2014. aug 04.

Jan Žižka

írta: Gregoory
Jan Žižka

Jan Žižka egy tökös, 15. századi cseh lovag volt, aki az első igazi protestáns felkelést vezette Európában. Ez a felkelés később a "Huszita-háborúk" néven vált ismertté. Žižka annyira kemény volt, hogy hadvezéri pályafutása alatt sose szenvedett vereséget. Most mondhatnád, hogy ilyen már azért volt. Rendben van, de Žižka ezt egy szemmel, majd vakon tette, mikor úgy gondolta, hogy már túlságosan is egyoldalúak a küzdelmek. Ehhez még hozzájön az, hogy egy parasztokból álló hordát vezetett a harcedzett lovagokkal szemben.

Az egész történet egy pappal kezdődött, aki megelégelte a bűnbocsátó cédulákat és a korrupt papokat, így elkezdte hangoztatni a saját igazát. A késő-középkor emberének is baszta már a csőrét az egyház viselt dolgai, így Husz János értő fülekre talált. Három pontot dolgozott ki, amelyek mind teljesen jogosak voltak:

  1. Az egyházi szertartások alatt a latin nyelv helyett a cseh használata. (Gondolta nem hátrány, ha a hívek értik is miről van szó,nem csak a szép ablakokban gyönyörködnek, vagy tervezik az esti ivászatot)
  2. Mindenki részesüljön Jézus véréből, tehát ne csak a papok igyák meg az összes bort. (Papi egyenlőség, ide tartozott még az egyházi birtokok megszüntetése)
  3. Az egyetlen mód, hogy valaki megszabaduljon bűneitől, az az Isten színe előtti gyónás. Ezáltal a gazdag kurafik nem vásárolhatják ki magukat minden egyes szemétségükből.

A katolikus egyház természetesen meghallgatta Huszt, és olyannyira egyetértettek vele, hogy egyből rá is dobták a tűzre. Azzal viszont nem számoltak, hogy ez olyan láncreakciót indít el, amelynek következtében Közép-Európa évtizedekig anarchiába süllyed.

A husziták (Husz János tanainak hívei) nem igazán értettek egyet a főnök megsütésével. Egy hirtelen ötlettől vezérelve 1419-ben berontottak a prágai városházára és nemes egyszerűséggel kidobták az ablakon a z ottani tisztségviselőket. Majdnem megúszták sérülés nélkül. Az esést szerencsére felfogta a felkelők karóinak erdeje. Amikor IV. Vencel, Csehország királyának a fülébe jutott a hír, szó szerint eldobta az agyát és stroke miatt meghalt. Mivel nem volt trónörököse, a hatalom Luxemburgi Zsigmond Német-római császárra szállt, aki elhatározta hogy rendet tesz az újdonsült országában, mondjuk egy keresztes háború formájában.

Itt jön a képbe a mi Žižkánk, aki földbirtokos volt Budvár közelében. Egykor a néhai Vencel testőrségének parancsnokaként szolgált, vagyis értett egy keveset a harchoz. Ekkorra már elveszítette az egyik szemét. Az eset a Tannenbergi csatában történt, ahol parancsnokként a lengyelek oldalán harcolt a kőkemény Német Lovagrend ellen. Láthatjuk hogy Žižka nem annak a csávónak tűnik, akibe érdemes belekötni. Ezt Zsigmond akkor még nem tudta.

A keresztes háború hírére a jámbor katolikusok elkezdték szívatni/öldökölni a huszitákat, amit Jan nem nézhetett tétlenül. A lázadó nép élére állva elfoglalta Prága erődjét. De ne szaladjunk ennyire előre. Közvetlenül Prága előtt is volt egy kis csetepaté. Miközben embereket toborzott az ügyéhez, Őt és 400 fős kíséretét megtámadta egy 2000 főt számláló ellenséges erő. Mondanom sem kell, hogy esélyük sem volt, mármint az ötszörös túlerőben lévő ellenségnek. Žižkáék szinte mindenkit és mindent lemészároltak, hála az új csodafegyvernek, a huszita harci szekérnek. 

