2016. dec 31.

Csonttalan Ivar

írta: beatj
Csonttalan Ivar

Tisztelt egybegyűltek! Azért gyűltünk ma össze, hogy érzékeny búcsút vegyünk egyik nagy kedvencünktől Ragnar Lothbroktól. Sokunk kedvence a History Channel híres sorozatában a negyedik évadban beteljesítette sorsát. Anglia, és a Francia Királyság réme, a viking sagák hőse a valhallába, a viking mennyországba távozott. A filmkészítők dicsérete, hogy még a halálát is úgy ábrázolták, ahogy a sagája is megörökítette. Aella Northumbria királyának a kezébe került, aki a legenda szerint egy kígyókkal teli verembe vetette, hogy azok marják halálra. Így próbálta elintézni, hogy ne kerüljön Odin isten mellé a valhallába, mert a sagák szerint csak az a viking harcos került oda, aki harc közben esett el becsülettel, kezében a fegyverét szorongatva. Ezzel a tettel a király önmaga ellen vívta ki a sorsot, pontosabban a vikingek bosszúját, melynek egyik vezéralakja Ragnar egyik fia Csonttalan Ivar volt, és ő bizony nagyon alaposnak bizonyult a bosszúállás terén. Következzen tehát Csonttalan Ivar sagája.

Csonttalan Ivar sagája hol is kezdődne, mint a születésével. Mint említettük apja maga volt a vikingek egyik legnagyobb hőse Ragnar Lothbrok kinek híre Skandináviától az angol partokig és a Francia Királyság szívéig terjedt. Ragnar esetében a legenda és a valóság nagyon összemosódott az évszázadok alatt, így már nagyon nehéz egymástól elválasztani, ezért életének eseményei között is találunk szép számmal olyat, amire konkrét történelmi bizonyíték nem igazán találhatóak a krónikákban. Ivar esetén más a helyzet, ő biztosan létező történelmi személy volt, és cselekedeteit a saját sagája mellett például az angolszász krónika is megörökítette.

Kezdjük az elején az ő történetét, elsőként elemezzük a nevét. Honnan kapta a csonttalan nevet? Ebben az esetben bajban vagyunk, mert van pár magyarázat, és ember legyen a talpán, aki ezek közül kihámozza, melyik állhat legközelebb a valósághoz. Lehet mindegyikbe van valamennyi igazság, lehet egyikbe se, ezt már lehet soha nem fogjuk megtudni. Az egyik legegyszerűbb magyarázat szerint egy magas daliás ember volt, egy szép szál derék viking harcos, aki apjához hasonlóan egész életében a harcok sűrűjében volt megtalálható. És minden ilyen „baráti” rendezvény során történtek azért kisebb nagyobb sérülések, így a magyarázat szerint az évek alatt szinte nem volt olyan csontja már, ami legalább egyszer el ne tört volna. Egy másik történet szerint apja volt a „bűnös” abban, hogy csonttalan lett fia. Ugyanis édesanyja, Aslaug volt Ragnar második felesége, és ő bizony a varázslás és előrelátás témában nagyon is otthon mozgott. Figyelmeztette újdonsült férjét, hogy a házasság megkötése után a nászéjszakával várni kellene három napot, mert ezt várják el az istenek. Ragnar azonban nem tudott várni, így még aznap elhálta a házasságot, aminek következménye lett Csonttalan Ivar születése, azaz Ivar születése szinte „csontok nélkül” ami miatt nem tudott járni, így mindig cipelni kellett. De nem marad ki az orvostudomány se a sorból a magyarázattal. A dokik az Ehlers-szindrómára szavaznak, amely esetén úgy tűnik, mintha nem lennének a szervezetben csontok, a test és a végtagok alig hajlanak szinte ilyenkor. Hogy ezek közül melyik magyarázat lehet a nyertes? Lehet egyik se, lehet mindegyikbe van némi igazság. Azt azonban bizton állíthatjuk, hogy ha ténylegesen nyomorék lett volna, akkor nem sok esélye lett volna az életben maradásra a harcos viking környezetben, és nem is fogadták volna el vezetőként a vikingek. Az angol krónikák említik, hogy csaták alkalmával a viking vezéreket, és Ivar esetében is így volt, a többi harcos pajzsra emelve hordozta a csata előtt. Erre viszont nagyon egyszerű a magyarázat, a magasból jobban lehetett látni, és csata előtt illett azért jól felmérni a terepet, és ez nézték be úgy az angolok, hogy azt hitték a viking vezér beteg vagy sérült és azért kell őt így hordozni. De visszatérve a sagákhoz, azt olvashatjuk bennük, hogy bár testileg fogyatékos volt, de ezt bőven ellensúlyozta rendkívüli ravaszsága és taktikai érzéke. De másik saga szerint „fogyatékossága” nem akadályozta abban, hogy részt vegyen a csatákban.

