2014. nov 03.

Timur Lenk

írta: Gregoory
Timur Lenk

Timur Lenk nevét viszonylag kevesen ismerik, nem sok olyan volumenű uralkodó létezett, akit hódításban csak Nagy Sándor tudott lekörözni. Kegyetlen mészárosként városokat tett a földdel egyenlővé, sokszor a lakosokat föld alá juttatva. A kíméletlen hadúr lét mellett intelligens ember volt, aki a művészetek, irodalom és az építészet nagy barátjaként felvirágoztatta Szamarkandot, míg maga a sakkozással pallérozta a harctereken edzett elméjét.

 

Timur 1336-ban született Kes-ben, ami Szamarkandtól délre, 50 mérföldre fekszik, Transzoxánia tartományban. Apja Taragay, a Balras törzs egyik nemzetségének főnöke. Maga a Barles törzs mongol-török ősökkel rendelkezik, és mint minden rendes közép-ázsiai törzs, egyenesen Dzsingisz kántól származtatják magukat.

Fiatalkorában egész Transzoxánia két frakció viszályától volt hangos. Az egyik a helyi nomád törzsek, míg a másik frakció a csatagáj mongol kánok voltak, akik uralkodtak az egész terület felett. A csatagájok már elhagyták a mongol módit, ergo letelepedtek és magas adókkal sanyargatták az alattvalóikat, csak hogy fedezzék a városi életvitelüket. A nomádoknak ez nem annyira tetszett.

1347-ben a csatagáj uralmat meg is döntik. A következő uralkodó Kazgan emír lett, akinek hatalma alatt viszonylagos nyugalom ereszkedett a vidékre. Pech, hogy 10 évvel később Kazgant orgyilkosok látogatták meg. Ezt követően sorra váltották egymást a különböző vallású és származású hadurak/kánok/emírek. Az anarchiába süllyedt Közép-Ázsiában, 1360-ban egy mongol hadúr, Tugluk Temür került ki győztesen.

A barlasok élén ekkoriban Timur nagybácsija, Hajji Beg volt hatalmon, aki nem hódolt be az új mongol hadúrnak. A végeredmény az lett, hogy Hajji fogta a sátorfáját és lelépett, jó messzire. Sietős távozása után a vezér Timurt nevezte ki a törzs élére. Annyi baj volt az egésszel, hogy szeretett hősünk már nyakig benne volt egy mongolok elleni összeesküvésben, ugyanis Kazgan unokájával, Husszeinnel szövetséget kötött, akinek még az egyik húgát is feleségül vette biztosítékul. A ferdeszeműek nem hülyék, hamar rájöttek mi folyik a háttérben. Timur és Husszein megúszta annyival, hogy megfosztották őket a rangjuktól, valamint száműzték őket.

Közönséges útonállóként kellett tengetniük az életüket, sokszor lopva a puszta megélhetésért. Rossz nyelvek szerint Timur akkor szerezte a híres sérülését, amikor bárányokat akart lopni, ám egy jól irányzott nyílvessző pont rossz helyen találta el, aminek következtében fél oldalára lebénult, kiérdemelve a Sánta Timur nevet.  Ennek ellenére több diplomata is jó felépítésű, erős férfinak írta le, mondhatni Herkules keleti változatának.

Timur bátorsága, harci képességei és taktikai érzéke tökéletes zsoldossá tették. Perzsiában hamarosan nagy befolyásnak örvendő zsoldosvezérré vált. Gyűlölte a mellébeszélést, a hazugságot és a hízelgést. Csak az egyenes beszédet, az igazságot és becsületességet tartotta elfogadhatónak.

1364-ban a két száműzött újra összefogott, de ezúttal legyőzték Tughluk Timur fiát, Ilyas Khoját. 1366-ra már ketten kormányozták egész Transzoxiánát.

Timur felesége 1370-ben meghalt, ezáltal szabaddá vált az út Husszein megtámadásához. A néhai barát székhelyét szinte rögtön ostrom alá vette, majd miután bevette az erősséget, megölte Kazgan unokáját. Ezt követően a rettegett vezér már az egész tartomány urává vált. Mivel Timur csak anyai ágról volt (elvileg) Dzsingisz leszármazottja, a kán helyett csak az emír címet viselhette.

A következő évtizedben megszerezte Közép-Ázsia többi részét, majd 1380-ban lerohanta Oroszországot, Toktamis mongol kánt segítve hatalomra még a litvánokat is legyőzte. 1385-ban már Perzsia is az övé. Hódításainál csak azok a városok reménykedhettek kegyelemben, akik már jó előre megnyitották a kapuikat. A pártfogoltja hamarosan ellene fordult, ezért 1391 és 1395-ben vezetett bosszúhadjáratokban megtörte annak hatalmát, és a részeges orosz népet, saját óvó karjai alá helyezte.

A perzsák azt hitték, hogy mozgolódhatnak kicsit, így hogy a timuridák a messzi északon hadakoznak. Hát nem. Timur az északi kollegák helyrerakása után óvó tekintetét rögtön a perzsa tartományok felé vetette.  A hűtlenségükre válaszul egész városokat rombolt le a földig, a lakosokat lemészárolta, míg koponyáikból jópofa tornyokat és piramisokat emelt, nehogy még egyszer lázadozni merészeljenek.

1396-ban Irakot, Azerbajdzsánt, Örményországot, Mezopotámiát és Grúziát is a birodalmához csatolta. Rá két évre meg pusztán brahiból berontott Indiába. Az Indust 90 000 katonával lépte át, hogy a teljes anarchiában tespedő országot térdre kényszerítse. Delhi seregét decemberben győzte le. A hadjárat alatt útba ejtett városokat mindet felprédálta, rengeteg kincset szerezve. Az indiai kaland révén tett szert 90 elefántra is, akikkel bőszen vontatott mindenfajta követ, márványt és egyéb építőanyagot a fővárosban, Szamarkandban.

