2014. okt 01.

"Mad" Jack Churchill

írta: Gregoory
"Mad" Jack Churchill

Az angolokról mindenki azt gondolja, hogy békésen elteázgatnak a kis szigetükön, és mélán merengenek a néhai viktoriánus kori dicső napokon, miközben a hintaszékben ülve éppen simogatják a hosszúíjukat. Ha csak futólag áttekintjük Jack Churchill életrajzát, igazolást is nyerünk ennek az elméletnek, hiszen olyan foglalkozásokat űzött, mint színész, író, modell, íjász bajnok. Azonban ha jobban belemélyedünk, az arcunkba kapjuk, hogy kommandós is volt, aki olyan őrültségeket/vagányságokat csinált, hogy mindenki más csak lesett, mint  a moziban. Ezekről a kis huncutságairól kapta az "Őrült" becenevet, már ha maga a tény, hogy karddal és íjjal ment harcba, nem lenne elég.

John Malcolm Thorpe Fleming Churchill egy régi, oxfordshire-i angol család sarjaként született Hong Kongban. 1926-ban végezte el a sandhursti katonai akadémiát, majd Burmában kapott beosztást. Valahogy sikerült kibuliznia, hogy elutazzon Púnából Kalkuttába (motorral), ami több mint 1500 mérföldre van egymástól. Útközben összetűzésbe került egy vízi bivallyal. Ezt követően megírt pár újságcikket arról, hogy milyen menőn kelt át vasúti hidakon, sokszor magán a síneken egyensúlyozva a motorral. A nehézségek ellenére még időben visszatért az egységéhez, hogy részt vehessen a burmai lázadás leverésében.

1932-ben visszatért Angliába, ahol tovább folytatta kedvenc hangszerének, a skót dudának megismerését, amelyet még Mianmarban kezdett el (Pusztán menőségből. Jack annyira volt skót, mint amennyire Erdély ősi román föld).

A béke, meg a nyugis angol hétköznapok a seregben kevésbé tetszettek neki. Rögtön két fenyítést is kapott. Az egyiket, mert egy forró vizes palackot cipelt, a másikat, mert esernyővel jelent meg egy díszszemlén. Mikor megkérdezte a dandár segédtisztje, hogy ugyan miért használ esernyőt, azt a kézenfekvő választ adta, hogy "Mert esik, uram". A nyilvánvaló válasz nem nyűgözte le a tisztet.

Az incidensek meg az unalom miatt tíz év szolgálat után leszerelt, és elkezdte az újságírói pályafutását, ami elég rövid ideig tartott. Utána még belekóstolt a modellkedésbe és a színészkedésbe. Az évek alatt közben tökélyre fejlesztette zene képességeit és elmélyült az íjászatban is, annyira, hogy 1939-ben Nagy Britanniát képviselte az oslói világbajnokság alatt.

"Hála" Lengyelország lerohanásának, Jack újra belépett a seregbe. A Brit Expedíciós Erők kötelékében Franciaországba vezényelték. Mint ismert, a szövetségesek hamar visszavonulót fújtak a német támadás hevessége okán, csakhogy Jack nem akart feladni egy talpalatnyi területet sem. Egymás után indította a saját maga által kitalált ellentámadásokat/rajtaütéseket, pár válogatott katonájával. Hogy biztos lehessen a sikerben, vitte magával az íját és a kardját is! Később amikor megkérdezték, ugyan mi a fenéért cipel egy másfélkezes kardot a csatába, csak ezt felelte: "Véleményem szerint, uram, egy olyan parancsnok, aki a kardja nélkül indul harcolni, az nem alkalomhoz illően öltözött."

A közel egy év alatt, amíg Churchill kardjával védte a francia földet, elérte, hogy a német katonák csak egy démonként emlegessék. 1940 májusában Jack és az emberei egy rajtaütést hajtottak végre egy germán konvojon. A jelt a hősünk gondosan kilőtt nyílvesszője adta meg, amikor a német őrmester koponyájába csapódott bele. Később látták, ahogy Churchill egy motorbiciklin, az elmaradhatatlan középkori fegyvereivel bevonul a bázisra, miközben a fényszórón a legyakott őrmester sapkája csücsült.

Bár Jack mindent megtett, a németek végül beszorították az angol haderőt Dunkerque-be, ahonnan megkezdték a kivonást. Churchill is odaért, természetesen a motorján, hátán hű íja és tegeze. Miután partra tették Angliában, fülébe jutott, hogy egy "Kommandó" nevű alakulatot kívánnak létrehozni. Annyit tudott csak, hogy nagyon veszélyes, nagyon halálos küldetések sorozatában kéne részt vennie, ahol számolhatatlanul irtják az ellenséget. Több sem kellett neki, jelentkezett.

Skóciában tartották a kommandósok kiképzését, ami alatt megismerkedett jövendőbeli feleségével. A többi "újonc" közül messze kimagaslott. Imádta a veszélyes helyzeteket, a sarat, a rossz időt, a hegyeket, egyszóval mindent, ami kellően szívás ahhoz, hogy az átlag ember még csak felé se szagoljon. Hamar igazi vezéregyéniséggé nőtte ki magát, folyamatosan példát mutatva a többieknek.  Ha éppen nem voltak terepen, akkor éjszakánként azzal "szórakoztatta" a bajtársait, hogy egészen reggelig játszott az imádott skót dudáján, felverve mindenkit a szálláson. Persze senki nem mert neki szólni, hogy "Srác, azért ezt nem kéne..." , amit teljesen meg is lehet érteni.