Történetünk tehát Ragnar halálával indul, amikor is a legenda szerint volt egy híres mondása mi szerint „hogy fognak a kismalacok majd röfögni, amikor megtudják, hogy az öreg malac, hogyan szenvedett”. És így is lett, mert amint híre ment halálának, és annak mikéntjének, a bosszú lángja magasra csapat a népes család férfitagjai között, így Ragnar fiai nem haboztak eldönteni, hogy mi legyen a következő lépésük. Kiadták a jelszót, hogy irány Anglia. Ivar így testvéreivel Ubbával és Halfdannal útrakelt atyjuk halálát megbosszulni. Nagyjából 865 körül érkeztek meg Kelet-Angliába 300-400 hosszúhajónyi harcossal, de egyes források szerint ebbe a létszámba beletartoznak a „lopva” magukkal hozott asszonyok és gyermekek is. Ez a sereg már telelni érkezett Angliába, s Edmund wessexi király – bízva a meg nem támadásban, mely egy ideig meg is valósult – lovakat is adott nekik. Azt hitte, hogy ekkora erő nem fog gondot okozni, de később kiderült, hogy óriásit tévedett. 866 tavaszán Ivar és csapata észak felé vette az irányt York irányába. Szerencséjük volt, ment pont polgárháború dúlt északon és Aella király egy trónkövetelővel Osberhtel volt elfoglalva. Ezt kihasználva a csipet csapat elfoglalta York városát, és hozzálátott egyből a város megerősítéséhez, amire nagyon is szükség volt. 867 márciusában a trónért való küzdelmet abbahagyta a két rivális, és egyesült erővel York visszavételére koncentrálták erőiket. A támadás azonban kudarcba fulladt. Osberht a csatában elesett, ám Aella királyt foglyul ejtették, s a szörnyű vérsas kínzással végeztek vele. A vikingek többféle rituális kivégzési módot ismertek, ez ezek közül a vérsas volt az egyik legbrutálisabb. A még élő delikvenst  arccal a földre fektették, majd egy késsel, karddal vagy bárddal ügyes metszésű, sas alakú vágást ejtettek a hátán, és a lapockánál felnyitva lehámozták a húst. Ekkor a hátsó bordákat eltörték vagy eltávolították, utána kihajtották vagy kifordították, és a keletkezett lyukakon kiemelték az áldozat tüdejét, és a két tüdőlebenyt szárnyakat formázva terítették a hátra. A végeredmény egy véres, rojtos szárnyú sasra hasonlít, amely bizony még lüktetett is egy ideig. Tehát ezt szenvedte el Aella király Ragnar fiainak bosszújaként, és fizetett meg korábbi tettéért.

Ivar a bosszú befejeztével nem állt le. Yorkot Jorvikká nevezte át, s egy általa választott bábkirályt ültetett a trónra, a sereget pedig tovább vezette délnek, ezúttal Mercia irányába. Az újabb áldozat Burgred merciai király Ethelred wessexi királlyal együtt inkább pénzbeli kis hozzájárulást fizetett, csakhogy a viking sereg forduljon már vissza és hagyja békén ezt a két országot. 869-ben a legfiatalabb testvér, Halfdan Jorvikban maradt, míg az idősebbek, Ivar és Ubba megtámadta és legyőzte az Edmund király uralta Kelet-Angliát. Maga a király elmenekült, de egy évnyi üldözés után Ivar elfogatta, s gyávaságára hivatkozva az íjászok elé vetette céltáblául, majd fejét vette (a saga szerint Odin főistennek áldozta). Edmund király öccse, Edwold, aki igényt tarthatott volna a trón visszaszerzésére, megfutamodott, s inkább remete lett félelmében. Ezután Kelet-Anglia népén, mondjuk jogosan, eluralkodott a rémület. Edwold is egy apátságban kereset menedéket, de a vikingek ott is megtalálták, és nem igazán érdekelte őket, az, hogy isten házában vannak, kardélre hánytak mindenkit beleérte Edwoldot is. Ivar ezután visszatért Jorvikba egy kis pihenőre, de az csak arra kellett, hogy erőit összeszedje.