Maga a harci szekér egy remek konstrukció volt, nem valami összetákolt, búcsúban kapható gagyi. Masszív, minőségi fát használtak a megépítéséhez, amit vasalásokkal erősítettek meg. Annyira király volt, hogy gyakorlatilag mindent kibírt, úgy mint a muskétatüzet, nyílvesszők áradatát és még sorolhatnánk. A szekér elég nagy volt ahhoz, hogy Žižka telepakolhassa botpuskás, nyílpuskás, sőt még ágyús felkelőkkel is, akik a szekér fedezékének biztonságából tudták aprítani az ellenséget. A szekereket a csata kezdetén (már ha nem támadás gyanánt belerongyoltak az ellenbe) kör alakzatba állították, majd összekapcsolták őket. Így egy olyan masszív fal keletkezett amiről akár a nehézlovasság is csak lepattanni tudott.

Bármennyire is menők voltak a szekerek, Žižka túl kemény csávó volt ahhoz, hogy elbújjon egy-egy ilyen monstrum fedezékébe. Ő jobban szerette lóháton, szemtől szembe fogadni az ellene harcolni kívánó öngyilkosjelölteket.

Miután Zsigmond összeszedte az erejét, Prága városa alá vonult, abban a teljes meggyőződésben hogy jó pár segget szét fog rúgni. Hát nem így lett. A huszita sereg teljesen szétverte a büszke császári hadat. Jan annyira a lelkére vette ezt a kis incidenst, hogy úgy volt vele, akkor lángba borítja egész Csehországot, megölve minden royalistát. Hamarosan az egész országot az irányítása alatt tudta, így gyorsan ki is adott egy nyilatkozatot a vallásszabadságról, meg egyéb ilyen dolgokról. Természetesen mindig van pár hülye, aki nem bír leállni. Így volt ez most is, amikor Žižka kapott egy nyílvesszőt az egyetlen ép szemébe. Szerencsére nem viselte meg túlzottan a dolog. Egy cifra káromkodást követően újra azt tette amihez értett; seregeket vezetett győzelembe. Még 4 éven keresztül látta el a hadvezéri feladatokat, és még vakon sem bírt csatát veszíteni.

Világos zöld:  A Cseh Királyság területe
Sötét zöld: Luxemburgi Zsigmond további tartományai
Szürke: Német-római Birodalom
Piros: Huszita magterület
Lila: Husziták által feldúlt vidék

 

A pápa, most már kicsit ráparázva a dologra, megindította a 2. keresztes hadjáratot a husziták ellen. A cseh lázadok azonban győzelmet arattak, annak ellenére hogy jelentős túlerővel volt dolguk, és körül is voltak véve. Hogyan lehetséges ez? Harci szekerek meg Žižka!  Miután szétlőtték az ellenséget, Jan kitört az embereivel. A katolikus sereg csak hápogott meg hüledezett; mi ez már, hogy még ők támadnak. Így történt, hogy 1422-ben, Nemecky Brod-nál 12 000 kelyhes rárontott 23 000 keresztesre, legyőzve azokat. Jan Žižka ezt követően felperzselte Morvaországot és Alsó-Ausztriát. Persze eddig is kaptak a környező országok a jóból.

Zsigmond is beismerte, hogy túl kemény ez a Jan, ezért szüntelenül próbálta megvesztegetni. Helytartóságot, kincseket, hatalmat meg minden mást ajánlott neki, de Žižka, igazi tökös férfiként, meg se hallgatta.

A hősünk 1424-ben, Przsibiszláv városának ostroma közben hunyt el, a császári táborból átragadt, dühöngő pestis következtében. A huszitákat ez annyira felbőszítette, hogy a várost egyetlen rohammal bevették, majd földig rombolták. A védőket az utolsó szálig leölték és megerőszakolták a lelkeiket.

A halála után a seregének tagjai egyszerűen csak "Žižka árváinak" nevezték magukat, és ezt végig meg is tartották. A Huszita-háborúk nem értek véget a nagy vezér halálával. A kelyhesek egészen 1434-ig harcban álltak, szétverve még 5 keresztes hadjáratot.

Ma Prágában látható a lovas szobra, amely a világ legnagyobb ilyen emlékműve. Zsír!

 

 

Facebook oldalunk

Szólj hozzá

cseh középkor felkelés huszita