2014. sze 09.

I. (Oroszlánszívű) Richárd

írta: Gregoory
I. (Oroszlánszívű) Richárd

Hogyha egy kemény, vezéri képességekkel és ambíciókkal bőven ellátott angol uralkodót keresünk, aki többet tett annál, hogy reggelente felhörpintette teáját és megette a kis tükörtojását házának békességében, akkor Oroszlánszívű Richárd a mi emberünk. Természetesen ő is bedúrta a maga emberes adagú, fehérjében és szénhidrátban gazdag reggelijét, hiszen a Szentföld megtisztítása és az ezzel járó csetepaték rendesen igénybe veszik a testyet, és mint tudjuk, a reggeli a nap legfontosabb étkezése.

Na de elszakadva attól az igen fontos kérdéstől, hogy mi a legmegfelelőbb reggeli, foglalkozzunk inkább I. Richárd munkásságával, amely olyannyira menő volt, hogy már a kortársai is Oroszlánszívűként kezdték emlegetni.

Ricsi az Úr 1157. évének szeptember havában látta meg a napvilágot II. Henry harmadik fiaként, Oxfordban. Már fiatalkorától kezdve érdekelte a hadsereg, és napjainak java részét főként gyakorlatozással és csínytevésekkel töltötte. Apja, mivel látta hogy mennyire életrevaló a kis lurkó, egész fiatalon (ezért történhetett az, hogy inkább franciául beszélt. Angolul a későbbiekben is csak makogott) kinevezte Aquitaine bárójává, amely a sok dicső napot is meglátott Franciahon délnyugati részén található. Természetesen a franciáknak jogos területi követelésként kérték ezt a tartományt, valamint Normandiát, amely ekkor szintén az angol királyhoz tartozott. Richárd szívügyileg sokkal jobban húzott a franciákhoz és az anyjához, ezért 14 évesen, 1172-ben csatlakozott a bátyjai által kirobbantott lázadáshoz, melynek célja az apja letaszítása volt a trónról. Nem jött össze. Ennek ellenére, II. Henry megbocsájtott neki, és megengedte hogy megtarthassa földjeit, kiváltságait.

1175 és 1186 között Ricsi folyamatosan azon munkálkodott, hogy jófiú legyen. Sorra verte le a lázadásokat, nem egyszer az első sorokban harcolva. Bátor magatartása mindenkinek tetszett, hiszen tökéletesen beleillett az akkor érvényben lévő férfi ideálnak, ami miatt minden tini lány róla álmodozott esténként. Nem egyszer párbajra hívta ki az ellenséges vezért, de azok rendre kitértek a felkérés elől. Az igazi problémát az jelentette, hogy sokszor túl menő módon, túl keményen számolt le a lázadókkal, akik 1180-ban a bátyjait hívták segítségül. Miután kiosztott egy pár gyomrost, az apja is indult, hogy segítse a kisebbet. Még oda se ért, de már fordulhatott vissza, hála az legidősebb bátyó váratlan halálának. A lázadás ezzel véget is ért.

A megmaradt bátyja 1183-ban meghalt, és az ezt követő családi belharcokban a már megerősödött pozíciója révén győztesen, trónörökösként került ki. II. Henry elégedett volt a kialakult helyzettel, csak annyit kért, hogy Richárd öccse, (Földnélküli) János megkapja Aquitaine tartományt. Ricsi itt igazán bunkó volt, mert ahelyett hogy a tesónak adta volna a területet, a francia király fiának adta azt, akinek barátja volt.

Az apja, 1189-ben hal meg és ezt követően Richárd lesz Anglia és Normandia királya, ami nemigazán hatotta meg. Olyannyira nem, hogy az elkövetkező 10 évből mindössze hat hónapot töltött a dicső Angol királyságban. Most bizonyára mindenki felbőszülve teszi fel a kérdést, hogy akkor mi a fenének kellett annyira hisztiznie az örökösségi kérdésen. Hát a pénzért! No meg azért is, mert egyáltalán nem érdekelte az angolok szigete. A királyi kincstár révén lehetősége lett, hogy kedvenc hobbijának áldozhasson, ami nem más volt, mint a háborúzás. A kalandjai miatt majdnem sikerült csődbe vinnie a királyságát, mert hát finanszírozni kellett valahonnan a hadsereget. Hozzáállását jól mutatja az alábbi kijelentése: "Még Londont is eladnám, ha találnék egy elég gazdag vevőt"  

Miután megkoronázták, gyorsan csatlakozott is a III. Keresztes Háborúhoz, amely nem kevesebbet vállalt, minthogy felszabadítja a Szent Földet a muszlim hordák elnyomó uralma alól. 1190-ben útnak is indult, azzal a tervvel, hogy majd Szicíliában tölti el a telet, azonban a híres mediterrán vendégszeretetet sehol nem találta, ami miatt mondhatni idegállapotba került. Erővel bevette Messinát. Az ostromot leszámítva teljes békességben telt el a tél. Ezt követően tavasszal útra keltek, és miután az Oroszlánszívű elfoglalta Ciprust,  1191. június 8-án szálltak partra  a Szentföldön.

