2014. sze 22.

Kinizsi Pál

írta: Gregoory
Kinizsi Pál

"Szép Herkules termetű ember vala, jó eszű és felettébb nagy erejű. A malomban egyedől felemelte a malomkövet. Egy egész hordó bort felemelt, jeles hamarfutó vala."  Heltai Gáspár szavainál jobb bevezetőt keresve sem találnánk Kinizsi Pálnak, a magyar terminátornak, aki olyan mennyiségben teremtette az árvákat, mint ahogy ma a kínai munkások az új telefonokat. Az erejéhez még annyit (a malomköven, boroshordón kívül), hogy egy szóbeszéd szerint a budai Mátyás-templom tornyára a keresztrózsát olyan erővel ütötte le, hogy az épület öt lábnyit megsüllyedt. Még ha a sztori nem teljesen igaz is, azért el lehet képzelni, milyen erő lakozott a mi Palkónkban.

Na de nézzük is, a mi középkori erősemberünk vagányságait.

1431 környékén született egy Bihar megyei molnár fiaként. Fiatalkorát homály fedi. Az első említésre méltó dolog, a híres malomköves esete. Mátyás és egyik legfőbb vezére, Magyar Balázs a hosszú út során megszomjazott és a közeli malomhoz tértek be egy kis itókáért. Attól függetlenül, hogy bizonyára elszomorodtak, (jó pálinka helyett vizet kaptak) a tálalás kárpótolta őket mindenért. Az ifjú Kinizsi egy malomkövet használt tálcaként, úgy nyújtva oda a vizet. Mátyásnak annyira megtetszett a mutatvány, hogy egyből munkát is ajánlott neki, katonaként.

Az első hivatalos, írott szöveg először 1465-ben emlékezik meg róla. Palkót ekkor léptetik elő a király egyik testőrtisztjévé. 1468-ban már Magyar Balázs egyik alvezére lett. Volt benne tehetség és ambíció, az egyszer biztos. Közben persze a lovagi tornákat rendre megnyerte, ezáltal előlépett a helyi menő csávónak.

Mátyás 1474-es boroszlói hadjáratában is tevékenyen részt vett, ahol masszívan hozzájárult a győzelemhez. Történt ugyanis, hogy a nagy király 11 000 vitéz magyar harcosa kénytelen volt sánctábort emelni, és védekezni a 60-70 000 főt számláló cseh és lengyel amatőrök ellen. Azt hozzá kell tenni, hogy hiába volt hatszoros túlerő, a gyávák a magyar táborra se mertek nézni, (csak körülötte kempingeztek) hála a kiváló tüzér és zsoldos csapatoknak. Kinizsi ekkor mindössze egy huszárcsapat kapitánya volt. Feladatául azt tűzték ki, hogy zaklassa a cseh-lengyel utánpótlást. Ezt annyira komolyan vette, hogy a portyázó lovascsapatával egészen Krakkóig elkalandozott, szomorúságot hozva arra a vidékre is.  Olyan jól végezte a dolgát, hogy az ostromló csapatoknak gyakorlatilag minden ellátmányuk elfogyott, és talán először történt olyan, hogy a támadókat sikerült kiéheztetni. Az éhenkórász csehek-lengyelek békét és élelmet kértek Mátyástól. Mindkettőt megkapták.

1477-ben egy újabb háborúban kapott szerepet, ahol elég rendesen megalázta Krems és Stein várának népét. Frigyes gyorsan békét is kért, mielőtt ez a kemény kötésű magyar újabb várakat rombolt volna le, puszta kézzel. A teljesítménye annyira lenyűgözte a magyar udvart, hogy nekiadták Nagyvázsonyt. Erre a városra egész további életében különösen nagy figyelmet szentelt, rendesen megerősítette és felvirágoztatta.

Miután az egész ország elismerte, hogy ért a háborúhoz, úgy gondolták a főurak, hogy az új "csodafegyvert" a török ellen kéne bevetni. 1478-ban temesi ispánná, az alsó részek kapitányává nevezték ki, ezzel megkapva 10 vármegye katonai erejét. Hamarosan munkához is látott.

A következő év októberében, Kenyérmezőnél aratott világraszóló diadalt. A törökök (kb. 20 000 fő) sikeresen meglepték Erdély népét, felprédálva mindent. Báthory István erdélyi vajda Nagyszebenből indult útnak a betolakodók ellen, míg Kinizsi Temesvárról. Az oszmánok, miután megítélésük szerint elegendő zsákmányt szereztek, a távozás mellett döntöttek. Majdnem sikerült is kijutniuk az országból, csakhogy Báthory utolérte őket, és csatát vállalt (a magyar sereg létszáma megközelítette a törökökét). Mindkét sereg három részre osztotta a haderőt. A centrumot István vezette, míg a jobbszárnyat Kinizsi kapta. Annak ellenére, hogy a keresztény sereg nagyobb harcértéket képviselt a páncélosok miatt, majdnem kudarcba fordult az egész. Történt ugyanis, hogy Báthoryt egy ügyesebb muszlim leverte a lováról. Ezt meglátva az erdélyi sereg, kezdett megfutni. A helyzetet csak Nagy Antal közreműködése mentette meg. Biztonságba vonszolta a fővezért, aki így folytathatta a harcot. A csatát Pali vértesei nyerték meg azzal, hogy porrá zúzták a török jobbszárnyat, amely egyszerűen csak elszaladt, látva a rohamra induló vitézeket. Ez az egyik vélemény. A másik, hogy a futást kiváltó ok valószínűleg inkább a két szablyával hadonászó bajszos Kinizsi lehetett, aki úgy nézhetett ki, mint valami földre szállt démon, ami török lelkekből táplálkozik. Ellenállás híján belerobbantak a török alakzatba, lekaszabolva mindenkit, és ezzel általános pánikot okozva. A harc mérlege, közel háromezer magyar halott, meg Báthory is szerzett vagy hat sebet. Az ellenség részéről több mint hatezren vesztek oda.

