bokorban egy ilyen faszagyerek.

Felgyógyulását követően kapta meg az ikonikussá vált triplafedelű gépét, azonban a sérülése miatt már meg sem közelítette hajdani önmagát. Többé már nem sportként tekintett a harcra és már messze nem azzal az eltökéltséggel szállt fel, mint egykor. Ennek ellenére még közel 30 légigyőzelmet gyűjtött be.

1918. április 21-én elindult utolsó bevetésére, Somme felé. A harc hevében egy lövedék eltalálta a Bárót, végzetes sebesülést ejtve (máig nem tisztázott, hogy egy kanadai pilóta, Roy Brown érdeme vagy a földi légelhárítók lőtték le). Annyi lélekjelenléte azért még volt, hogy szépen letegye a gépet.

A helyszínre érkező katonák az ereklyegyűjtés miatt gyorsan széthordták a repülőgép darabjait, majd ezt követően méltó katonai tiszteletadás mellett temették el.

Halálát követően a szintén pilóta öccse vitte tovább a család nevét és szerzett még több dicsőséget a nemesi családnak a maga 40 győzelmével.

 

Facebook oldalunk

 

 

Forrás:
http://acepilots.com/wwi/ger_richthofen.html
http://www.historylearningsite.co.uk/manfred_von_richthofen.htm
http://www.rubicon.hu/magyar/oldalak/1892_majus_2_richthofen_a_voros_baro_szuletese/
Szólj hozzá

német pilóta újkor I. vh.