870-ben seregével vitorlát bontott és ezúttal Skóciába vette az irányt. Itt találkozott Fehér Olaffal, Dublin társuralkodójával, aki rábeszélte Ivart, hogy egyesítsék seregeiket a skótok ellen. A két sereg így két irányból is támadva egy korábban évekig ellenálló erődöt támadott meg, és vont ostrom alá. A vikingek itt megmutatták, hogy ha a szükség úgy kívánja, van elég türelmük és a várostromtól sem riadnak vissza. Türelmük 4 hónap után hozta meg gyümölcsét, a korábban az angolok és a piktek számára kemény diónak bizonyuló erőd elesett, és azt a földig rombolták le, védőit pedig lemészárolták. Ezzel Skócia nagy része a vikingek uralma alá került, ami megmutatkozott a zsákmány mennyiségén is. Ugyanis Ivarnak 200 hajóra volt szüksége ahhoz, hogy elhordja a zsákmányt és a rabszolgákat (amelyek Észak-Afrikában kerültek értékesítésre, az arab kereskedők vásárolták meg őket). A foglyok között volt Artgal király, akiért fiától, Runtól váltságdíjat követeltek. Az ambiciózus herceg azonban Ivarnak ajándékot küldetett, s kérte inkább apja halálát. Ivar elfogadta a „kegyes” kérelmet, s így Run apja halála által király lett, így megalapozta a megszülető skót királyság alapját. Ivar skóciai „kirándulása” után Dublinba tért vissza pihenni, immár "Észak Uraként".

873-ban, alig pár évnyi ténykedés után, szokatlanul békésen halt meg, gazdagon, bővelkedőn, harcban legyőzhetetlenül és pogányan. A legenda szerint kérésére testét Angliába vitték, s ott, mint egy amulettet, a parton temették el, hogy óvja a földet a további hódításoktól. Hódító Vilmos viszont földi maradványait kiásatta és megsemmisítette alig két évszázaddal később. Egy 14. századi krónikás szerint viszont Ivar 878-ban halt meg, mikor is az Eddingtoni csata után belefulladt a Kennet folyóba. De inkább maradjunk az első verzió mellett, az kicsit szinpatikusabb.

Életét tekintve alig pár év alatt Csonttalan Ivar bosszút állt testvéreivel együtt apja gyilkosán, megszerezte York városát, ami a későbbiekben a vikingek angliai legfontosabb bázisának bizonyult, ahonnan kiindulva elkezdték a szigetország királyságainak elfoglalását. Tekintetét elsőkét vetette észak felé is, ami során a skótok is megismerkedtek a viking bárdok hatékonyságával, és lettek a vikingek újabb áldozatai. Az már csak az angolok szerencséje, hogy alig pár év jutott neki osztályrészül, mert ki tudja mi lett volna, ha tovább folytatja hadjáratait, és milyen szerencsétlenségeket okozott volna még a kis angol királyságoknak seregével. De azért voltak utódai, olyan viking vezérek akik idővel tovább vitték a „lángot” és folytatták a hódításokat, de azok már más híres emberek sagái.

Felhasznált és ajánlott irodalom:

http://www.historyfiles.co.uk/FeaturesBritain/EnglandIvarr.ht

http://www.englishmonarchs.co.uk/vikings_10.html

https://hu.wikipedia.org/wiki/Csonttalan_Ivar

http://mult-kor.hu/20130322_igaz_lehet_a_viking_ritualis_kivegzesrol_szolo_saga?pIdx=2

Bárány Attila: Britek, angolszászok, vikingek, Attraktor Kiadó, 2008

Szólj hozzá