Indiából visszatérve, 1399-ben nyugatra pillantott. Annyira átható pillantás lett, hogy a lázadozó Azerbajdzsánt újra felpofozta, és ha már arra járt Szíriát is elfoglalta. A városok pusztítását is tovább folytatta. 1401-ben megsemmisítette Bagdadot, megölve 20 000 lakosát, majd menetből az oszmánoknak ugrott. Legyőzve a Kelet-Európát sokat sanyargató Bayezidet, majd Egyiptomot vazallusává tette. Ezzel nem érte be. A szultán ketrecbe zárása és a hárem tagjait felszolgálónak és egyébnek alkalmazása után szemet vetett a főváros gyönyörű bizánci kapujára, ezért egyszerűen kitépette azt, és Szamarkandba szállíttatta. A hadjárat alatt került sor többek között Sivas ostromára, ami remekül szemlélteti, hogy Timur milyen kegyetlen is volt. A védőknek felajánlotta, hogy ha megadják magukat, akkor egy csepp vér sem fog folyni. Pár perc múlva a háromezer egykori várvédő vígan égett  a máglyákon, miközben a hódító bőszen mutogatta a levelet, amiben megígérte hogy nem fog vér folyni. Technikailag igaza volt.

Az európai uralkodók annyira örültek annak, hogy végre akadt valaki, aki elpicsázza a törököket, hogy több uralkodó is köszönő bizottságokat küldött Timurhoz. Nem igazán fogták fel, hogy még az oszmánok is eltörpülnek ahhoz a fenyegetettséghez képest, amit a Timuridák jelentenének. Szerencséjükre Európával egyáltalán nem akart foglalkozni, helyette egy sokkal grandiózusabb tervet eszelt ki:  a Mingek kínai birodalmát.

A Mingek a Nyugattal ellentétben nagyon is tisztában voltak a veszéllyel, sokszor álmatlanul forgolódva éjszakánként. Kétszer is követeket küldtek a nagy vezérhez, de nem kellett 10 másodperc sem, már a tömlöcben találták magukat. Végső elkeseredésükben Yung-lo, a kínai császár egy hatalmas flottát építtetett, hogy olyan még fel nem fedezett királyságokat találjon, akikkel a sánta mészáros ellen lehetne szövetkezni.

Timur nem hallgatott a tanácsadóira, akik az inváziót tavaszig halasztották volna. 1404 decemberében indult el közel 200 000 katonával, a több mint 5000 kilométerre fekvő kínai tartományokba. Ekkor már 69 éves volt. Az évtizedek óta nem látott hideg nyomán úgy hullottak az emberei, mint a legyek. Ő maga is megbetegedett, majd februárjában, Ortar városában, Kazahsztánban meghalt.

Dzsingisz kánnal ellentétben Timur nem kereskedelmi útvonalakért és az országa biztosításáért harcolt, hanem csak puszta szórakozásból és a zsákmányszerzésért ölt le egész vidékeket, rombolt le ősi városokat. Halála után nem sokkal darabjaira hullott az egész birodalma, mivel egy fél percet sem áldozott arra, hogy a meghódított országok teljesen megsemmisített közigazgatása helyett egy újat teremtsen. Távlati célja között szerepelt a Selyemút újraindítása, persze az Ő felügyelete alatt.

Timur, bár muszlimnak tartotta magát, nem akadályozta meg abban, hogy az iszlám főbb városait elpusztítsa, úgy mint Damaszkuszt, Khívát és Bagdadot. Valószínűleg azért tette, mert Szamarkandot akarta minden téren a központtá tenni, amit uralkodása alatt egyre inkább csak épített, szépítgetett.  Magát a hitet elsősorban hatalma és a terjeszkedés legitimizációjaként használta fel. A keresztények és hinduk ellen magától értetődő volt a morális ok, míg a hittársait egyszerűen csak kikiáltotta rossz muszlimnak.

Egyes elrugaszkodott becslések szerint hadjáratai kb. 19 millió ember halálát okozták. Ennek jelentős része olyan ínyencségekbe halt bele, mint az élve elégetés, kínzás, befalazás, derékban kettévágás, lovakkal halálra taposás, lefejezés, akasztás, stb.

Halála után örökösei egyből egymásnak ugrottak. Mind közül csak a legkisebb fiúnak sikerült a szétesett birodalom egy részét újra egyesíteni, ami még 100 évig maradt fent. Leszármazottjai közül egyedül ükunokája ért el sikereket Indiában, 1526-ban megalapítva a Mughal dinasztiát, amely egészen 1857-ig, a britek térnyeréséig uralta a félszigetet.

Sánta Timurról nyugaton pozitív kép él az oszmánok meggyalázása miatt. Az európaiakon kívül még az üzbégek szeretik, ahol nemzeti hősként tekintenek rá. A többi nép annyira nem komálja, hiszen mindenhol csak pusztítást és szenvedést hozott. A kissé pszichopata mivolta mellett azonban el kell ismerni, hogy Szamarkandot felvirágoztatta, valamint a harcmezőn nem akadt párja ennek a keleti úriembernek.

 

Facebook oldalunk

 

 

forrás:

http://www.rubicon.hu/magyar/oldalak/1405_februar_19_timur_lenk_halala/
http://mult-kor.hu/20121206_nyomorek_mongol_fejedelem_elott_hodolt_be_a_vilag
http://www.historytoday.com/richard-cavendish/death-tamerlane
http://www.silk-road.com/artl/timur.shtml
http://asianhistory.about.com/od/profilesofasianleaders/p/TimurProf.htm

 

Szólj hozzá

középkor kelet nomád hadúr