2014. nov 10.

Harald Sigurdsson

írta: Gregoory
Harald Sigurdsson

Harald Sigurdsson neve sokaknak ismeretlenül csenghet, pedig menőségéhez kétség sem fér. Ő volt azon viking királyok egyike (ráadásul az utolsó is), akiben a portyázó, öldöklő, fosztogató lét minden szépsége egyesült. Fiatalkorától kezdve egy jóféle csatát sem hagyott ki. Kalandos életében még a híres Varég Gárdában is harcolt.

1015-ben született Harald Sigurdsson néven, a norvég király, Lassú Sigurd legkisebb fiaként. Már gyerekkorában is echte viking volt,igazi kis lázadó, tele ambícióval és harci kedvvel. A kis Harald elég hamar felnőtt. 1028-ban volt egy jó kis lázadás a tesója, Szent Olaf király ellen, aminek eredményeként a bátyját a Kijevi Rusz területére száműzték. Azonban ebbe nem nyugodott bele. 2 év múlva tért vissza, 600 harcossal az oldalán, hogy visszaszerezze a trónt.

Itt csatlakozott be Harald, hogy féltestvére oldalán megvívja élete első, de messze nem utolsó csatáját, Stiklestad mezején a dán király, Nagy Knut ellen. Az ütközet nem a várt eredménnyel zárult. Knut teljes győzelmet aratott, ezzel megszerezve a norvég koronát is. Olaf meghalt, Harald meg súlyosan megsérült, ráadásul menekülnie kellett, egyenesen a Kijevi Ruszba, ahol Bölcs Jaroszláv adott neki menedéket.

Az itt eltöltött 3-4 év alatt folyamatosan portyákat vezetett nyugatra és a Fekete-tenger partvidékére, míg végül el nem jutott Konstantinápolyba, ahol rájött, hogy az élet sokkal könnyebb zsoldosként. Embereivel be is lépett a Varég Gárdába, amelynek színei alatt kezdetben az egész Mediterráneum területén harcolt főleg kalózok és arabok ellen. Tehetsége és könyörtelensége révén hamar vezető pozícióba emelkedett, ezáltal jogot formálva arra, hogy más népeket is leölhessen. Irgalmat nem ismerve, hihetetlen kreatívan pusztította  Szicíliában és a Közel-Keleten a szaracénokat  és a Balkánon a bolgárokat. Tevékenysége révén el is nyerte a Bulgária Pusztítója címet.

Megesett olyan, hogy nem bírtak bevenni egy várost hagyományos eszközökkel. Ekkor jött a remek ötlet, hogy égő ágakat kötözzenek a madarak lábaira. A rémült állatok persze egyből mentek volna a biztonságot jelentő fészkeikbe, amik az ostromlottak házainál voltak. Az eredmény az volt, hogy pár perc múlva az egész város lángokban állt.

Az évek folyamán megbecsült zsoldosvezér lett, mesébe illő vagyonnal. Jól jelzi a társadalmi helyzetét, hogy 1042-ben felmerült benne a gondolat, hogy akkor most ő nőül veszi a bizánci császárnő unokahúgát. Itt ért véget a Harald - Bizánc barátság. Az uralkodónő eléggé felháborodott az ötleten. Értelemszerűen megtiltotta a házasságot, ráadásul még lopással is megvádolta az északit, ezért bebörtönözte.

Nem számolt azzal, hogy egy true vikinget nem lehet csak úgy börtönbe vetni. Haraldnak sikerült meglépnie, de mielőtt végleg elhagyta volna a dicső Konstantinápolyt, még gyorsan benézett a palotába, hogy jó barbár módra elrabolja a hercegnőt. Miután ez megvolt, ellopott egy hajót. Csalódottan vette tudomásul, hogy a híres lánc, az Aranyszarv-öbölben épp kivan feszítve. A pillanatnyi kétségbeesést követően eszébe jutott, hogy Ő egy jól megtermett, szakállas viking, és ez annyira felszította benne a harci tüzet, hogy rögtön ki is eszelt egy ötletet. Az embereit a hajó tatjába küldte, ezzel megemelve az orrát, hogy áttudjon siklani a lánc felett.

Miután kijutott a harcosaival az öbölből, egyből partra rakta a hercegnőt azzal az üzenettel, hogy elmehetnek a fenébe, meg még arra sem volt ereje a császárnőnek, hogy meggátoljon egy zsoldost, hogy elrabolja az unokahúgát.

A hercegnőrablós incidenst követően visszatért Jaroszláv udvarába, ahol elég gazdagnak és híresnek bizonyult, hogy feleségül vehesse az uralkodó lányát. A lánykéréshez hozzá tartozik, hogy már tíz évvel ezelőtt megpróbálta, csak akkor nem volt meg a kellő mennyiségű aranytallérja hozzá. Igazi love story.

A következő évben, mit ad Isten, Jaroszláv  megtámadta a bizánciakat, véletlenül sem azokra a kényes adatokra hagyatkozva, amiket esetleg Harald tudhatott meg a hosszas ott tartózkodása alatt.

1045-ben úgy gondolta, hogy ideje hazatérnie a messzi északra, hogy magához ragadja a trónt, amiért a bátyja, Olaf is az életét adta. Ekkor a norvég-dán trónon éppen Olaf fattya, Jó Magnus ült.