A kenyérmezei győzelem után jó pár hordót csapra vertek és valószínűleg a környék összes borospincéjét kiürítették. Kinizsi úgy ünnepelte meg a sikert, hogy két törököt a hóna alá kapott, míg egyet a szájával emelt fel, és úgy táncolt velük.

Miután ráérzett a török vér ízére, Palkó nem bírt leállni. 1480-ban összeszedett 30 000, igazi keménykötésű srácot, akik a szeget is az öklükkel verik be, majd elindultak Szerbiába, ahol valamilyen véletlen folytán ott állomásozott az egész török inváziós sereg, Iskander bég vezetésével. Hiába magyarázták az oszmánok, hogy ez igazából egy "csapatösszekovácsolós, grillcsirkés, paintballos buli", a magyarok nem hittek nekik. Sorozatos győzelmeket aratott és egészen Krusevácig jutott, ahol a tél miatt visszafordult. A szerb hadjárat sikereinek okán, 1481-ben hozzáadták Magyar Benignát, a harcostársának és mentorának lányát, aki akkor még csak 16 éves volt, Palkó viszont 49. Tudott élni az öreg Kinizsi.

Az év hátralévő részére Mátyás úgy döntöttött, hogy mintegy nászajándékként meglepi hű hadvezérét egy olasz úttal, ami a Nápolyi királyságba szólt. Kinizsi kicsit elkeseredett, hiszen azt hitte, hogy így kimarad egy csomó jó harcból. Hamarosan tájékoztatták, hogy ez nagyon nem így van, mert a gaz törökök éppen az olasz csizma déli részén próbálják megvetni a lábukat. Erre a hírre aztán felderült a mindig fitt Pali arca. Lelkesen összepakolt, majd leutazott Magyar Balázzsal Nápoly környékére, ahol szétverték az oszmán strandolókat.

Délvidékre visszatérve Szendrőnél és Temesvárnál is győzelmet aratott (nem is tudott mást csinálni). A török foglyokkal hihetetlenül kegyetlenül bánt, nem egyszer saját kezűleg dolgozta meg őket.

1489-ben megesküdött Mátyásnak, hogy Corvin Jánost fogja támogatni, ha esetlegesen elhalálozna. Ez a következő év áprilisában be is következett. A trónra négy jelölt volt. Corvin János, II. Ulászló, János Albert és egy Habsburg srác. Ígéretével ellentétben nem támogatta Jani trónigényét, ami azért elég szemét dolog volt tőle.

Az ifjú holló, látván hogy nem akadt sok segítője, úgy döntött hogy fogja a koronázási ékszereket, a kincstárat meg egy pár jó könyvet, és elmenekül a hozzá hű embereivel. Kinizsi utánuk loholt, és seregével Csontmezőnél legyőzte a Corvinhoz hű erőket, így szerezve vissza a koronát, amelyet II. Ulászlónak szánt.

1492-ben, bár már minden megnyugodni látszott, János Albert csak nem fért a bőrébe. Behívta Ausztriából (ekkoriban ott állomásozott) a Fekete Sereget, hogy bírják jobb belátásra a magyar nemeseket. Persze fizetni azt elfelejtett, ezért a zsoldossereg elszabadult és fosztogatásba kezdett. Kinizsinek kellett megfékezni őket, ezáltal elpusztítva az egykor dicső sereg maradékát.

A trón téma rendezése után még harcolt a törökökkel. 1494-ben, miután megtudta hogy a helyőrség átakarja adni az ellenségnek a várat, éktelen haragra gerjedt, majd a dühtől vörös fejjel megakadályozta Nándorfehérvár átadását. A németeket, akik ezt akarták végrehajtani, brutálisan megkínozta és kivégeztette, intő példaként szolgáltatva a többi gyávának, akik gondolkodnának hasonlón.

A Nándorfehérvári incidens után nem sokkal szélütést kapott. Azonban még ez se tudta megakadályozni abban, hogy betörjön Szerbiába. Az utat hordszéken tette meg, majd ostrom alá vette Szendrő várát. Magával a várral már ő sem boldogult, így beérte azzal, hogy felégette a külvárost. A hadjárat végén, 1494. nov.24-én Szent-Kelemen falvában meghalt.

Kinizsi halála megrendítette az egész országot és örömünnepet jelentett a törököknek, akiktől immár senki nem védte a Magyar Királyságot. Egyike volt az olyan hadvezéreknek, akik soha, egyetlen egy csatát sem veszítettek. Ez a magyar történelemben szinte egyedülálló.

 

Facebook oldalunk

 

 

Forrás:

http://tortenelemklub.com/magyar-toeri/toeroek-idk-1526-1699/37-kinizsi-pal-palffy-miklos-es-zrinyi-miklos-elete

http://www.rubicon.hu/magyar/oldalak/1494_november_24_kinizsi_pal_halala/

Szólj hozzá

magyar török középkor hunyadi