A kiképzés 1941. december 27-én ért véget, mikor egy Vaagso nevű norvég város helyőrségén ütöttek rajta. Churchill feladata az volt, hogy a századával semlegesítse a közelben lévő tüzérséget. Miközben a cél felé repültek, bizonyára unatkozott a hosszú út alatt, ezért elővette a kedvenc hangszerűt, és rázendített The March of the Cameron Men-re. Valószínűleg kitarthatott a leszállásig, mert amint vízre ereszkedett a gép, kipattant a kétéltűből és egy pillanatot sem késlekedve rohant végig a parton az emberei élén, kezében a kardjával, közben csatakiáltásokat üvöltve. Két órával később a brit parancsnokság kapott egy üzenetet. "Maaloy sziget és a tarackok elfoglalva. Veszteség csekély. Robbantás folyamatban. Churchill."

Második kommandós menősége Salernóban történt. A 2. kommandós egység élén kapta a feladatot, hogy hallgattassa el a közelben lévő tüzér üteget. Az egyetlen probléma csak az volt, hogy a Piegolettiben lévő (ott volt a tüzérség is) helyőrség túl sok emberből állt. Jack (akit ekkorra már felruháztak az Őrült becenévvel) egy pillanatig sem esett kétségbe, sőt... Örült, hogy végre valami kihívás is akad. Az embereit hat csapatra osztotta, majd úgy helyezte őket, hogy körülvegyék a települést. A megbeszélt időpontban, az éjszaka közepén felpattantak és rohamra indultak, miközben teli torokból ordították hogy "KOMMANDÓÓÓ!!" A németek nem tudtak mit kezdeni a dologgal. Az 50 kommandós 136 foglyot ejtett, és jó pár ellenséges katonát megölt. Azonban ez mind semmi!

Jack hamarosan újra kitett magáért. Messze a saját csapatai előtt járva, Ruffel nevű tizedesével felderítésre ment, éjszaka. A német őrszem cigizett, ezért rögtön ki is szúrták. Churchill odalopakodott, és mint valami démon, a szerencsétlen előtt termett, kivont bajusszal és karddal. Sokat nem kellett győzködni az őrt, hogy maradjon csendben és segítsen neki. Így történt, hogy szép sorban begyűjtötték a német tábor 42 tagját, teljes felszerelésükkel, beleértve egy aknavetőt is. Természetesen a foglyokkal cipeltette a cuccukat, de előtte a lőszert egy zsákba összegyűjtette. A zsákot meg kiadta egy másik németnek. Az így összegyűlt jókedvű társaságot Ruffellel visszakísérte a sajátjaihoz.

Churchill következő kalandja a Balkánra vezetett, hogy kisegítse a jugoszláv partizánokat. Jack szerencséje, ez esetben elfogyott.  A csapatával éppen egy magaslatot kívántak bevenni, ami sikerült is,  csakhogy az ellenség erősebbnek bizonyult a vártnál és ellentámadásba lendült. Hamarosan már az életükért küzdöttek. Sorra hullottak el a bajtársai, mígnem csak Churchill maradt életben a dombtetőn, lőszer nélkül. Mit tesz ilyenkor egy ilyen kemény csávó? A képébe röhög a halálnak, előveszi a dudáját, és elkezd játszani rajta egy utolsó dalt, stílszerűen a Will ye no come back again-t. Ha ez nem hősies meg teljesen menő, akkor semmi. A németek, mivel nem voltak műértők, egyszerűen csak egy gyászos hangú, ismeretlen hangszernek titulálták a jelentésben. Jacket perceken belül sikeresen belőtték az aknavetősök, de csak eszméletét vesztette, aminek révén az ellenség kezei közé került.

Ezt követően került egy hadifogoly táborba, ahonnan 1944 szeptemberében megszökött, de újra elkapták, majd átvitték egy másik táborba, Ausztriába. Innen is megszökött, de ez már véglegesnek bizonyult.  150 mérföldet tett meg 8 nap alatt, mindössze zöldségeken élve.

Szomorúan konstatálta, hogy Európában véget ért a háború, de azért nem teljesen csüggedt el. Gyorsan összecsomagolt, és fel is szállt az első gépre, amely a Csendes-óceáni hadszíntérre ment. Mire azonban odaért, már le is dobták a két atombombát, ott is véget vetve a csatározásnak. Félhangosan, bánatosan ki is jelentette, hogyha azok az átkozott amcsik maradtak volna a seggükön, még 10 évig ellettek volna a háborúval.

"Mad" Jack Churchill a világháborút követően részt vett még az I. arab-izraeli konfliktusban, ahol több száz civilt mentett meg. A háború végeztével az Ausztrál haderő vette fel, mint harcászati oktatót. Az oktatás mellett beletanult még a szörfözésbe is. Nyugdíjas éveire még a gőzgép készítést is kitanulta, és mini gőzhajókat kezdett pusztán szórakozásból gyártani. 1996 tavaszán, surrey-i otthonában, ágyban, párnák közt halt meg.

Jack egyike volt azon katonáknak, akiknek lételeme volt a háborúzás, a veszély keresése. Ez a szenvedély hihetetlen szerencsével párosult, aminek révén olyan hőstetteket és őrültségeket volt képes végrehajtani, ami talán még egy akciófilmbe is túlzás lenne.

 

Facebook oldalunk

 

 

Forrás:

http://warfarehistorynetwork.com/daily/wwii/mad-jack-churchill-a-rare-breed-of-warrior/

http://www.badassoftheweek.com/index.cgi?id=601960524369

http://altereddimensions.net/2013/mad-jack-churchill-military-soldier-hero-fought-world-war-ii-sword-bow-arrows

http://www.damninteresting.com/any-officer-who-goes-into-action-without-his-sword-is-improperly-dressed/

Szólj hozzá

újkor Anglia 2. Vh.