Richárd személyes erejének és sármjának köszönhetően (no meg a háta mögött várakozó, tettre kész angol haderővel) átvette az Acrét már két éve ostromló német és francia csapatok irányítását. A saját hadseregével egyesülve rögtön rohamot is vezényelt. A két évnyi töketlenkedést felváltotta egy dinamikus előrenyomulás, melynek révén Acrét hat hét alatt bevették. A keresztényi könyörülethez méltó módon csak az egész várost mészárolták le, tekintet nélkül a lakosok nemére és korára. A továbbhaladás előtt gondoskodni akart róla, hogy legyen egy biztos hátországa. A lovagok, verítéket és munkaórát nem kímélve nekiláttak az erőd megerősítésének. Természetesen Ricsi is kivette a részét a munkálatokból, jó kőművesként.

Miután Acrét biztosította, Richárd útnak indította seregét Jeruzsálem felé. Erre az útra a franciák királya, II. Fülöp már nem ment velük, mert megsértődött Richárd sikereire.  A kirándulás során Ricsi megvillantotta logisztikusi lángelme mivoltát. A 25 000 főt számláló hadat a partvidék mentén meneteltette, így a hajókkal folyamatosan tudták hozni az ellátmányt a közeli Ciprusról. Ezen kívül vasszigort is tartott az emberei között. Nem engedte, hogy katonái önkényesen kisebb szaracén csapatok után lóduljanak, hogy aztán rajtuk üthessenek. Azonban ez azt eredményezte, hogy a katonák elkezdtek poénkodni Richárd bátorságán és férfi mivoltában. Mikor a király fülébe jutottak a pletykák, elhatározta hogy azért villant egy kicsit a srácoknak. Szeptember 7-én egy ilyen rajtaütést követően az egész sereget Arsuf felé fordította, amelyet be is vett. 7 000 hitetlen katonát gyilkolt meg, miközben saját veszteségei alig érték el a hétszáz főt.

A portyázó csapatokat kiiktatva zavartalanul folytatták tovább a túrát. Döbbenten vették tudomásul, hogy minden lehetséges élelmet és ivóvizet megsemmisített az ellenség, a felégetett föld taktikája révén. A keresztény sereg és Richárd, bármennyire is kemény volt, szomjan és éhesen nem lehet harcolni, így egy 3 éves békekötésre kényszerült. A nyugatiak megtarthatták Acrét és a tengerparti területeket, valamint a keresztény  zarándokok beléphettek Jeruzsálem városába. Ez azért haladás.

A békét kihasználva úgy döntött, hogy hazautazik már kicsit. Arra ügyelt, hogy gondosan kerülje Fülöp francia területeit, mert még mindig nem békültek ki. A tervbe azonban hiba csúszott, mert az osztrák báró (akivel szintén összeveszett Acre ostroma után, mivel a báró tűzette ki elsőként a zászlaját a várfalra. Richárd meg nemes egyszerűséggel letépte és belehajította a sárba, csak hogy Leopold tanulja meg, hol a helye a hierarchiában) bezáratta, mikor épp áthaladt Ausztria tartományon. Ha ez nem lett volna elég, átadta még a német-római császárnak (akivel szintén haragban állt a szicíliai kaland kapcsán). A császár pechjére az angol király remekül elvolt a házi őrizetben. Csak akkor volt hajlandó kifizetni a váltságdíjat, amikor már azzal fenyegették, hogy átadják Fülöpnek. Miután hirtelen eszébe jutott hogy mégis szabadulni kéne, megsürgette Földnélküli Jánost, aki helyette kormányozta a királyságot. Felesleges mondani, hogy nem repesett az örömtől, elég ha emlékszünk a földes incidensre kettejük között. Azonban az anyjának, Eleanornak a közbenjárására egy év alatt csak sikerült előteremteni a 150 000 márkát (65 000 fontnyi ezüst, ami az angol éves bevétel 2-3-szerese), hogy kedvenc kis fiacskája hazatérhessen.

1194 februárjában tért vissza a ködös Albionba, ahol újra megkoronázták, ezzel is jelezve hogy ki az úr a házban. Nem sokat tétlenkedett. Rögtön a koronázás után útnak indult Fülöp ellen, aki úgy gondolta hogy nem kell az Oroszlánszívűnek a francia tartományai. A következő 5 év tehát franciaellenes hadjáratokkal telt el.

1199. március 26-án halálosan megsebesült. Miközben felügyelte az ostromhoz szükséges munkálatokat, egy számszeríjból kilőtt kósza nyílvessző vállon találta. A sorsa tehát hasonló lett végül, mint a későbbi XII. Károlynak. Április hatodikán a nagy vezér meghalt.

Richárd a hadviselés tekintetében egy zseni volt, azonban a politikában már nem boldogult ilyen jól. Steven Runciman, brit történész szavaival jellemezve az angol királyt: "Rossz gyermek, rossz férj és rossz király volt, de ugyanakkor egy nemes lelkű és pompás harcos."

 

Facebook oldal

 

 

Forrás:

http://burnpit.legion.org/2012/09/battle-arsuf-richard-lionhearts-crusaders-defeat-saladins-army

http://www.britroyals.com/kings.asp?id=richard1

http://historymedren.about.com/od/richardthelionheart/a/bio_richardlion.htm

http://www.carpenoctem.tv/military-leaders/richard-the-lion-hearted/

Szólj hozzá

középkor keresztes Anglia