Harald, hazatéréséhez jókora sereget gyűjtött, ráadásul szövetkezett egy Svein nevezetű dán trónbitorlóval. Mielőtt elérte volna Norvégiát, még jól végigfosztotta a dán partvidéket, csak úgy köszönésképp. Magnust valószínűleg meggyőzte ez a kis erődemonstráció, mert a rokonháború helyett alkut ajánlott Haraldnak. Mindössze a vagyona feléért beleegyezett, hogy együtt kormányozzák az északi királyságot. Valamiért (talán életében először nem a harcot választotta) beleegyezett, magára hagyva Sveint a lázadásában.

1047-ben meghalt Magnus, ezáltal Harald lett Norvégia egyetlen királya, míg a dán trónt Svein kapta meg. Hősünk ezt nemes egyszerűséggel figyelmen kívül hagyta, és kinevezte magát dán királynak is. Az elkövetkező 17 év folyamatos harcban telt el Dániáért. Jó vikingként előszeretettel fosztott ki és gyújtott fel ellenséges településeket, pusztán brahiból. A sok év pusztítás miatt megkapta a Hardrada, vagyis Keménykezű becenevet.

1509811_780818105310924_5322467611354387681_n.jpg

Annak ellenére, hogy Svein gyakorlatilag minden csatában alulmaradt, valahogy mégis sikerült megtartania a királyi címet. 1064-ben békét kötöttek a háborúzó felek. Valószínűleg azért egyeztek meg, mert Haraldnak sokkal ambiciózusabb tervei voltak, mégpedig az angol trón megszerzése.

1066. január 5-én meghalt Gyóntató Edvárd és Harald úgy gondolta, hogy mivel a frissen elhalálozott angol király és a néhai Magnus közötti egyezségre hivatkozva (kötöttek egy szerződést, miszerint ha valamelyikük örökös nélkül hal meg, a másik örökli annak a királyságát) neki joga van az angol koronára.  Az 1066-os év elég népszerű volt ilyen tekintetben, mert a normannok is erre az időre tervezték az inváziójukat.

A Keménykezű pár hónapon belül készen állt a harcra. Shetland és Orkney partjainál szállt partra, ahol egy ideig ott is maradt, hogy erőt gyűjtsön. Szeptember 10-én közel 300 hajóval a Tyne torkolatához ment, ahol találkozott Tostig Godwinsonnal, az új angol király öccsével.

Tostig egykor Northumbria bárója volt. Remek ember lehetett, ha azt az egy tulajdonságát nem vesszük figyelembe, hogy imádott kegyetlenkednie az alattvalójaival, aminek eredményeként el is kobozták tőle a címeit, így szégyenszemre a neje családjához, Flandriába kellett önkéntes száműzetésébe vonulnia. A történtek miatt ipari mennyiségű gyűlölet halmozódott fel benne, és örömmel szövetkezett a vikinggel, hogy elégtételt vehessen sérelmein.

Az egyesült sereg könnyedén bevette York városát, majd szeptember 25-én Stamford hídjánál találkoztak a hirtelen megjelenő angol sereggel. A vikingeket teljesen meglepte az ellenség váratlan felbukkanása. A seregük teljesen rendezetlenül helyezkedett el, a folyó mind két partján kempingeztek a szakállas barbárok. Félő volt, hogy percek alatt szétverik az északiakat, de Harald kijelölte a legtökösebb berzerkerét, hogy tartsa addig a hidat, míg rendezni tudják soraikat. A berzerker közel 40 angol katonát ölt le, mielőtt őt magát legyűrték, azt is úgy, hogy páran a híd alá sunnyogtak, és egy lándzsával alulról megbökték.

A legendákba illő harcos halála után végül egymással szemben állt a két sereg. Harald egyből az élre állt, és rohamra vezette az északi harcosokat. Nem kellett egy perc sem, és a Keménykezű összerogyott. Harold Godwinson minden szerencséje benne volt abban a nyílvesszőben, amelyet egy ember lőtt ki, eltalálva Harald torkát. A legenda szerint a viking király annyira keménynek hitte magát, hogy páncél nélkül ment a csatába. Nem kellett volna.

A norvég uralkodó halála után Tostig átvette az irányítást, és tovább folytatta a csatát, annak ellenére, hogy Harold többször is követeket küldött, hogy most már meg kéne adnia magát. Nem tette, és ez lett a veszte.

Bár Harold nyert, győzelmének nem örülhetett sokáig, mert Hódító Vilmosék lealázták a hastingsi csatában, valószínűleg épp Harald támadása miatt.

A keménykezű volt az utolsó olyan norvég uralkodó, akit már csak természeténél fogva is vikingnek nevezhetünk. Lételeme volt a harc, a fosztogatás és minden egyéb bulis dolog. Ha ez nem lenne elég a nagysághoz, Norvégia nagy részének ő mutatta meg a kereszténységet, és térítette rá erre az ösvényre.

 

Facebook oldalunk

 

 

 

Forrás:
http://www.historylearningsite.co.uk/Harald-Hardrada.htm
http://www.historyinanhour.com/2012/09/25/harald-hardrada-summary/
http://www.vikingeskibsmuseet.dk/en/the-sea-stallion-past-and-present/historical-characters/harald-hardrada-of-norway/#.VGCJPPmG-dU
http://blazingbulgaria.wordpress.com/2012/07/11/peter-delyan-harald-hardrada/
Szólj hozzá

viking középkor portya